Rozsdagyár


ISATHA - Megjelent az extrém folk metal banda első EP-je

2018. május 30. - Kovenant

A 2010-ben megalakult budapesti Isatha zenekar megjelentette első EP-jét "Tavaszi szél" címmel, mely folytatása a 2013-as "Erdei regék" című albumuknak, illetve talán egyfajta előzetese is a következő stúdióalbumnak.

Tovább

Folk-Rock-Maraton helyett idén októberben Folk Metal Marathon a Dürerben!

2017. szeptember 29. - Felicium

Folk-Rock-Maraton helyett idén október 7-én Folk Metal Marathon lesz Budapesten két orosz és két hazai zenekar közreműködésével. Az e névre keresztelt Európa-turné keretében ugyanis végre Magyarországon is bemutatkozik a két nagy múltú kelet-európai banda, a tatárföldi Grai (Грай) és a karéliai…

Tovább

CRAZY SZEPTEMBER FEST - 2 napos metal fesztivál a Crazy Mamában!

2017. augusztus 22. - Felicium

Szeptember első hétvégéjén, azaz a hónap első két napján nagyszabású 13 zenekaros metal fesztivált szervez a budapesti Crazy Mama. A rendezvény a néhány éve a szeptember feszt megszűnésével kiszorult fesztivált hivatott pótolni, ezzel lehetőséget adva az underground törekvéseknek. A buli további…

Tovább

YUK BUDAPEST - Hatalmas Gothic & Metal őrület a fővárosban

2016. január 30. - Felicium

Február első hétvégéjén hiánypótló dark rock/gothic metál estnek lehet szem és fültanúja a nagyérdemű, ugyanis 2016. február 5-én a budapesti YUK-ba látogat az Isatha, Feuer Frei, Zizzy Vision, és a csornai Eve Six. A koncertek közti üresjáratokban pedig megcsodálhatjuk a Hóförgetek…

Tovább
süti beállítások módosítása