Pár héttel ezelőtt jelent meg az egri hardcore színtér talán legpatinásabb csapatának, a Tisztán A Cél Felé zenekarnak a simán "10" címet viselő albuma a Trottel Records gondozásában. A korong immár az ötödik a banda tízéves történetében (innen a cím is), de most nem soralbumot készített az együttes, hanem egyfajta válogatáslemezt. Az eddigi legjobbnak tartott nótákat rakták egy sorba, illetve újra is rögzítették őket a 2012-ben érkezett énekes, Mező Lajos (Gép) előadásában. Szikár, elkötelezett, a régi iskolát maximálisan tiszteletben tartó, de igen markáns és különleges világlátással megfűszerezett banda és album ez, a szövegvilág befogadásához pedig kell egy adag jófajta nyitottság is, ez kétségtelen.
Harmincéves múltra tekint vissza az egri hardcore színtér: a Tisztán A Cél Felé két veteránja, Gulab (Hajdú Zoltán ének és gitár, korábban Corpse), valamint Gép (a kilencvenes években igen aktív és népszerű Forcas soraiból) mellé Juhász Gergely (Geri) dobos és Dusa Miklós (Micu) basszusgitáros érkezett. A nyolcvanas évek magyar hardcore punk (de legfőképpen az AMD) öröksége tetten érhető a dalokban, de néha a tengerentúli nagyok hatása is egyértelmű, talán a korai Agnostic Fronté a leginkább. Betonfalig lecsupaszított zenéről van itt szó, amit gitárszóló még véletlenül sem cifráz. A tagok nem bonyolítják túl a muzsikát: legtöbbször horzsoló, háromakkordos riffek nyomulnak a brutálisan gyors dalok alatt, melyek ritkán lassulnak le középtempóig. Mező Lajos hangja is a klasszikus, hardcore-ra jellemző agresszív üvöltés felé tendál végig, nyoma sincs itt a metalcore screamo vokalizálásának vagy a dallamosabb, metalosabb megközelítésnek. Tehát amolyan időutazásra is meghív minket az egri csapat, mert ez a fajta eredeti hardcore punk muzsika a színtéren kisebbségbe szorult: a hardcore vagy beolvadt a metalba vagy pedig slágeresedett, amolyan post-punk irányba.
A hangzás tökéletesen illeszkedik a zenéhez: koszos, maszatos, gyomorba rúgó, mindamellett a hangszerek és az ének aránya egészséges, kiegyensúlyozott. A tízéves évfordulóra készült lemezre sikerült összegyűjteni az egész magyar hardcore színtér legendás arcait. Annyian vendégszerepelnek az albumon, hogy szinte lehetetlen felsorolni: Csató Péter (Replika), Fido (AMD), Horváth Béla (Social Free Face), Böske (ex-Necropsia, Beholder), valamint a Tango Underground, a Bandanas, a Tizedes Meg a Többiek, valamint a Boston Klinika tagjai. Valódi hozzáadott értéket csak a Csizmával az arcukba című számban Fido vendég-gitárszólójában véltem felfedezni, ez amúgy is talán a korong legjobb, leghúzósabb száma: aki itt nem bólogat vagy nem kezd el törni-zúzni, akárhol is legyen, nos, az mindenképpen másfelé keresgéljen, mert a "10" nem neki szól.
Nagyon erős még a Civilizáció, a Minden faluban és városban, valamint a záró Egri csillagok című tétel. Ez utóbbiban a zene és a szöveg olyan egységgé áll össze, amely igen ritkán hallható magyar hardcore csapatoknál, konkrétan libabőrt kaptam az alábbi, záró strófától:
"Egri Csillagok, mind odafenn ragyog,
Mind arany betűkkel írja az égre, hogy én is itt vagyok
S bár múlnak a századok, a fényük örökké ragyog,
S én büszkén mondom emelt fővel,
Hogy én is egri vagyok."
A bekezdésben említett nyitottságra az együttes Krisna-tudatú világszemlélete által áthatott szövegű dalok esetében van szükség. Én mindig feszengeni kezdtem, amikor egy banda (legyen bármilyen stílusú is) dalaiban nyíltan prédikálni kezd. Természetesen tiszteletben kell tartani mindenki hitét és meggyőződését, de ilyen esetben mindig fennáll annak a veszélye, hogy az adott csapat tudatosan, saját elhatározásából és drasztikus mértékben leszűkíti saját hallgatóságának körét és az adott hitbéli közösség házi zenekarává válik. Akik nem azonosulnak az adott meggyőződés elveivel, azok nehezen fogják újra és újra meghallgatni a Darsana, a He Krisna, a Radhe-Syam című számokat, de legfőképpen a záró tizenhetedik tételt, ami konkrétan egy mantra (bhajan) autentikus előadásban.
Ha belegondolunk, a hardcore (itthon és szerte a világban mindenhol) az összetartásról, a közösségről szól, nincs ez másként a Tisztán A Cél Felé esetében sem. Ez kiegészül a Krisna-tudat mondanivalójával, illetve egyfajta anti-globalista, konzumidiotizmus-kritikával is (ami - valljuk be - teljesen rendben is van). Nos, így kerek egész az egri banda lemeze: a zene tényleg "csizmával az arcunkba" érkezik, elgondolkozhatunk a szövegeken (nem lesz kellemes, de nem is az a cél) és ha kedvet kaptunk a régisulis hardcore-hoz, akkor a bandát augusztus 1-jén Egerben a Zöld Pecsétben el is csíphetjük a testvércsapatok, a Bandanas és a Tango Underground társaságában. Mert érdemes.
8/10
