Rozsdagyár

KITTIE - Fire (2024)

2024. július 10. - Dazoll

c441903179_10228887743191545_3733503474598595276_n.jpg

Sokáig úgy tűnt, hogy a Kittie végleg letette a lantot. Különböző interjúikban hangoztatták is, hogy szinte esélytelen a visszatérés, így hát szerintem nem csak engem, hanem mindenkit meglepett, hogy szinte a semmiből megtörtént a visszatérés tizenhárom évnyi szünet után.

Koromnál fogva adódik, hogy a nu metal gyermeke vagyok, így a kezdetek óta figyelemmel tudtam követni a kanadai csajbanda alakulását, hiszen 1999-ben a debütáló "Spit" kiadványukkal ők is a stílus hullámain keresztül hajóztak be a köztudatba (mint szinte akkortájt mindenki).

Akkoriban megszokott volt a környezetemben, hogy mindenki saját válogatáslemezeket állított össze, persze mindegyiken ugyanazok az előadók szerepeltek: Korn, System Of A Down, Slipknot, Limp Bizkit, Linkin Park, P.O.D és persze nem hiányozhatott egyikről sem a Kittie-től a Brackish című szerzemény, úgyhogy a kezdetekben ugyanolyan húzónévnek számítottak, mint felsorolt társaik.

Idővel ezek a bandák külön utakat jártak be és a Kittie is kezdte kinőni a nu metal skatulyát, és hiába számítottak főzenekarnak mondjuk az Ozzfesten, valahogy a fősodorbeli siker elkerülte őket. Ahogy haladunk az időben, én is egyre inkább fogyasztottam a zenéjüket. Kezdetben mindig volt néhány jó daluk, de az egész lemezt nézve nem állt össze a kép. Viszont a feloszlás előtti 2007-es "Funeral For Yesterday", a 2009-es "In The Black" és a 2011-es "I’ve Failed You" hármas teljes egészében tudtak működni. Mondhatni, addigra értek be igazán, hiszen a ’99-es debütálás évében még finoman szólva is tinédzserek voltak.

A Kittie fennállása alatt hat stúdióalbumot jelentetett meg és sok tagot is elfogyasztott. Lényegében az alapító testvérpár Morgan (ének, gitár) és Mercedes Lander (dobok) alkotják az állandó vázat. A pályafutásuknak tulajdonképpen a basszusgitáros Trish Donovan halála vetett véget.

Tizenhárom évnyi hallgatás után a Kittie megtörte a csendet és elkészítette a hetedik, egyszerűen csak "Fire" címre keresztelt lemezét. A felállás a korábban megfordult tagokkal vált teljessé: Tara Mcleod (gitár) és Ivana Jenkins (basszusgitár) személyében. Aki figyelemmel kísérte a csapat újbóli eljövetelét, annak feltűnt, hogy konkréten öt (!) előzetes dalt is kihoztak az albumról, mire megjelent volna. Ezek abszolút bizakodásra adtak okot, a kérdés már csak az, hogy maradt-e kellő puskapor.

A "Fire" rövid, velős, ütős, minden sallangtól mentes. Tíz nóta, harmincöt percben. A címadó tétellel nyit a korong. Meglepetés nem ér senkit, igazi régi vágású Kittie-nóta a napjainkba átültetve, a sejtelmes refrén igazán jól áll neki. A Still Wear This Crown úgy teker egyet a keménységmérőn, hogy bitang refrént kerítenek neki. Egyszerre súlyos és fülbemászó. A Falter az eddigiek nyomvonalán halad, csak még epikusabb kivitelben. Ha még csinálnának klipet valamelyik dalhoz, nem lepődnék meg, ha ez lenne az. A Vultures ezek után visszavesz a dallamokból és jobban kidomborítja a súlyt. Majd a We Are Shadows újra csúcsra járatja a lemezt. Irtózatosan húzós főtéma, éneklős refrén, telitalálat, tuti alapvetés.

A Wound az eddig felvázolt recept alapján íródott, semmiben nem tér el tőle, igazán izmos darab ez is. A One Foot In The Grave meg az abszolút slágernóta. Morgan csak tiszta éneket használ, a refrén meg annyira fülbemászó, hogy egy darabig biztos nem veri ki az ember a hallójárataiból. Az Are You Entertained? kicsit visszafogottabb darab lett, inkább hangulatában erős, felkészít a végjátékra. Zárásként pedig jönnek a még keményebb tételek. A Grime tisztességesen kalapál, szimplán hozza a szintet. A korongot az Eyes Wide Open zárja, mely tiszta éneket nyomokban sem tartalmaz és a csajok igazán kitesznek magukért, a legsúlyosabb dal az albumon, melyet bármelyik mai metalbanda megirigyelne, ha tudna ilyet írni, tökéletes. Felteszik vele az i-re a pontot.

A "Fire" egy riffcentrikus, groove-orientált anyag, remek témákkal, hatalmas refrénekkel. Egy pillanatra sem ül le, nincs üresjárat, nincs töltelék, csúcspillanat viszont annál több. A Kittie zeneileg ott folytatja, ahol az "I’ve Failed You" befejezte. Bátran ki merem jelenteni, hogy diszkgráfiájuk legjobb lemezét rakták le az asztalra, viszont egyértelműen látszik a mainstream felé való kikacsintás is. Ilyen egy igazi visszatérés: a "Fire" üdítő és hiánypótló anyag a mai zenei közegben. Reméljük, hogy a következő anyagra nem kell ennyit várni.

Az album hangzása kiváló, minden hangszer szépen kivehető és horzsolnak úgy, ahogy kell. A borító hangulatos, viszont a terjedelmesebb illusztrációkat hiányolom, de ez legyen a legnagyobb gondom. A "Fire" június 21-én jelent meg a Sumerian Records gondozásában.

10/10

b434737641_807351634758854_8919843483542231858_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9418444121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása