Mostanában özönlenek Magyarországra a jobbnál jobb olasz zenekarok. Jó néhányat volt szerencsém élőben elcsípni és valahogy egyre jobban az az érzésem, hogy van ott minőség, nem is kevés. Gyanítom, nem sokan hallottak eddig az Overtures zenekarról. Na ugye, hogy nem! Mai power metal adagunkat viszont ez a tehetséges és nagy jövő előtt álló csapat szolgáltatja.

Az Overtures, bár nem ismert kicsiny hazánkban, már több mint 10 éves. Bizony. Én sem hittem a szememnek, mikor az első demók dátumát 2005-re datálták. Igaz nagylemezből az idei még csak a harmadik, mely "Artifacts" névre hallgat és nemrégiben, május 27-én jelent meg, méghozzá a Sleaszy Rider Recordsnál, ahol az előző két nagylemezt is terjesztették. Magukat dallamos heavy metal státuszba sorolják, ám számomra sokkal közelebb áll a power metal kategóriához. Bár ez manapság már egyre kevésbé fontos, hisz a stíluskülönbségek annyira kicsik, hogy sok ember számára már összemosódtak. Ami véleményem szerint nem feltétlenül probléma.

Nem véletlenül turnéztak többek közt a Thresholddal, ez teljesen biztos, ugyanis rögtön a nyitó Repentance rávilágított arra a tényre, hogy bizony ez egy nagyon jó lemez. Összetett és telis-tele van dallamokkal. Gyakorlatilag hallgattatja magát. És hát nem véletlenül húztam párhuzamot a Threshold zenekarral, mivel ez a szám egyértelműen őket idézi számomra. Persze koppintásról szó sincs, egyszerűen csak hasonló az atmoszféra és a stílus. Természetesen ez csak őket igazolja, hogy ilyen neves előadók is eszébe jutnak a hallgatónak zenéjük hallgatása közben.

A következő és egyben címadó Artifacts számomra egyértelműen az anyag egyik legnagyobb erőssége. Klip is készült hozzá, ami nem véletlen. Minden benne van, amiért szeretni lehet a power metalt / dallamos heavy metalt. Monumentális refrén, nagyszerű gitármenetek, szólók és megannyi dráma. Aki szereti a stílust, ugyanezt fogja érezni, ha pedig nem, akkor lehet, pont ez szeretteti majd meg vele. 

A harmadik tétel, azaz a GO(L)D szintén remekmű. Nagyszerű építkezés, gyönyörű billentyű- valamint gitármenetek. Kapunk egy tökéletes középtempós dalt, amely kellőképpen harap és a refrén telis-tele prog és power elemekkel. Természetesen érdemes az énekes Michele Guaitolit is kiemelni a lemez kapcsán, mert óriásit nyújt, ez vitathatatlan. Az As Candles We Burn és a Profiled számokban is nagyszerűen játszik a hangerejével, sőt a hangszínben is nagyszerűen választja el a magas sikítós-visítós, valamint a mélyebb részeket.

A My Refuge-nél megérkeztek a Stratovarius hatások is, melyeknek szintén örülök, hisz az egyik alapzenekarról beszélünk a műfajon belül. Emlékezetes billentyűvel indul a szám és természetesen egy még annál is emlékezetesebb emelkedett refrént kapunk. Szabályosan libabőrös voltam tőle. Nagyon ráéreztek az olasz srácok, ez egyszer biztos!

Ha pedig még mindig nem volt elég, a lemez zárótétele az Angry Animals, ami olyan szinten átadja azt, amiről szól, hogy ha becsukod a szemed, tényleg látod magad előtt a dühös megvadult állatcsordát. Zeneileg ilyet kivitelezni... No, ez a mesterség magas foka. Minden elismerés érte, a nagyok közül is keveseknek sikerül és akkor sem gyakran. Ja, és hogyha bárkiben maradtak kételyek a lemez végére érve, például bennem az, hogy miért nem volt egy zongorás, melodikus ballada, nos... akkor ott a bónusz dal. Bizony a Savior egy ízig vérig rockballada, mely könnyen könnyeket csalhat a szemekbe. Önmagamat tudom csak ismételni: remekmű!

Kíváncsiságból megnéztem a régebbi szerzeményeket is és szerencsére nem csalódtam, sőt. Azt vettem észre, hogy akkor jobban dominált a billentyű, ami nekem nagyon tetszett, ám ez a felállás is jó, hogy végig ott van a hangszer, néha elő-elő bújik és megvillant némi szólót, ám alapvetően a háttérben tevékenykedik. Nagyszerűen támasztja alá főleg a gitárszólókat. Mivel külön billentyűs nincs a csapatban, így pláne örülök, hogy nem helyeznek előtérbe egy olyan hangszert, ami nincs is élőben. Érett gondolkodásra vall.

Összefoglalva az Overtures új lemezét, az "Artifacts" számomra idén a legösszetettebb, legjobban megkomponált power metal lemez, amit eddig hallottam. Meglep, hogy eddig nem ismertem őket, de örülök a találkozásnak, ugyanis minden megvan benne, amiért szeretünk olyan zenekarokat, mint a Stratovarius, Helloween vagy épp a Sonata Arctica. Az album legnagyobb erőssége pedig az, hogy nem akar senkit másolni. Olyan power/heavy metal tárul elénk, ami egyedi, de mégis merít másoktól. Jó eszköztárral dolgoznak és minden szám egy külön mestermű, melyet szépen hangról hangra formáltak az olasz mesteremberek. 

9,5/10