Vannak a metal műfajában jelenségnek számító zenekarok. Tudjátok, akikhez egy teljesen egyedi életérzés is társul, és ezt már egy dalnak az első pár hangja képes előcsalni. Ilyennek mondanám a Cannibal Corpse-ot, power metal fronton a Sabatont, esetleg a Slayert. És ide sorolnám a brit Anaal Nathrakh-ot is. Tudom, hogy sokaknak nem kenyere a csapat által képviselt ultra extrém, erőszakos, sokszor nyugtalanító, kaotikus zenei világ, de az tagadhatatlan, hogy a kemény két főt számoló brigád azon kevesek között van, ahol a minőség minden albumnál egyre magasabb és a fejlődés folyamatos. És ez most 2020-ban, a tizenegyedik albumnál, a 2018-as "A New Kind Of Horror" (az albumról szóló cikket ITT találod) utódjánál még inkább tetten érhető.
Igyekszem félrerakni minden elfogultságomat a bandával kapcsolatban, hogy ne tűnjön egy masszív tömjénezésnek az egész, de őszintén mondom, hogy a 2012-es "Vanitas" óta ez a legjobb albumuk, pedig ami a kettő között volt, azok sem voltak gyengék, elég csak a 2016-os "The Whole Of The Law" korongra gondolni. Azért két-háromévente stabilan számíthatunk új Nathrakh-lemezre, de ez leginkább a multihangszeres Mick Kenney embertelen munkatempójának köszönhető. És még így sem sikkad el semmi, amihez ez a meglepően jóvágású metalos hozzányúl. De nézzük, mit tud az "Endarkenment"!
Az első nagyon szembetűnő újítás már a nyitó címadó dalban előkerül. Ez pedig a vokál. Aki ismeri a csapat munkásságát, az tudja, hogy a leggyakoribb vokáltéma a "visítok bele nagyvilágba, és x időnként van rendes érthető szöveg is, néha énekelve is". Most a dolgok változtak. Sokkal több a tiszta énektéma, és a black/grindcore keverék, artikulált hörgés. Ezzel együtt érzékelhető egy határozott, de egyáltalán nem túltolt dallamosodás. Továbbra sem dallamos death metalról vagy '80-as évekbeli hard rockról van szó, de az előző tíz album fényében sokaknak hidegzuhany lehet ez a váltás.
A másik komoly változás a hangzást érte. Nem tér el gyökeresen a jól megszokott indusztriális elemekkel tarkított black/death-közeli alapoktól, de az egész sokkal letisztultabb, sokkal gitárközpontúbb mint eddig bármikor. A dobokat is sokkal jobban ki lehet venni, és úgy összességében érettebb, átláthatóbb az összkép.
Dalok terén is bővelkedik változatosságban az "Endarkenment". A fogós nyitás már önmagában megér egy misét. Egy szokványosabb Nathrakh-tétel, viszont Dave Hunt tiszta hangja még soha nem volt ennyire ütős, mint itt a refrénben. És ugyanez elmondható a The Age Of Starlight Ends című tételről is. Érdemes még megemlíteni, a Thus, Always, To Tyrants című dalt. Az album egyik legjobb riffje, és a refrén nyomokban megidézi a Behemoth elszállósabb, epikusabb pillanatait is. De van itt black metalosabb szaggatás is a Beyond Words képében, indusztriális pusztítás a záró Requiemmel, és klasszikus grindos Nathrakh a beszédes című Punish Them által.
Beszéljünk kicsit az anyag atmoszférájáról. Aki ismeri a bandát, az tudja, hogy nagyon sajátos hangulatvilággal operál a brit csapat. Ez valahol mindig is egyfajta pőre filozófia - horror kombó volt. Ezúttal az egészet áthatja egy erős politikus légkör, melyet én annyira nem szeretek, csak kevés bandánál, viszont itt remekül működik. Erről már az előzetesen bemutatott Endarkenment klipnél is megbizonyosodhattam.
Technikai részletekbe most annyira nem mennék bele, mivel a csapat fő motorja az élőben gitáros Mick Kenney, akinek a gitárhangzása annyira felismerhető és sajátos, hogy ilyen tényleg kevés van. Ugyanez Dave Hunt hangja. Hörgős énekes ezer meg egy van a színtéren, de ilyen szintű tiszta agresszió és sokoldalúság csak kevés. Kíváncsian várom, hogy ezek a dalok hogy fognak megszólalni élőben, mert most először érzem azt, hogy gyakorlatilag bármelyik dal megjelenhetne a programban és biztosan nem lógna ki, plusz ütősen is szólna.
Nézzük, mi az ami talán egy kicsit rombolhatja az összképet. Mielőtt ebbe komolyabban belemennénk, hagy szögezzem le, hogy semmi bajom nincsen a dallamos dolgokkal. Death metal rajongó vagyok, de egyáltalán nem csőlátású. Ami sokak számára, főleg a kemény magnak, nehezen befogadhatóvá fogja tenni a lemezt, az a dallamok komolyabb megjelenése. Aki megszokta a csapat alapvetően noise-os, brutális világát, annak lehet elsőre, de talán még másodjára is sok lesz a lágyulás. Először nekem is meglepő volt, de úgy körülbelül az album harmadánál már annyira ráült a fülem és az agyam, hogy képtelen voltam nem szeretni.
Nem fogom azt hazudni, hogy bármennyire is fázol az extrém metaltól, tegyél vele egy próbát, mert be fog ütni. Csak és kizárólag azoknak tudom ajánlani az "Endarkenment"-et, akik vagy a csapat vagy a műfaj rajongói, mert ők oda meg vissza lesznek attól, amit ez a szűk 40 perc tartogat.
Az Anaal Nathrakh újfent bebizonyította, hogy nem csak értenek ahhoz amit csinálnak, de ők az egyik legjobbak. Számomra megvan az év abszolút kedvence, pedig sok jó albumot hallhattunk már idén, viszont az "Endarkenment" az az album, melyről egyszerűen nem tudok leakadni. Sötét, nyomasztó, dühös, obszcén, és vérprofi. Ez ma, 2020-ban az Anaal Nathrakh!
10/10
