A tavaly megjelent első rész után itt a svéd dallamos, modern death/progresszív metalt játszó Solution .45 új lemeze, mely augusztus 26-án jelent meg az AFM Records gondozásában "Nightmares In The Waking State, Part II" címmel. Eredetileg dupla albumnak szánták az anyagot a svédek, mivel egyszerre írták meg és vették fel a dalokat, de aztán - nagyon helyesen - kettévágták a produkciót és közel egy év késéssel hozták ki végül a két korongot. A 2015-ös kiadvány - bevallom - nem nyerte el a tetszésemet, de a mostani sokkal jobban sikerült vagy csak kiválogatták az ütősebb tételeket, nem is tudom: mindenesetre ez egy kellemesebb hallgatnivaló.
Mára teljesen polgárjogot nyert a popzene kliséinek, eszközrendszerének, megoldásainak beemelése és agyonjátszása, még a metal extrémebb területein is. Ugyanezt csinálja a Periphery is, csak pár házzal arrébb: legegyértelműbb példája ennek az Amaranthe, de a Solution .45 sem áll túl távol ettől. Mindezt persze tökéletes hangzással és hangszeres tudással felvértezve teszik: ebben a ligában ma már ez természetes (furcsa is lenne, ha nem így lenne).
A csapatot még 2007-ben alapította Jani Stefanovic finn gitáros/hangszerzseni és Christian Älvestam, a Scar Symmetry akkori énekese és bár számtalan tagcsere tarkította pályájukat, ők ketten alkotják a zenekar magját, dalszerző kettősét. A zenéjüket pedig leginkább úgy lehetne jellemezni, mint rendkívül magas szintű, progresszív jellegű instrumentális játékra épülő hol hörgős (néha szinte deathcore-os), hol pedig tiszta énekkel párosuló kortárs metalt.
A legszembeötlőbb azonban az, hogy a svédek mennyire próbálnak modernek lenni: teljesen kerülnek minden olyan eszközt, mely akárcsak nyomokban hasonlítana a hagyományosabb értelemben vett metal színtérre, ellenben minden lehetséges másodpercben beszúrnak egy-egy trendinek gondolt szintetizátor vagy samlpler-betétet, illetve az amerikai post-metalcore bandáktól ellesett slágerrefrént.
Természetesen Stefanovic képességei kiemelt helyen szerepelnek a csapat erősségei között és bizony szólójátékára nem lehet panasz. Ízes, hosszú, kiérlelt, jól megírt gitárszólók követik egymást szinte minden dalban, Älvestam pedig kellően kiaknázza énekhangjának kettősségét. Három regiszterben énekel: hörgése egészen brutális, szinte félelmetes, míg középfekvésű, metalcore-os rikácsolása is kellően dinamikus.
A problémák azonban a tiszta énekével kezdődnek: rettenetesen kimódolt és elég unalomba fulladóan egysíkúan hozza az édesbús melódiákat. Ráadásul ezek a dallamok egészen megdöbbentően popslágeresek, tele csupa klisével, kiszámítható zenei fordulattal, mintha csak egy mai Youtube- vagy Spotify-válogatást hallgatnánk. A legjobb példa erre az Inescapable Dream: komolyan fájdalmas végighallgatni ezt a dalt, mert az éneknek körülbelül annyi köze van bármilyen rockzenéhez, mint Nicki Minajnak.
A klipesített The Faint Pulse Of Light - bár végig keménykötésű tétel - a sablonos megoldások teljes tárházát mutatja meg röpke négy és fél percben. De amikor már minden reményt feladnánk, akkor érkezik a Built On Sand dalcsodája: ebben a szerzeményben minden megvan, amire a Solution .45 képes lehetne, ami a továbblépés irányát jelenthetné. Ez igazi, jó értelemben vett progresszív metal a mából: ebből a fajta muzsikából még felfért volna vagy hét-nyolc a korongra és akkor egy csillagos ötös lenne a végeredmény.
A giccsbe hajló refrének-verzék erőltetése unos-untalan felüti a fejét és képes teljesen tönkretenni a mégoly szenzációs hangszeres háttérrel rendelkező számokat is: a Misery Mantra egy olyan neoklasszikus szólót tartalmaz és a riffje is annyira bitang, hogy szinte fájdalmas élmény, amikor megérkezik a lebegős-érzelmes énekdallam.
Valahogy úgy jártam a végére a sok negédes melódiától, mintha egyhuzamban befaltam volna tizenkét szelet dobostortát vagy éppen somlói galuskát. Elteltem, pukkadásig, és rettenetesen vágytam egy pohár vízre vagy valami sós, savanyú vagy csípős ízre. Azt pedig tényleg nem értem, hogy miért kell vagy lehet progresszívnak nevezni azt, ha egy zenekar a nyolcvanas évek popnótáiból átmentett, erőltetetten érzelmes, giccses énektémák alá djentes, néhol death metalos riffeket tol ész nélkül, a szokásos hörgéssel vagy üvöltözéssel megtoldva.
7,5/10
