A tényt, hogy a dallamos death metal a kilencvenes évek közepén történő áttörésével egy saját kis jól bejáratott zenei univerzumot robbantott ki magának a metal színtéren, számos olyan, elsősorban skandináv csapat munkássága bizonyítja, melyek mai is aktívan dolgoznak. Ehhez elég, ha csak az In Flames, a Dark Tranquillity vagy a Children Of Bodom nevét említjük. Aztán a kétezres évek elején-közepén jött a metalcore-hullám: ezek a fiatal bandák előszeretettel hivatkoztak a melo-death alapító atyáira, mint akiktől kölcsönözték a stílus alkotóelemeit. Aztán az olyan újabb zenekarok, mint a Soilwork vagy a The Black Dahlia Murder, már előszeretettel keverték a két rokonműfajt, sőt, az In Flames tulajdonképpen újabb korongjaival már a saját követői nyomába eredt. Nos, a finn Among The Prey, melynek bemutatkozó lemezét az Inverse Records jelenteti meg február 19-én "Only For The Blinded Eyes" címmel, pontosan ott veszi fel a fonalat, melyet a svédek valahol 2004 táján leejtettek.
Csalóka a debütalbum kifejezés a finnek esetében, mert a zenekar tagjai olyan, már ismertebb underground brigádokban zenéltek korábban, mint az Agonizer, a Before The Dawn vagy a Thunderstone, tehát igazi vén rókák álltak össze, olyan figurák, akik hallhatóan mesterei a hangszereiknek és minden csínját-bínját ismerik a metalnak nevezett iparágnak. A banda motorja Iiro Kuntsi énekes-gitáros-zenekarvezető: egyértelműen ő viszi a hátán a produkciót elképesztően agresszív és dinamikus hangjával, de az igazi meglepetés a dalszerzői minőség, ami köröket ver az ismertebb és felkapottabb csapatok kiadványaira is.
Bevallom, az egyik kedvenc stílusom pontosan a finnek választott játszótere: az In Flames különösen nagy favorit volt nálam a kétezres évek elejéig, a korai klasszikus albumaik a mai napig hetente többször megfordulnak nálam a lejátszóban, csakúgy, mint a hasonszőrű csapatok kiadványai. Természetesen nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy az Among The Prey a nosztalgiára építve egy kópia-csapat lenne: pontosan az ellenkezője. Nagyon is megtalálhatóak a zenéjükben az elmúlt tíz-tizenöt év fejleményei: az ének a mély hörgés helyett sokszor metalcore-jellegű üvöltözés, de alapvetően azért megmarad a death metal keretei között. Viszont a gitármunkában a breakdownok, ütemtörések használata már egyértelműbben jelentkezik.
A leginkább In Flames-hatású két nóta a címadó Only For The Blinded Eyes és a különösen jól sikerült Burning Down In Hell: itt tényleg megidéződik a kilencvenes évek második fele és el kell ismernem, hogy a dallamok, a hangulat mind-mind szenzációs. Szerencsére a finnek mindazokat a rendkívül idegesítő, maníros elemeket kihagyták a nótákból, melyek miatt a mai egyen metalcore/alternatív metal csapatoktól a hideg kiráz. Nincs itt semmi klisés amerikai stílusú ultradallamos és ragadós refrén/kórus, nincs itt az a fejmagas üvöltözés, melynek hallatán automatikusan nyúlok a stop gomb felé. A csapat dalszerzőibe beépített minőség-detektor mintha habozás nélkül berezgett volna, ha netán bármi fentebb említett összetevő került volna a levesbe.
Két dolog emeli ki a tucatprodukciók és a seregnyi reményteljes fiatal csapat közül az Among The Prey bemutatkozó albumát: a profi dalszerzői képességek (dallamérzék, no meg a kifogástalan, magas szintű hangszeres tudás), illetve a mindent elsöprő dinamizmus, mellyel az arcunkba tolják a nótákat. Igazából nincsen semmi forradalmi a lemezen, egyszerűen csak nagyon jól megírt dalok sorjáznak elképesztő agresszivitással: aki nem kezd el azonnal headbangelni például a Pieces hallatán, az bizony nagyon gyorsan keresse fel a körzeti orvosát egy alapos fülvizsgálat érdekében.
Talán csak egy tétel lóg ki számomra a korongról, mégpedig a második, a Beyond Repair: itt valahogy nem találtam a vezérfonalat, és nem is fogott meg sem a hangulat, sem pedig a megvalósítás, de ez legyen már csak az én problémám. Viszont érdemes lenne megfontolni több és jobban kidolgozottabb szóló elhelyezését a szerzeményekben, mert azokat sokszor hiányoltam: vártam, hogy érkezzenek, de a csapat nem tartotta szükségesnek ezeket, hanem inkább a riffekre, a húzásra helyezte a hangsúlyt.
Összességében tehát egy nagyon komoly albumot tett le elénk a finn csapat: kellőképpen modern, de pont elégséges mértékben hagyománytisztelő ahhoz is, hogy a metalrajongók igen széles rétegét ragadhassa torkon. Engem például kilóra megvettek, figyelni fogom őket a jövőben.
9/10
