Rozsdagyár

DOWN FOR WHATEVER - Klippremier: Voltam/Leszek

2022. június 17. - Kovenant

down_for_whatever2022.jpg

Újabb különleges kollaboráció született, ezúttal a Down For Whatever és Pásztor Anna együttműködésével. A modern metál csapat Voltam/Leszek című dala, melyet a frontember Diószegi Kiki az énekesnővel álmodott meg, egy nem mindennapi klippel együtt. 

A modern metalban utazó Down For Whatever tagjai immáron hét éve zúznak a színpadokon, ám nem csak a koncertekről és a fesztiválokról lehet ismerős a zenekar. Tavaly A Dal című televíziós dalversenyben is láthatták őket a nézők, a frontember Diószegi Kiki pedig többször is vendégszerepelt más zenekarok anyagaiban - jellegzetes hörgése megjelent például a Hooligans lemezén, de beszállt a Mudfield és a Phoenix RT. egy-egy nótájába is, illetve korábban az AWS koncertjein is színpadra állt többször. A saját dalaihoz viszont még sosem hívott vendégművészt a csapat, ezért is számít rendhagyónak a zenekar legújabb klipes szerzeménye, amelyben Pásztor Annával üvölt versenyt az énekes.

A nemzetközi példákat nézve úgy látom, nagyon érdekes, ha teljesen más zeneiségből érkező énekesek vagy zenekarok összefonódnak, mert ilyenkor tök izgalmas végeredmények születnek. Ilyen például az Ed Sheeran-Bring Me The Horizon szám is, ami nekem kifejezetten tetszik. Én nagyon szerettem volna, ha egy énekesnőt hívunk, és ahhoz képest, hogy Anna stílusa, a színpadon való megjelenése, meg a dalai mások, valahogy mégis köthetők a mi világunkhoz. Ahogy íródott a dal, nekem egyébként rögtön az ő hangja szólalt meg a fejemben. Szinte hallottam, hogy a verze mennyire jól állna neki - mondta Diószegi Kiki, a DFW énekese. 

Pásztor Annának egyszer már volt hasonló felkérése, s bár a rock nem áll olyan távol a metaltól, mégis tartott attól, hogy a közös munka mennyire lehet működőképes.

Csuklottam, amikor Kikiék megkerestek. Mindig félek az ilyen kollaborációktól, mert úgy gondolom, a saját magam által írt dalokat tudom a legjobban előadni, hiszen azok lélekből jönnek. Ez a dal viszont valamiért azonnal megtetszett, és ami nagyon érdekes, hogy pont a felkérés előtt pár nappal írtam egy mondanivalójában nagyon hasonlót magamnak is - mondta Pásztor Anna.

A Voltam/Leszek című dalt a zenészek Diószegi Kiki házi stúdiójában vették fel, s bár előzőleg csak futólag ismerték egymást, a két énekes között azonnal megvolt a kémia, így a szám rögzítése meglepően rövid időt igényelt.

Kiki nagyon jól tudott instruálni, ennek köszönhetően mindössze egy óra alatt végeztünk is a munkával. A két énekszólam egymásba kapcsolódásával pedig a végeredmény nagyon izgalmas lett - mondta Pásztor Anna.

Nemcsak maga az együttműködés, hanem a dalhoz készített klip is újdonságnak számít, ami elsősorban Császár Róbert munkáját dicséri. A DFW gitárosa egy olyan szoftvert használt a videó elkészítéséhez, ami a zenei szférában itthon még ritkaság.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9017860599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása