Ellentétben más külföldi zenekarokkal, hazánkban egészen az ezredforduló környékéig nem jelent meg semmilyen könyv az astoni fenegyerekek legendás bandájáról, a Black Sabbath-ról. Szakács Gábor volt az első, aki itthon papírra vetette a heavy metal keresztapjainak történetét, de mivel azóta eltelt több mint két évtized, sok új, a Sabbath-tal kapcsolatos történés már nem kerülhetett bele abba a kötetbe.

Sajnos azóta sem jelent meg kimondottan a Black Sabbath-ról szóló könyv Magyarországon, viszont szép sorban érkeznek a tagok önéletrajzi kötetei magyarul, melyek szinte felérnek egy BS-sztorival. Ozzy, Tony Iommi és Ronnie Dio után most Geezer Butler memoárja landolt az itthoni könyvesboltok polcain.

A kevesebb mint háromszáz oldalas kötet eléggé le lett csupaszítva, ugyanis nem tartalmaz sem fotókat, sem pedig neves zenészkollégáktól ajánlókat. Geezer memoárja ugyanolyan könnyen olvasható darab, mint Ozzyé vagy Iommié, ellenben kevésbé szellemes, nem áll le az ember kábé minden ötödik percben szétröhögni az agyát. Természetesen itt is jókat kacagunk a már ismert, vicces sztorikon, főleg az Ozzy-val és Bill-lel kapcsolatos történéseken, de összeségében komolyabb hangvételű cucc.

Gondoljunk csak bele, milyen fura látvány lehetett a hatvanas évek szigorúan vallásos és konzervatív levegőjét szívó átlagpolgárok közül kikandikáló Butler, aki saját kezűleg zöldre festett csizmában és zöld-fekete trapéznadrágban flangált akkoriban. Ozzy pedig az apja munkásköpenyében, kéményseprő kefével a vállán és kutyapórázon egy pár tornacipőt maga után húzva ment át Geezerhez azzal, hogy csatlakozna a bandájához.

De mindegyikük különc figura volt a maga módján, Bill-lel például bármit meg lehetett tenni, még az sem zavarta, hogy Iommi fel akarta gyújtani. Szegény majdnem bele is halt. De visszatérve Geezerhez, a komoly dalszövegeket író basszusgitáros életét egészen a gyermekkorától végigkísérte az Aston Villa iránti rajongás, a veganizmus, és sajnos a depresszióját is csak hangulatjavító gyógyszerekkel tudja kordában tartani mind a mai napig.

Fura volt arról olvasni, hogy a "Reunion" koncertanyaguk megjelenése környékén Geezer annyira rosszul érezte magát, hogy idegösszeroppanást kapott és olyan tévképzetei voltak, hogy Ozzy és Iommi meg akarja őt ölni. Akkoriban a rockmagazinokból ránk mosolygó Butler egy kiegyensúlyozott figurának tűnt, sosem gondoltam volna, hogy ilyen komoly problémákkal kellett megküzdenie.

Szólókarrierjéről csak röviden értekezik, ami nem is csoda, hiszen ezek a történések szinte eltörpülnek a Black Sabbath-ban eltöltött évekhez képest, Geezer könyvére tekinthetünk akár BS-kötetként is. Könnyű nyelvezete miatt hamar a végére ér az olvasó, de nem marad az emberben hiányérzet, hiszen bőséges információval lát el minket a legendás basszusgitáros. Várjuk Bill Ward visszaemlékezéseit is, hogy kerek legyen a történet!