Mindig kétélű fegyver, ha egy inaktív zenekar hosszabb szünet újra összeáll és új lemezt készít. Egyrészről ott vannak a régi rajongók, akiknek meg kellene felelni, valamint ennyi idő után a színtér átalakul és kérdés, hogy mennyire találják meg benne a helyüket, hogy új fülekhez is eljusson a muzsika. Nos, úgy tűnik a Maceration minden akadályt simán vett, pedig harminc éve (!) nem adtak ki nagylemezt.

A dán Maceration zenekar 1990-ben alakult az Invocator együttes két tagjának mellékprojektjeként. Egy demó után 1992-ben meg is jelent ezidáig egyetlen lemezük, az "A Serenade Of Agony". Később ugyan kijött még egy demó, de aztán földbe állt a csapat. Egészen idáig kellett várni, hogy a banda újra egymásra találjon (legalábbis egy része) és elkészítsék második, "It Never Ends" című nagylemezüket.

Az anyag ízig-vérig old school death metal. Ezektől a srácoktól ez nem is meglepő, hisz már harminc éve is ebben a közegben mozogtak. Kilenc tétel, majdnem negyven percben. A legénységet Jacob Schultz és Lars Bangsholt (gitárok), Robert Tengs (basszus), Rasmus Schmidt (dobok) valamint Dan Swanö (ének) alkotják. A frontembert szerintem nem kell bemutatni senkinek. A zenész/lemezproducer rengeteg lemez elkészítése körül bábáskodott, valamint szintén rengeteg zenekarban fordult meg, aki most csak visszatért egy régi csapatába.

A korong a Lost In Depravity nótával indít. Szépen előkészíti a terepet és megadja a hangulatot az anyaghoz. Hátborzongató zongoradallammal kezdődik, melyre rákúsznak a torzított gitárok és mire feleszmélünk, már benne is vagyunk a pokol bugyraiban. Aztán jön az Epiphany Of The Past, mely még csavar egyet a dolgokon, tökéletes death metal nóta. Remek riffelések, tempóváltások és a refrén is igazán fülbemászó lett, annak ellenére, hogy csak hörgés van a lemezen.

Az Arcane Secrets-ben és a címadó tételben tovább folyik az építkezés. Újabb és újabb finomságokat csepegtetnek a hallójáratainkba, nem lőttek el minden puskaport az elején. Bár pont maga a címadó szerzeményt kicsit gyengének érzem. Nem tartott sokáig a szomorúságom, hisz az Engulfed In Agony kalapálása és galoppozós ütemei újra kellő vért és intenzitást pumpálnak a lemezbe.

A korong végére úgy tűnik, elfogy a spiritusz, de szépen játszadoznak, hogy így is erősebbnél erősebb darabokkal rukkoljanak elő. Szépen építkezik a lemez, hiába kemény és zord, mégis olyan könnyen folyik, mint egy lávafolyam.

Az "It Never Ends" remek atmoszférával rendelkezik, melyet végig meg tud őrizni. Igazi old school lemez készült, ahol nincs helye finomkodásnak, csak nagyszerű riffeknek, ötletes tempóváltásoknak és elsőosztályú szólóknak. Swanö gonosz, ördögi morgásai remekül illeszkednek a képbe, néhol igazán hidegrázós a hatás.

A produceri feladatokat maga Swanö úr látta el az Unisound stúdióban, és senkit sem lep meg, a lemez remekül szól. Minden hangszer a helyén: a gitárok élesek, a basszus mély, a dobok tiszták, az ének kellően morgó. Az albumborító szenzációs. A csapat a jól ismert svéd művész, Ola Larsson groteszk művészetét használta fel, mely tökéletesen összefoglalja a lemez hangulatát. Az "It Never Ends" november 25-én jelent meg az Emanzipation Productions gondozásában.

9/10