Rozsdagyár

BAD HABIT - Klippremier: Nem érdekel

2022. október 11. - Kovenant

bad_habit.jpg

Új dalt és klipet tett közzé a Bad Habit Nem érdekel címmel,  A zenekar egy 17 állomásos őszi turnén vesz részt a Nemzeti Hang vendégeként (a turné állomásai ITT találhatók).

Több szálon kötődik a két zenekar, hiszen a technikai stábbal jóban vagyunk, illetve a Nemzeti Hang gitárosával is régről ismerjük egymást. Debrecenben játszottunk már többször együtt, de más formációkban. Tavasszal koncerteztek a srácok Hajdúszoboszlón a Rock Caféban és kihívott egy barátom, hogy nézzem meg őket. Már az első számnál átjött az energia és arra jöttem rá, hogy mi is egészen hasonló zenét játszunk. Akkor vettünk fel négy új dalt a stúdióban, melyeket méltóképpen meg szerettünk volna turnéztatni, így rákérdeztem a zenekarnál koncert után, hogy mit szólnának hozzá. Később megbeszéltük a részleteket, most pedig itt vagyunk. (Posta Máté gitáros)

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8517952060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása