Rozsdagyár

HELLOWEEN - My God-Given Right (2015)

2015. június 09. - Kovenant

helloween_cover.jpg

Ha valaki nem ismerné a német power metal legendát (van tán ilyen rockrajongó széles e világon?) és első alkalommal találkozna velük, valamint új, tizenötödik soralbumukkal, akkor először a lemezborítóra vetné kíváncsi tekintetét ... és azt hiszem, itt véget is érne a rövidre szabott történet. Rejtsen bármilyen kiváló zenét is a vinyl, CD vagy a digitális formátum (sajnos előre le kell lőnünk a poént: nem igazán rejt), aki ismeretlenül botlik bele, megrettenve vagy röhögve tolja félre azt. Utoljára ilyen következetességgel a "Buli van Aprajafalván" című '90-es évekbeli borzalom kiadvány-sorozat ragaszkodott az idióta és igénytelen illusztrációkhoz, mint ez a csapat.

Ilyen borítóval csak a legelvetemültebb Helloween-rajongók fogják megvásárolni a korongot, mert talán ők már hozzászoktak ehhez, mint az egyszeri diák az iskolai menü ehetetlen tökfőzelékéhez. Érdemes ennyit a borítóval foglalkozni? Igen, mert két dolgot is elárul a Helloween hozzáállásáról: egy pillanatra sem veszik komolyan magukat, a zenéjüket, illetve a 30 éves pályafutásuk alatt kialakított rajongói körnek akarnak csak újabb és újabb kiadványokat megjelentetni, eszükbe sem jut már bármi olyat készíteni, amivel kiléphetnének a megszokott és kényelmes zenei közegükből.

Az kétségtelen, hogy a német csapat első három albuma meghatározó, konkrétan ők fektették le az európai/teuton power metal alapjait. Felesleges lenne most előhozakodni a 30 év történéseivel, főleg annak tükrében, hogy a Helloween felállása közel tíz éve stabil, érezhetően összeszokott a tagság és megbízhatóan játszanak együtt. Máig ők ennek a stílusnak a legnagyobb képviselői: a '80-as/'90-es évek fordulóján a nemzetközi áttörés küszöbén álltak, persze egy egészen más korban, de ez az ismert okokból kifolyólag (személyi ellentétek, hibás menedzsmentbeli és üzleti döntések sora) nem sikerült. A banda 2000-ben még tett egy kísérletet az angolszász piac meghódítására a "The Dark Ride" albummal Roy Z produceri és részben dalszerzői közreműködésével, aki akkoriban Bruce Dickinson és Halford szólólemezeivel vált egy-két év alatt keresett zenei szakemberré, de ez a próbálkozás is hamvába hullt.

Az új album tulajdonképpen megszakítás és bármiféle változás nélkül hozza az utóbbi évek szokásos Helloween színvonalát és minőségét: a csapat a különböző verziókon szereplő bónusztételekkel együtt 18 számot rögzített, de a 13 dalos standard kiadás is egyórányi hosszúságú. Az egyik probléma már itt jelentkezik: a számok sajnos nem elég változatosak ahhoz, hogy végig fenntartsák az érdeklődést. Igen hasonló, középtempós, riffelős szerzemények sorakoznak a korongon, melyek felépítése és hangulata is rendkívül egysíkú és sajnos nem sikerült a fülbe ragadó, megjegyezhető refréneket sem írni.

A másik gondom a dalokkal már koncepcionális: egyszerűen érthetetlen, hogy sok kiválóan induló, húzós dal már a verzénél elvérzik, de ha ki is húzza a refrénig, ott aztán csütörtököt mond. Mintha a legszebb '60-as évekbeli német schlager zene köszönne itt vissza: borzalmasan klisés, Engelbert Humperdinck-féle szörnyűséges dallamok úsznak be a nótákba és veszik el a kedvet a folytatástól. Tökéletes példa erre a második dal, a Battle's Won, mely jól, sőt, bivalyerősen kezd, de a refrén elkedvetlenítően, ostobán slágeres/popos.

A lemez felépítése is nagyon egyenlőtlen, mert az első négy-öt szerzemény még talán a korong legerősebbje, utána sajnos - a Claws kivételével, mely a nyitó Heroes mellett az album másik hibátlan dala - nagyot esik a színvonal és lassan érdektelenségbe fordul a korong. Számomra az is meglepetés volt, hogy pont a címadó tételből lett a klipnóta, mely inkább tekinthető átlagosnak, mint kiemelkedőnek.

Ez a klip, annak minden elképesztően, már-már parodisztikusan idétlen megvalósításával együtt, mindent elmond arról, amit a Helloween gondol, hogy mit is kell nyújtaniuk ma a rajongóiknak, pályafutásuk eme fázisában. A zenei mélypont azonban a korong vége felé vár ránk: az If God Loves Rock 'n' Roll című szerzemény olyan mértékben klisékből áll és olyan súlyos, gyakorlatilag jóvátehetetlen kárt okozhat a hallójáratainkban, az idiótaság olyan fokáig jut el, ami bizony még Helloween-mértékkel nézve is váratlan.

 

A hangzás, a zenészek teljesítménye ismét professzionális, Andi Deris kiejtése és az angol nyelvű szövegek rettenetesek, gyakran mindennemű értelmet és mondanivalót nélkülöznek (innen is látni lehet, hogy mily távol van már az angolszász piacok meghódításának akár gondolata is), de biztos vagyok benne, hogy aki szereti a Helloweent, annak a "My God-Given Right" is bőséges hallgatnivalót kínál az elkövetkező hónapokra. Hogy aztán ki más fogja a korongot egynél többször átpörgetni, az szemmel láthatóan magát az együttest sem érdekli már.

helloweenband2015promo_638.jpg

 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr410419984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fehérfarkas 2015.06.13. 00:32:28

Kit érdekel a Metal világban az angol-szász piac? Már régóta a német, latin-amerikai és ázsiai piac tartja el az igazi fémzenét. Az angol-szászok meg nyugodtan hallgathatják a rap metaltól a grunge-on át a nu metalnak nevezett dolgaikat.

Az If God Loves Rock 'n' Roll direkt lett egy KISS féle lazulás, bulizás. Ahogyan az előző lemezen a Wanna Be God pedig a Queen előtti tisztelgés volt, annak hangulatában megírva, így erre a lemezre meg a KISS-t idézték meg ebben a számban. A Helloween mindig is magasról tett az elvárásokra. A Keeper 1-2 idején a tomboló Thrash és Speed Metal láz közepette is sokan elnyálasodással és komolytalanná válással vádolták őket, a Helloween pedig direkt vetette el a Speed Metal megnevezést a Keeper 1 megjelenésekor, és használták helyette a Power Metalt (az 1987-es(!!!) Metallica Hungarica újság Helloween miskolci koncertje alkalmából kiadott interjúban ezt külön ki is emelik).
Az If God Loves Rock 'n' Roll alapján megítélni a lemezt olyan, mint az Anything My Mama Don't Like alapján megítélni a The Time of the Oath lemezt. Mindkettő egy lazolás, egy poénos kikapcsolódás a keményebb és komolyabb számok között.
Hiszen a lemez számainak többsége nagyon poénos borító és vidám happy dallamok ellenére nagyon komoly dolgokkal foglalkozik: 3 világháború utáni idő, a fogyasztói társadalom agymosása, a kapitalizmus kritizálása, a dolgokat rendesen elvégző és a nehézségek ellenére az életüket fel nem adó mindennapi kisemberek az igazi hősök, stb...

Abban igaza van a lemezkritika írójának, hogy nem ez a legjobb Helloween lemez, és nincsenek benne újdonságok, és nem alkotnak rajta új dolgokat. Csupán magukat adják, és a saját stílusukban játszanak. Az előző 3 egymás utáni lemez keménykedése után most a lazább, bulizósabb, vidámabb, schlágeresebb oldalukat akarták megmutatni.

Az ezredforduló utáni borítói a zenekarnak a 7 Sinners kivételével tényleg pocsékok. Nem a koncepcióval van a baj, hanem a kivitelezéssel: ha rendes festményként készülnének a gagyin megcsinált számítógépes grafika helyett, akkor tök szuperek lennének. De valamiért ragaszkodnak ehhez a már az ezredfordulón is gagyinak számító számítógépes grafikákhoz.

A csak a japán CD-re bonuszként felkerült Free World az egyik legjobb szám. Már megint a japóknak jut a legjobb szám (lásd még 7 Sinners bónuszai).
De az Earbook változaton a More Than a Lifetime is nagyon jó. De az egyik legjobb a szintén csak az Earbook változaton levő Nightmare.
Szerencsére az I Wish I Were There és a Wicked Game mindegyik bónuszt tartalmazón rajta van.
Ha lemez gyengébb számait lecserélnénk az 5 bónusz számra, akkor az egyik legerősebb lemezüket kapnánk meg. :)

Camoranesi 2015.06.18. 08:46:14

Na most jutottam el oda hogy bátran véleményt mondjak a lemezről. Méltó folytatása a 2007 óta tartó kiváló teljesítménynek! Sőt! Azt mondom, hogy Helloween album még nem kezdődött ennyire erősen, 5 ekkora bombaszt slágerrel! Hol a hiba a Heroes, a Battle’s won, My God-Given Right, Stay Crazy, Lost in America ötösfogatban? Sehol…fülbemászó refrének, gyors, sodró tempó, hamisítatlan Helloween dallamok!

Az első töltelék a Russian Roulé, ez a come on and play RR ez nekem gagyika kicsit…A Swing of a fallen world első fele nem, a második fele viszont annál jobban tetszik! A balladával semmi bajom, még azt mondom hogy a jobbak közül való a zenekar történetében (sosem értettem pl a nagy Time of the Oath-ot istenítők táborában azt hogy mitől az az újkori Ween legjobb lemeze, 3 olyan vérszegény balladával a lemezen?:))

A Creatures in heaven-ről valamiért az If a mountain could talk ugrik be a 7 sinnersről, még a lemezen elfoglalt pozíciójuk is nagyon hasonló, de kiváló dal! És jön a – minden lemezen megtalálható – poéndal, ezúttal a KISS került terítékre. Simán el lehet dúdorászni ezt is, sosem léptetem át. A záró 3-as hibátlan, a Grosskopf mester által jegyzett (a legjobbja sztem a nyuszis lemezen lévő Hell was made in heaven) Livin ont he edge, aztán a Claws és végül Sascha-tól a You, still of war. Hibamentes albumzárás.

13 nótából 3 és féllel van fenntartásom tehát, és ha hozzáveszem azt hogy a bónusznóták – jó hagyományt folytatva – simán felfértek volna a lemezre, asszem elégedett lehetek! Dani Löble játékát külön szerettem volna kiemelni, amit ez a csávó lemezről-lemezre, koncertről-koncertre összepüföl, az nem semmi! Iszonyatosan jó alapokat tesz a banda alá.

A Gambling/7 sinners/Straight/My god…-ot elkövető ötös a csapat történetének legstabilabb, legjobb „kémiájú” felállása. Látszik, hallatszik rajtuk…☺
süti beállítások módosítása