Régóta követjük a Fekete Zaj fesztivált, és a legfrissebb csomag bejelentett neveiről bizton állíthatjuk: talán mostanában az egyik legfeketezajosabb pakkot sikerült nyilvánosságra hozni. Nézzük is, kikről van szó!
A Thy Catafalque neve a 2021-es élő debütálásuk (és az abból készült „Mezolit” című lemez) óta összefonódott a Fekete Zajjal, még ha nem is léptek fel minden évben (ezen sorok írójának őszinte sajnálatára). Viszont aki tavaly hiányolta volna a produkciót a fesztiválról, azt idén kárpótolják a szervezők, ugyanis nem csak a Thy Catafalque, de a szintén Kátai Tamáshoz köthető Gire is szerepel a frissen bejelentett nevek között.
Az viszont talán már tényleg senkit nem lep meg, hogy idén is számíthatunk a fesztiválon a Vágtázó Halottkémek fellépésére – az ikonikus banda nélkül nehéz elképzelni a Fekete Zajt.
De vannak még itt nagy nevek, nyáron ugyanis ellátogat a Mátrába a Have A Nice Life, valamint a Solor Dolorosa is.
A „fekete zaj” leírás talán kevés bandára illik jobban az idei felhozatalból, mint a belga Doodseskaderre, illetve valamivel bőrbarátabb, de szintén erősen a fesztivál portfóliójába passzoló banda a cseh Manon Meurt is.
Valamint végül, de nem utolsósorban kaptunk egy adag hazai nevet is a fentebb említetteken kívül: Gulu Gulu, Cold Contrast, Bufo Alvarius, Nagyúr, valamint a tavalyi Zajról ismét visszatérő Beneath The Void: velük is mind találkozhatunk majd az ország legizgalmasabb fesztiválján.
A fesztiválra a bérletet itt lehet beszerezni: https://www.tixa.hu/feketezaj2025