Az elmúlt években több cikket is írtunk arról, hogy a gitáralapú könnyűzene, de a minket és olvasóinkat leginkább érdeklő rock és metal stílusok népszerűsége folyamatosan és egyre érezhetőbb mértékben csökken (cikkeink ITT és ITT olvashatók többek között). A trendre sajnos csak ráerősített a lassan két éve húzódó és (úgy tűnik, egyelőre) szűnni nem akaró koronavírus-járvány is.

A rock és metal mindig is a koncerteken, azaz élőzeneként dörrent meg igazán: a fellépéseken, a turnékon alakult ki az a közösségi élmény, a zenekarok és a közönség közötti azon kölcsönös interakció, melynek eredményeként létrejött a rajongói kapcsolat. A két színtér mindig is híres volt arról, hogy semelyik másik könnyűzenei területhez nem fogható, évtizedekig kitartó rajongói közeget képes kiépíteni, mely generációkon átívelően tartja fenn a sikeresebb bandák státuszát.

Természetesen rengeteg minden megváltozott a '70-es/'80-as évek aranykorszakához képest: zenei trendek jöttek-mentek a metalon belül és azon kívül is, az iparág üzleti és technológiai része alapjaiban változott meg, de ami a legfontosabb ezek közül, az a financiális oldal.

A rockzene ugyanis piaci termék is, melynek keresleti oldalát, azaz pénzben kifejezhető népszerűségét pontosan lehet mérni. Az Egyesült Államokban épült ki ennek a legegységesebb rendszere, ezért érdemes az amerikai adatközléseket figyelni: a Nielsen SoundScan 1991 óta heti rendszerességgel térképezi fel és közli az észak-amerikai (USA + Kanada) zeneipar eladási adatait. Az internet berobbanásával beköszöntő digitális (előbb hivatalos letöltési, majd mára a streaming) adatok is részét képezik a rendszernek, azaz nem pusztán az egyre csökkenő darabszámú és arányú fizikai lemezeladások (CD + vinyl) szerepelnek a számbavételben.

Két olyan amerikai zenekar is jelentkezett mostanában új albummal, melyek az újabb generációs bandákhoz sorolhatók, ráadásul talán saját színtereik legjelentősebb, legnépszerűbb csapatai közé tartoznak. A progresszív (sludge) metalban utazó Mastodon "Hushed And Grim" címmel adta ki új lemezét október legvégén (kritikánk ITT olvasható). Az első heti (általában legerősebbnek bizonyuló) eladási adatok szerint a korongból húszezer példány kelt el, ebből 18.000 volt a fizikai hanghordozó, míg kétezer a streaming.

Még érdekesebb a deathcore színtér üdvöskéjének, a Whitechapel nevű formációnak a szintén október végén megjelent "Kin" című nyolcadik soralbuma (kritikánk ITT olvasható). Az első heti eladási adataik egészen megdöbbentőek: a 330 milliós Egyesült Államokban mindösszesen 4.500 példány ment el a korongból (ebből 4.000 fizikai példány, 500 pedig streaming). Ha jobban belegondolunk, ez a hazai Ossian, Leander Kills vagy Tankcsapda eladási példányszámaival áll összhangban a tízmilliós Magyarországon.

Ezek az eladási adatok kereskedelmi szempontból értelmezhetetlenül kevésnek számítanak, de talán átfogóbb képet kaphatunk, ha a 2021-es év egészét nézzük. A Billboard közzétette az ez évi 200 legnagyobb példányszámban eladott lemez listáját (a teljes kimutatás ITT érhető el), melyen egyetlen új, azaz friss, idei rock vagy metal kiadvány sem szerepel (ez a lista 1991-es első megjelenése óta nem fordult elő).

A két stílust csak úgynevezett katalógusalbumok, azaz harminc-negyven-ötven évvel korábban kiadott, de a mai napig keresett korongok képviselik (Metallica - "Black Album", Nirvana - "Nevermind", AC/DC - "Back In Black", Fleetwood Mac - "Rumours", Journey - "Greatest Hits", The Beatles - "Abbey Road", Queen - "Greatest Hits"). Sokatmondó, hogy a tavaly év végi, remekül sikerült visszatérő AC/DC-lemez, a "Power Up" csak a 174. helyre fért fel és egy év alatt sem kelt el belőle ötszázezer darab az Államokban (kritikánk ITT olvasható).

Az amerikai adatok több szempontból is mérvadóak. Egyrészt, ahogy már említettük, a legátfogóbb és legpontosabb adatokkal rendelkeznek a zeneipar valós bevételeivel és forgalmával kapcsolatban. Másrészt ez a világ legnagyobb zenei piaca, melyről elmondható, hogy tulajdonképpen irányítja is a világ többi részét: az esetek döntő többségében aki az USA-ban sikeres lesz, az világszinten is tarolni fog, így az Államok egyfajta lakmusz-papírja a teljes szakmának.

A fentiek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a rock- és metalzenei előadók közül csak a régi dinoszauruszok több évtizeddel ezelőtt megjelent stúdióanyagaira van érzékelhető kereslet lemezfronton, a kortárs bandák dolgaira igazából csak egy rendkívül szűk szubkulturális réteg kíváncsi, legalábbis Amerikában. És ebben a tekintetben semmi különbség nincs a metal különböző stílusai között: mindegyik egyformán láthatatlan már legalább egy évtizede a fősodorbeli média számára.

Természetesen el lehet morfondírozni azon a régóta ismert találós kérdésen, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás, azaz azért nem népszerűek a rock- és metalzenekarok, mert nem találkozhatunk velük a különböző médiaplatformokon vagy éppen fordítva, azért nem ütközünk beléjük, mert egész egyszerűen nem elég népszerűek.

Ehhez érdemes megnézni a manapság két legjelentősebb zenefogyasztási csatorna, a Spotify és a YouTube adatait, melyek nem kötött, rádiójellegű tartalmat kínálnak, hanem a hallgató által közvetlenül kiválasztott dalokra épülnek. A Spotify kínálatában a legnépszerűbb stílus a hip-hop / R&B, mely a streamek 47%-áért felel, míg a rock (benne a metallal) alig 4%-ot tesz ki. A YouTube zenei stílus alapján bontott forgalma az alábbiak szerint alakult: 28,2% volt hip-hop / R&B, 11,4% rockzene, míg 12,5% egyéb popzene, az összes többi színtér pedig csak ezek után következik.   

Szóval van miről gondolkodni. Az biztos, hogy a gitáralapú könnyűzene népszerűsége drámaian csökkent az elmúlt évtizedekben: erről a The DataFace adatvizualizációs cég ábrája mond el sokat, mely a Billboard 100-as slágerlistájának befutó helyezettjei alapján jelenítette meg a különböző stílusok pályaívét a '60-as évek elejétől a 2010-es évek közepéig. Egyértelműen kitűnik ebből, hogy a rock és metal mára (legalábbis Amerikában) teljesen marginalizálódott és kiszorult a zenehallgatók fő utánpótlási bázisát jelentő tizen-huszonévesek lejátszási listáiról. Ez pedig sajnos nem sok jóval kecsegtet a műfaj jövője szempontjából.