Bár a legrettenetesebb lemezborító címet minden bizonnyal valahol már el is nyerte a kanadai Diemonds, a tartalom alapján viszont a legígéretesebb hard rock/sleaze metal csapatok közé tartozik ez a frontcsajos, átkozottul laza és pörgős zenét játszó torontói brigád. Harmadik kiadványuk ez, közel tízéves, klubbulikkal és megállás nélküli turnézással teli pályafutás áll mögöttük, úgyhogy már éppen itt lenne az ideje a berobbanásuknak. A Napalm Records gondozásában szeptember 4-én megjelenő "Never Wanna Die" című lemezükön nem fog múlni, az egészen biztos.
A paradicsom zöldség vagy gyümölcs? Botanikai besorolása szerint gyümölcs, de a zöldségesnél vásároljuk, úgy esszük és úgy is termesztik. De nem teljesen mindegy, ha átkozottul jó íze van? Ugyanígy mindegy az is, hogy hova soroljuk be a Diemonds zenéjét. Glam/sleaze metal ízekkel bedurvított hard rock? Vagy punkhatásokkal teli garázs metal? Kit érdekel? Bár még csak egy EP-t és egy bemutatkozó albumot adtak ki, a kanadaiak úgy játsszák ezt a Mötley Crüe/Guns N' Roses és a The Runaways keresztezéséből előállt zenét, ahogy csak nagyon kevesen a mai retro-trendekkel telepakolt rockszíntéren.
A Diemonds ugyanis nem a kedvenc zenei érájuk és stílusuk diszkográfiáját bemagolva, azokat hangonként, dallammenetenként leszedve tanulta meg ezt a zsánert, hanem egyszerűen izomból tolják, nem felejtve el, hogy azért 2015-öt ír a naptár. A kifejezetten húzós, lábbeindítós számok azonban fabatkát sem érnének egy karizmatikus frontember nélkül, amit meg is kapunk az indiai származású Priya Panda személyében. A hölgy hangja egy az egyben hozza azt a "tojok rá, ezek vagyunk, ha nem tetszik, húz a francba!" típusú punkos hozzáállást, ami nélkül teljesen hiteltelenné válik még a legkirályabb téma is.
A svéd Sister Sin felállása hasonló, csak éppen ott vegytiszta régisulis metalt tolnak a kollégák, míg a Diemonds egyértelműen slágeresebb, de koszosabb, rock'n rollosabb kocsmarockot játszik. A korábbi kiadványokhoz képest most annyi a változás, hogy Eric Ratz (Billy Talent, Danko Jones) csúcsproducer bevonásával vették fel az új albumot, ami mindenképpen hallatszik is, például a kicsit céltalan, feleslegesen komolykodó Secret című power ballada beemelésével.
Ezt a tételt kivéve (mely azonban a vége felé elég rendesen bekeményedik), sorra jönnek a puritán rockszerzemények, melyek azonban mindig rejtenek magukban valami fifikás okosságot, amitől azonnal meg- és magukkal ragadnak ezek a három perc körüli adrenalingránátok. A tízdalos, alig több, mint félórás korong a végén azonnali újrajátszást követel: pont annyira rövid, hogy az ember mindig többet akarjon ebből a pofonegyszerűnek tűnő, de mégis átkozottul nehezen reprodukálható löketből.
Az AC/DC-re szokták mondani sokan, elnéző mosollyal a szájuk szögletében, hogy azt a három akkordot egy tízéves is képes eljátszani féléves gitártanulás után, no meg mindig ugyanazt játsszák, lemezről lemezre, micsoda primitív zene már ez?! Azt a cirka százötvenmillió albumot, melyet az ausztrál-brit banda amúgy mellesleg eladott ezidáig, a hetvenezres stadionkoncertekből álló másfél éves turnékat meg kézlegyintéssel elintézik. Pedig ezt a zsigeri, rock 'n' roll-alapú zenét a legnehezebb hitelesen előadni, nem véletlen, hogy gyakorlatilag húsz éve nincs egy újonnan érkező zenekar, mely nemzetközi sikert ért volna el a műfajban. Nos, a Diemonds is efféle "primitív" muzsikát produkál, hitelesen. Egyszerűen elhiszed nekik, hogy ez belőlük jön, nem pedig marketinges/produceri kreálmányok.
Tulajdonképpen egyetlen dolgot hiányolok csak a lemezről, mégpedig egy-két olyan számot, amelyben tényleg elengedik magukat és rendesen, teljes erővel beletaposnak a pedálokba. Magyarán: lehetett volna egy kicsit karcosabb, keményebb az album, mondjuk a nyitó címadó nóta, vagy a záró Save Your Life stílusában. Talán a sztárproducer munkájának eredményeképpen, de pont azt a koszos, jobbhorgos, kötekedő agresszivitást hiányolom a dalokból, melyet a csapat külső megjelenése is sejtet.
Ettől eltekintve ez az album nagyon kellemes hallgatnivaló, megkockáztatom, hogy eddig az év legjobb hard rock kiadványa. Remélem, a kanadai Diemonds szekere most tényleg beindul, mert nagyon megérdemelnék. Talán egy-két tökösebb szerzemény ráfért volna még az albumra, de így sem panaszkodhatunk.
9/10
