Rozsdagyár

BYPASS OF ANGER - Klippremier: Álom

2021. június 17. - Kovenant

bypass_of_anger_1.jpg

"Fordított valóság" címmel új EP-vel jelentkezik a debreceni modern metalos Bypass Of Anger, melyről most az Álom című daluk kapott videoklipet.

A zenekar 2016 végén alakult Debrecenben. A stílus egyszerűen csak metal, a tagok különböző irányzatokból érkeztek. A debreceni Beholderből Sólyom Zoltán (dob) és Tamás Tibor (gitár) kiszállt, majd tagokat toborzott. Csatlakozott Simon Gergő (gitár) a Nemzeti Hangból és Tóth Lajos basszusgitáros. Hosszabb keresés után az énekes poszt is betelt, Lakatos Jani személyében. Egy év a számok írásával telt, majd 2017 decemberében a bőgősposzton változás történt. Az új basszusgitáros Holecska Gábor (ex-Blackhoney) lett. 2018 februárjában a Rockspa stúdióban négy szám került rögzítésre Ferenczi Tibor szárnyai alatt. A felvétel célja a bemutatkozás és a koncertek szervezése.

El is kezdődtek ősszel a koncertek, többek között Békéscsabán, Budapesten, Hajdúszoboszlón, sőt a határon túl, Temesváron is járt a banda. Év végével Holi családi okok miatt kilépett a zenekarból. Hosszas keresgélés következett új basszeros után, majd a B.o.A. és Falat (ex-Replika) 2019 elején egymásra talált. Ismét koncertek következtek, például eljutottak a srácok a debreceni Campus fesztiválra is. A koncertezésen kívül újabb számok írása következett, közös megegyezés szerint egy új irányvonal alapján, miszerint a dalok legyenek letisztultabbak, egyszerűbbek.

Ennek hatására 2020 tavaszán négy szám rögzítésre került a debreceni MMP stúdióban, amiből egy kiadvány júliusban látott napvilágot "Pokol az Édenből" EP címmel. Ennek egyfajta előszeleként a Fejemet fogd című darabra készült egy karantén-videó, augusztus 1-én pedig kijött az album címadó dalára (Pokol az Édenből) a klip. 2020 sajnos, mint mindenkinek, javarészt koncertmentes év volt.

2021 februárjában ismét stúdióba vonult a banda és rögzítették következő kislemezüket, mely idén nyáron fog megjelenni "Fordított valóság" címmel. Ennek előfutára a most megjelent klip, melynek a címe Álom.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2616596100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása