Na nem kell megijedni a címtől, hiszen az nem a sajnálatos szombati balesetre (egy letört faág okozott súlyos sérülést sz egyik büfénél) vagy egyéb tragédiára utal. Csupán csak arra, hogy a szombati gigafellépő Judas Priest után vasárnapra jóformán csak az igazán kemény ősrockerek (nem feltétlenül a korukra gondolva) és a black metal rajongói maradtak. Mindamellett azért másféle produkciók is fellelhetők voltak az utolsó etapban.

A délutáni tűző napon szép kis tömeg gyűlt össze a borsodi fenegyerek, Juhász Marci koncertjére. Amióta önálló útra lépett, akusztikus formában adja elő dalait. De nemrégiben szerveződött köré egy csupa tehetséges, jó emberekből álló zenekar, akikkel a Juhász Marci-dalok mellett többek között az Amigod Este van, a Nomad Engedd, hogy még egyszer, valamint Hegedűs "Zakó" Istvánra emlékezve a Szódavíz feldolgozása is elhangzott.

A Moby Dick best-of programot nyomott, az is igaz ugyan, hogy az összes számuk benne lehetne ebben a csoportban. Bár a tűző napon csak a legelszántabbak merészkedtek a színpad elé, az árnyékosabb részekről is szép számban figyelték az előadást. A koncerten megtörtént   -tudomásom szerint - az egyetlen idei rockmaratonos nyilvános leánykérés is, amit sokan ünnepelve, néhányan fanyalogva fogadtak. De mindent bele, sok boldogságot kívánunk a párnak!

A nagyszínpadon ezen a napon a klasszikus magyar rock kapott helyet, így a sor a Lord zenekar fellépésével folytatódott. Őket az Ossian követte, majd az estet a Pokolgép zárta. Bár az emlitett zenekarok mind a hazai rock/metal élet nagyjai, a színpadképet tekintve mintha nem lennének felnőve egy ilyen színpadhoz, mint ami álltólag a Judas Priest kérésére lett ekkora. Egy nagyobb háttérvászonnal is orvosolható lenne e hiányosság, mint ahogy meg tudta tenni a Tyr és a Beast In Black is. Oké, alárom, az Ossian fényjátéka valamelyest kárpótolta a színpad méretéhez képest zsebkendőnyi molinót, de a kisebb színpadon fellépő Bornholmnak is nagyobb háttérvászna volt. Tudom, tudom, egyesek majd azzal jönnek, hogy a zene a lényeg. De ezen a szinten, ekkora színpadon már kell ez a pusz is.

A Metal.hu színpadán szépen megtervezve építkezett a black metal szcéna színe-javát felsorakoztató program. A Bornholmon már akkora tömeg volt, hogy nemhogy a színpad fedett része alatt nem fértek el a sötét fémzene kedvelői, de széltében-hosszában túl is nyúlt a tömeg a sátor körül. Már akkor felmerült a gondolat, hogy oké, hogy rétegzene, de lehet, hogy ezt a vonulatot mégiscsak a nagyobb színpadra kellett volna szervezni. 

A Rockmaratonhoz hasonlóan az első hullámos Sear Bliss szintén a harmincadik születésnapját ünnepli idén. Hangzásban és látványban nem volt hiány a koncertjükön. Elképzelhető, hogy a a közel 40 fokban a pirotechnikai elemet hanyagolni lehetett volna, de tulajdonképpen úgy volt kerek egész a program, ahogy volt. A harminc évet átfogó koncerten hallhattunk az első és a múlt hónapban kijött "Heavenly Dawn" lemezükről is dalokat. Itt jegyezném meg, hogy ez utóbbi az év hazai BM lemeze gyanús anyag.

Utánuk következett az általam leginkább várt görög Rotting Christ. Azt kell mondjam, egy cseppet sem csalódtam a tökéletesen megkomponált előadásban. Aki ott volt, az egy valódi fekete misét élhetett át. A fotel-metal fétissel megáldottak pedig csak verhetik a fejüket a falba, hogy erről az élményről lemaradtak. 

Bár a Metal. hu színpadot az esti órákban a black metal zenekarok uralták, kora délután elkezdődött a HC-fanok bemelegítése is. Ehhez az AMD és az SCHC nyújtotta az alapot. A HC-buli aztán a Hell-színpadon folytatódott, ahol elsőként a brazil Ratos De Porao mozgatta meg a lábakat, őket pedig a Dog Eat Dog követte. Az est utolsó fellépője a Sick Of It All lett volna, de a fesztivál előtt néhány héttel jelentették be, hogy Lou Kollernél nyelőcsőtumort diagnosztizáltak, emiatt törölték az összes nyári fellépésüket. Innen is kívánunk mielőbbi gyógyulást. 

Blaszfémát blaszfémia követett a kisszínpadon. A keményebb vonalat művelő Marduk a babilóniai istenséghez híven brutális black metallal tarolta le a még mindig kitartó nézőket. Sajnos a szintén nagyon várt Uada-t már nem tudtam megnézni, mert a négynapos forróság és a bőség zavara miatt feladtam a szervezetem további kizsigerelését. 

Összességében a Rockmaraton XXX. jubileumi fesztiválról - a meleg fröccsön és a sör-soron kívül - csupa jót tudok csak mondani. Válogatott, színvonalas, kuriózumnak számító zenekarok, az eredeti elképzelést hagyományosan fenntartó off-programok és az idei nagyobb tömeg ellenére is családi fesztivál ez, ahol reményeim szerint továbbra is legalább évente találkozhatunk barátainkkal és az azonos érdeklődésű közösség tagjaival.

Köszönjük Rockmaraton!