A dán Black Book Lodge új albuma nálam "az év reménységei" vagy a "2015 legjobban várt lemezei" kategóriák első helyezettjei között szerepelt. A dán Mighty Music kiadó június 8-án fogja megjelentetni a csapat második korongját, mely a tavalyi, fantasztikusan jól sikerült "Tûndra" folytatása (a debütalbumról itt írtunk). Nos, több évtizednyi lemezhallgatás után nem gondoltam, hogy ekkora meglepetés fog érni. A meglepetés átütő erejű volt, egy bivalyerős gyomros formájában érkezett és még most sem tértem teljesen magamhoz.
A dán együttes bemutatkozó korongja számomra 2014 egyik legerősebbje lett. Egyszerűen magával ragadott a dalszerzői rafinéria, az a félelmetesen távolságtartó, címéhez méltóan szinte jéghideg hangulat, valamint a súlyosság elegye. Modern volt, mégis egyértelműen a klasszikus rockzenében gyökerezett: úgy tudott újat mutatni, hogy közben végig érezni lehetett benne a hard rock/metal gyökereket és esztétikát. A "Tûndra" albumot a mai napig rendszeresen előveszem, mármint meghallgatom a Spotify alkalmazáson, bár tényleg gondolkodom a fizikai formátum (azaz CD) megvásárlásán is.
A tavalyi lemez igen pozitív fogadtatásra talált az európai szaksajtóban, az együttes produkcióját jelölték a 2014 legjobb dán metal albuma címre is, rengeteg dicsérő cikk és recenzió jelent meg róla. A Black Book Lodge a szintén dán Helhorse turnéjának előzenekara lett, számos fesztiválfellépést kapott, egyszóval beindult a szekér. A rockmagazinok a lemezkritikákban végig az Opeth, a Mastodon, az Alice In Chains vagy a Queens Of The Stone Age hatását emlegették, egyfajta progresszív stoner/sludge metal zeneként jellemezték őket, bármit is jelentsen ez. Saját írásomban egyszerűen igazi, előremutató metal albumként utaltam a "Tûndra" korongra. Mindezek után tényleg vártam a folytatást, melyet a csapat és a kiadó rögtön már 2015 első félévére ígért, szokatlan gyorsasággal.
A sietős tempóra a sajtóanyagból sikerült magyarázatot találni. A csapat elmondása szerint a 2014-es album tulajdonképpen a megelőző 2-3 év termését foglalta össze és a rajta szereplő dalok már felvételük pillanatában réginek számítottak. Az új korong dalai már akkor megvoltak, de mindenképpen szerették volna rögzíteni a "Tûndra" anyagát. Ronny Jønsson énekes/gitáros kifejtette még, hogy örültek a debütlemez sikerének, de azt rendkívül unalmas lett volna megismételni, így szándékosan egy teljesen eltérő megközelítést alkalmaztak az "Entering Another Measure" megírásánál és stúdiómunkálatainál.
Az új korong hat dalt tartalmaz 42 perc terjedelemben. Kompromisszumnak itt nincs helye: a nyitó The Martyr tíz perces hosszával bemutatja, hogy mire számíthatunk. Röviden: a Black Book Lodge teljes mértékben maga mögött hagyta a metalt és fejest ugrott a művészieskedő indie/art rock műfajába. Felejtsük el a torzított gitárt és a riffeket: ezek a dán csapat zenei univerzumában megszűntek létezni. Mondjuk búcsút továbbá a konzisztens dalszerkezeteknek és a 4-5 perces, tökélyre fejlesztett, ütős nótáknak: itt van a garázsrockszerű jammelések ideje, lehetőleg minél céltalanabbul és jól elnyújtva, minimum 7-8 percben.
Adjuk még ehhez hozzá, hogy Ronny Jønsson hangja legtöbbször úgy hangzik, mintha egy szovjet, '70-es évekbeli analóg telefonkészüléken keresztül került volna rögzítésre: valljuk be, ez elég jelentős mértékben csökkenti a dalok élvezeti értékét és befogadhatóságát. Vegyük ehhez hozzá még, hogy az énekes egy az egyben felvette Matthew Bellamy (Muse) stílusát, manírjait és hajlításait. Az angol Muse dallamai, megoldásai sokszor visszaköszönnek (legmarkánsabban a New Provenance című tételben), csakúgy, mint a szintén brit Manic Street Preachers dolgai. A dánok azonban egyfajta minimalista felfogásban dolgoznak, így ami a brit hasonszőrű csapatoknál inkább popos/slágeres nóták és színes, csillogó hangszerelés formájában jelentkezik, itt az bizony csak céltalan klimpírozás és sokszor felesleges vokális nyavalygás.
Először nem is akartam hinni a fülemnek. Mintha egy teljesen más zenekar játszana: elveszett az ötletesség, a súly és a lendület (a gitárhangzás szinte már akusztikusnak hat), csak a vontatott, kifejezetten fárasztó és nehezen hallgatható nótahalmaz maradt. Két szám mutat valamit a bemutatkozó album nagyságából: talán a 27 Years című tétel Tool-t idéző nótavégi riffjében és basszustémájában csillan meg a súlyosabb rock, illetve a záró Alizarin című ballada idéz fel valamit a "Tûndra" szépségéből.
Sajnos, mivel a lemezmegjelenés még igen távoli, sem a kiadó, sem pedig a csapat nem tett közzé semmilyen publikus beharangozót vagy szöveges videót, így nem állt módomban beszúrni a recenzióba semmilyen zenei ízelítőt, de lehet, hogy nem is baj ez. Úgy érzem, hogy itt valami rettenetesen félresikeredett: nem az a baj, hogy a zenekar teljes stílusváltáson ment keresztül, mert ha jó lenne az, amit csinálnak, teljesen mindegy is lenne, hogy melyik műfajon belül alkotnak. De sajnos az "Entering Another Measure" végighallgatása igazi kínszenvedés (legalább is számomra az volt): összefüggéstelen, céltalan és sajnos unalmas.
Nagyon remélem, hogy csak én érzem így. Remélem, hogy az engem az első lemezükkel teljesen elvarázsoló csapat művészi fejlődése töretlen és rengeteg pozitív kritikát fognak majd kapni erre a produkciójukra is, de valahogy kétlem ezt. Becsapottnak érzem magam. Számomra eddig az év csalódása.
6/10
