Rozsdagyár

PROFECI - Aporia (2021)

2021. szeptember 15. - Dazoll

cover_71.jpg

Talán nincs még egy ennyire réteg műfaj, mint a black metal, mely ennek ellenére a legtöbb alstílussal rendelkezik. Amennyire minimalista zenének indult kezdetben, úgy tágították határait különféle szimfonikus, indusztriális, depresszív (és rengeteg egyéb) hatással. A színtérnek megvan a maga történelme, korszakai és alapvetései, melyekről regényt lehetne írni, de most nem is ez a cél.

A lengyel Profeci igazán fiatal zenekar és nem is tétlenkedik. 2018-ban alakultak, annak ellenére szóban forgó kiadványuk, az "Aporia" már a második anyaguk. A debütálásukra 2020-ban került sor a "Matecznik" koronggal. A srácok szeretnek valamelyest az ismeretlenségbe burkolózni (mint ahogy tették ezt már mások is), általában homályos képeken szerepelnek és nem is tüntetik fel a teljes nevüket. A csapatot Piołun (gitár, ének) Gustaw (gitár) Mikis (basszus) és Symeon (dob) alkotják.

A lengyelektől nem idegen ez a stílus. Olyan zenekarokat termeltek ki, mint a Mgła, a Behemoth (korai évek), a Batushka, de rajtuk kívül is akadnak szép számmal a mezőnyben. Innen akar kitűnni a Profeci lényegében csak a zenéjével, mert a zenekarról se árulnak el igazán semmit sem a promóanyagban, sem online felületeiken. Ami egyrészt jó is, vissza a gyökerekhez, semmi hype és cicoma, de másrészt, hogy mire elég ez, az már más kérdés.

Az "Aporia" hét tételt tartalmaz negyven percben. A dalok általában hat perc körül mozognak, de sajnos többször lebegnek a levegőben, minthogy konkrét formát öltsenek. Az anyag legnagyobb erénye egyben a hibája is: meri tágítani a határokat és roppant színessé teszi az összképet. Ugyanakkor néha a black metal csak egyszerűen a felszín kapargatása, mintsem hogy tényleg elmerüljünk benne. Valamint az a színes összkép se tudja megmenteni a számokat az ötlettelenségtől.

A nyitó Demiurg még a legösszeszedettebb dal a korongon, mondhatni egy sima black metal nóta, rendben is van. Azután nincs értelme egyenként kivesézni a dalokat, mindegyikben van valami fűszer (ami sajnos eltűnik a középszerűségben), legyen az különféle hanghatások, heavy-s gitározás vagy tisztább ének. Ezalatt nyilván nem slágeres dalolászásra gondolok, inkább csak hol szavalásra, kiabálásra vagy morgásra (melyek néha túlfeszítik a húrt).

A dalok mind anyanyelven íródtak, ami jól is áll nekik és abból a szempontból sem elhanyagolható, hogy valószínűleg megmaradnak helyi underground bandaként, minthogy nemzetközi sikereket érjenek el (de ez amúgy sem illik egy black metal zenekarhoz).

Az "Aporia" felvételei 2021 elején készültek a varsói Studio Wielośladban, a felvételeket Haldor Grunberg, Rafał Tarlachan Łyszczarz készítette, keverte és maszterelte Haldor Grunberg a Satanic Audióban. A zene és a dalszövegek szerzője egyaránt a zenekar, a borítót Martyna Kostrzycka készítette. A korong szeptember 24-én jelenik meg a Godz Ov War Productions független kiadó jóvoltából.

5/10

band_photo_6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1316690132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása