Volt egyszer egy Pink Floyd nevű brit progresszív rock zenekar, akik korszakalkotó remekművek és látványos élő fellépések sorozatával utasítottak maguk mögé szinte mindenki mást és kiknek csillaga évtizedekkel a feloszlás után is ugyanolyan fényesen ragyog, mint a pályafutásuk csúcsán.
A Pink Floyd-sztori alapvetően három korszakra osztható: a Syd Barrett-, a Roger Waters- és a David Gilmour-éra. Mindhárom korszak zseniális volt a maga nemében, ám különbözőek, zeneileg és mondanivaló tekintetében egyaránt. Ebből kifolyólag pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a tagok a zenekar feloszlása után is próbálják életben tartani mindhárom arcát a legendás formációnak.
A korai, pszichedelikus Pink Floyd munkásságát jelenleg a dobos, Nick Mason futtatja, míg a másik két oldalt ugye Roger Waters és David Gilmour viszi, igaz e kettő produkció között sok az átfedés. A dobos által kezelt örökség viszont a Pink Floyd egy teljesen más arcát mutatja, melyet a zenekar anno hamar maga mögött hagyott és csak egy-két szerzeményt tartottak meg belőle a koncertrepertoárjukban.
Syd Barrett sajnos már nincs köztünk, így ő nem lehetett részese ennek a csodának, melyet Nick Mason és zenekara a színpadokra visz (vagy vitt). Idén nyáron majdnem volt szerencsém a produkcióhoz, de aztán jött a koronavírus és hát ugye az mindent elsöpör az útjából, nincs mese. Szóval, lemaradtam a koncertről, de ez a dupla koncertalbum azért valamelyest kárpótolt.
A Nick Mason's Saucerful Of Secrets 2018-ban kezdte meg működését; Nick mellé a következő hangszeresek csatlakoztak: Guy Pratt - basszusgitár (ő is zenélt egy ideig a Pink Floyddal), Gary Kemp - gitár/ének, Lee Harris - gitár, Dom Beken - szintetizátor. És hogy miért pont a korai, szinte félig-meddig feledésbe merült, kísérletező, a zenekar még kiforratlan arcát bemutató albumok dalaihoz ragaszkodik a legendás dobos, arra csakis ő tudna válaszolni.
Szerintem az lehet a háttérben, hogy mivel ezek a lemezek is korszakalkotó alkotások, ráadásul évtizedeken keresztül a háttérbe voltak szorítva (Waters és Gilmour sem igazán erőlteti ezt a korszakot), Mason most megmutatja, hogy igen, ez is Pink Floyd, hallgassátok, mennyire mások voltunk a kezdetekkor, ezeket a dalokat nem játszotta az MTV, de büszkék vagyunk rá, mert nagyon jó kis szerzemények.
Persze egy hardcore Pink Floyd-rajongó most néz, mint hal a szatyorban, hogy miről beszélek, hiszen ő az olyan dalokat, mint a Set The Controls For The Heart Of The Sun, az Interstellar Overdrive vagy a Bike álmából felriasztva is kívülről fújná, de sokan csak a "The Dark Side Of The Moon" című lemezét ismerik a bandának vagy éppen onnantól kezdték követni a munkásságukat.
A "Live At The Roundhouse" című dupla koncertalbum huszonkét korai Pink Floyd-dalt tartalmaz, lehengerlő, grandiózus előadásban. Ahogy elkezdődik a koncert az Interstellar Overdrive című darabbal, az garantáltan lúdbőrözős élmény. A Set The Controls misztikus, elborult, monumentális előadása pedig mindent visz. A bohókás Bike jó kedvre deríti az embert és így tovább. Az album 2020. szeptember 18-án jelent meg a Sony Music gondozásában. Óriási tisztelet Masonnak, hogy ezt megvalósította.
