Találós kérdés: mi a közös a magyar Pokolgép zenekarban és a dán Defectoban? Hát az, hogy mindketten felléptek már a Metallica előtt. És ez azért komoly reklám egy feltörekvő bandának. Egy ilyen lehetőségért sokan ölnének is akár, nem adatik meg csak úgy. Jut eszembe: 2007-ben a Ronnie James Dioval…

Az év egyik szemöldökráncolásra leginkább okot adó fejleménye volt, hogy Mitch Harris gitáros nem nagyon szerepelt a brit Napalm Death idei, remekül sikerült korongján (kritikánk ITT olvasható): illetve szerepelt is, meg nem is. Elmondása szerint ugyanis két évvel ezelőtt feljátszott az albumra…

Minden kezdet nehéz, de nem minden kezdet súlyos; a hazai Avoidance zenekarnak azonban mégis sikerült olyan masszív bemutatkozó lemezt letenni arra a bizonyos asztalra, hogy az reccsent egyet. Hacsak nem valami forradalmian új hangzással, világmegváltó látásmóddal vagy egészen egyedi fúziós zenével…

Fogalmam sincs, hogy miért, de egy-egy adott alstílus egész másképp szólal meg azon régi bandák előadásában, melyek az adott korszakhoz tartoznak, részt vettek az adott színtér kialakulásában, azaz annak a bizonyos érának a levegőjét szívták magukba a kezdetektől fogva. 

Valamikor kimondottan igénylem a különleges, újfajta megközelítésű zenéket, de olyan is sokszor van, hogy egy jól bejáratott vonalon belül akarok magamévá tenni egy-egy új albumot. Ezúttal nem voltak elvárásaim, egyszerűen csak elindítottam egy promót a sok közül.

Chris Barnes a régisulis death metal olyan jelensége, mint mondjuk Abbath a black metal színteréé: régi nagyságuk már jórészt a múlté, de sokan rajonganak értük, igazából már csak nosztalgiából, jelenlegi teljesítményük pedig nem igazán hasonlítható össze egykori önmagukkal. Mindketten sokat tesznek…

A kanadai thrash metal banda nagyon, nagyon hosszú szünet után kiadott második lemezének nyitóriffje a nemrég szemlézett Polkadot Cadaver What’s The Worst Thing That Could Happen című számát idézte fel bennem: ez azért vicces, mert ezzel viszonylag precízen előrevetítette a rám váró félórát. Úgy…

Volt egyszer egy Pink Floyd nevű brit progresszív rock zenekar, akik korszakalkotó remekművek és látványos élő fellépések sorozatával utasítottak maguk mögé szinte mindenki mást és kiknek csillaga évtizedekkel a feloszlás után is ugyanolyan fényesen ragyog, mint a pályafutásuk csúcsán.

Az elmúlt pár évben a norvég progresszív black metal csapat, az Enslaved egyfajta kultikus státuszt ért el, illetve olyan hivatalos elismerésekben is részesült, melyekről a hozzájuk hasonló zenészek legfeljebb csak egy erősen túltolt szombat éjszakát követően fantáziálnának, amit aztán gyorsan…

Vannak a metal műfajában jelenségnek számító zenekarok. Tudjátok, akikhez egy teljesen egyedi életérzés is társul, és ezt már egy dalnak az első pár hangja képes előcsalni. Ilyennek mondanám a Cannibal Corpse-ot, power metal fronton a Sabatont, esetleg a Slayert. És ide sorolnám a brit Anaal…