Rozsdagyár

VISIONED FRAILTY - Márton Péter interjú 2. rész

2016. február 18. - Felicium

vf_1.jpg

Folytassuk is a beszélgetésünket Peti és térjünk rá a másik zenei projectedre, ami nem más, mint a Visioned Frailty. Első kérdésem az lenne, hogy magyarázd el nekünk azt, hogy miért pont ezt a nevet választottad? Szerintem sokan kíváncsiak erre, csak nem merték még megkérdezni. ’haha..’

Azt kell mondjam, tévedsz. Sokan megkérdezték már tőlem, mit is jelent ez elnevezés. :)

12243466_1046970032002056_7563019247377990465_n_1.jpgA lényeg talán az, hogy ehhez a projekthez az inspirációkat a dalokhoz többnyire nem az élet pozitív megnyilvánulásai adják számomra. Legtöbb esetben valami negatív hatás következménye egy dallam, egy riff, amiből aztán építhetem tovább az adott dalt. Szóval, a Visioned Frailty név számomra azt a különös lelki állapotot, ha tetszik, megihletett gyengeséget jelenti, mely állapotba kerülésem következményeként íródnak a dalok.

Ha már a kezdeteknél vagyunk, mikor is valósult meg a fentebb említett VF? Ha jól tudom, először csak egy egyszemélyes stúdió projectnek indult, mégis koncertező csapat lett állandó tagsággal.

2010- ben több, egészen más zenei stílusú, saját, szóló projektet kezdtem el létrehozni. Ezek közül az egyik a Visioned Frailty volt. Valóban nem terveztem vele koncertezni. Csak stúdió projektnek gondoltam. Az élet azonban úgy hozta, hogy immár hatodik éve stúdiózás és koncertezés is megy egyszerre.

Mindentől függetlenül a további stúdió projektezés is napirenden van természetesen. Rengeteg féle zenét szeretek hallgatni és játszani is. Képtelen lennék csak egy valamire fókuszálni. Arra viszont továbbra is nagyon fogok ügyelni, hogy a többi projektezés ne menjen a VF - kárára egy pillanatig sem.

Mi az, ami változott? Így hozta az élet, vagy tudatosan kezdtél el szembe indulni eredeti terveiddel és jutottatok el többek közt olyan nagyszerű fesztiválokra, mint a Stage Diving vagy épp mindkét Death by Metal fesztivál?

Mint említettem is, egyáltalán nem volt tervbe véve koncertezés a VF - el, szóval eleinte csak sodortak magukkal a történések. Az Embryo EP -től számítva, (2011) viszont már egyértelműen tudatosan épültek egymásra a koncertek, és minden egyes további lépés.

Véleményem szerint, jó ötlet volt, bár elhiszem, hogy voltak nehézségek. Hogyan jöttek a különböző lehetőségek? Azért nagyon sok helyen megfordultatok, mesélj kicsit ezekről. Te szoktad megkeresni a szervezőket vagy azért már tudnak rólatok és olykor-olykor ők keresnek titeket?

Hatodik éve létezik a projekt. Nem mondom, hogy mindenki ismer bennünket a szakmában, de mára már szerencsére elértük azt a szintet, hogy nem csak nekünk kell kopogtatnunk a szervezők ajtaján, hanem jönnek azért már felkérések is, aminek természetesen nagyon örülnek a többiek és én magam is.

Úgy tudom Söri és te vagytok a biztos pont, hisz dobos csere is volt már és énekesből nem is tudom, hogy 2 vagy 3 szerepelt eddig nálatok, de belőlük is volt néhány. Volt egy bizonyos lemezetek, amit ki is adott volna egy kiadó külföldön. Ez végül miért nem valósult meg? Közrejátszottak az akkoriban zajló tagcserék?

Számomra az internet korszak talán egyetlen értelmes hozadéka, hogy naponta látom, hogy más zenekaroknál pontosan úgy lezajlanak az elkerülhetetlen tagcserék, mint a mi esetünkben. Mindenképp megynyugtató ez a tudat számomra.

12186776_1041019435930449_8509148432681215888_o.jpgMindegyik cserének megvolt a maga oka. Akár emberi, akár zenei oldalról nézve. Nagyon nehéz egyben tartani egy társaságot. Ezért is döntöttem 2010- ben a saját projekt elkezdése mellett. Régebbn nagyon sok zenekarom állt földbe egy - egy tag problémája miatt. A VF - nél ez nem fordulhat elő. Mindig éppen azokkal a srácokkal dolgozom, akik szeretnének velem zenélni és rá is érnek erre, stb...

Továbbra sem láncolok magamhoz senkit. Egyébként a saját projektezés magasan engem látszik igazolni. Több évtized alatt egy zenekarom sem létezett hat éven keresztül, pláne nem készített annyi felvételt, mint ami már eddig is a VF számlájára írható.

Sörire és a lemez kiadására kitérve. Valóban, a VF indulását tekintve szinte a kezdetektől együtt küzdünk Sörivel a metal underground legmélyebb bugyraiban. Sokszor nem is értettem, hogy bírja így a gyűrödést a szinte kilátástlan helyzetekben is, de kitartó és elszánt a srác, ahogy látom. Ezt nagyon becsülöm benne.

A lemez kiadásával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy több kiadóval is tárgyalásban voltunk a szerződés kapcsán, de végül nem tudtunk velük zöldágra vergődni, így kihoztuk azt az anyagot is szerzői kiadásban. Szóval, bár nyilván nehezítik az esetleges tagcserék a folyamatos munkát, nem tagcsere miatt nem jött ki kiadónál a lemez.

Szoktál egyébként kiadóknak azóta is küldeni anyagot, vagy már belefáradtál a koránt sem könnyű melóba?

Már rég belefáradtam a zenélés mellett manapság sajnos egyre inkább elmaradhatatlan mellékes munkákba, de ha lesz valamikor új lemez, természetesen ki lesz küldve kiadóknak az anyag. Volt már szerencsém kiadóval dolgozni, és tudom, hogy jobb esetben mekkorát tudnak dobni egy zenekar mindennapjain. Talán ez a régi, szép emlék tartja bennem a lelket ezen a téren is, úgyhogy nem adom fel.

 
Szeretnék egy személyes élményemre kitérni, jó párszor láttalak már titeket élőben, sőt még koncert beszámolót is írtam az egyikről. Erről szeretnék beszélni. Ez volt az egyike azon eseményeknek, amikor igazán stílusba illő volt a zenétek. DOOM INSIDE volt a neve és a Showbarlangban került megrendezésre. Mesélnél erről bővebben, hogy ne csak mi ketten tudjuk, mi is történt ott?

Óóóóó, az az este valóban nekünk volt kitalálva!

A Bloody Juice Entertainment meghívására a dán Saturnus, a spanyol Helevorn, és a hazai Parogon Zero mellett vettünk részt ezen az eseményen. Ez úton is szeretném megköszönni Bendenek, hogy gondolt ránk az este kapcsán! Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk együtt dolgozni a jövőben!

Aránylag ritkán adatik meg, hogy hozzánk hasonló zenei közegben tudjunk játszani. Éppen ezért, a többiek nevében is nyugodtan mondhatom, hogy számunkra óriási élmény volt az a koncert!

dsc_0155_ff.jpg

Mivel lassan a beszélgetésünk végére érünk, még két témába kérdeznék bele. Az első az lenne, hogy milyen gitárokat használtál az eddigi pályafutásod során és melyik állt a legközelebb hozzád? Illetve kicsit álmodozzunk és mi az a hangcucc, amit gitárosként, ha megtehetnél, mindenképp beszereznél? (beleértve láda, fej, gitár és pedál is)

Lényegében mindegyik eddigi gitáromat nagyon szerettem. Jolana, majd Black Star márkájú gitáron kezdtem anno a szakmát. Később pedig, elsősorban azért mert elég pici a kezem, a vékonyabb nyakú típusok, a Jackson és az Ibanez típusok felé vettem az irányt. Manapság is Ibanez gitáron játszom. Ettől függetlenül, ha megtehetném, biztos, hogy beszereznék egy Gibson Les Paul - t, és egy Fendet Telecaster - Stratocaster párost is. Ezen kívül, nagyon szeretnék majd egyszer készíttetni egy saját tervek alapján összeállított hangszert. Amit az én kezemhez lőnénk be tökéletesen.    

10 - 15 éve egy Marshall JCM 800 2203 fejet használtam egy Marshall 1960 A ládával, és egy Digitech 2112 - es effektel.

Manapság már nem lépkedek annyit a pedálokon, mint régen. Ennek az az oka, hogy a rossz kezem miatt minden egyes lefogott hangot többszörös figyelemmel kell kísérnem. Egyszerűen nincsen lehetőségem ugrabugrálni a pedálokon, mint ahogy mondjuk a 2000 - es évek elején tettem. Ez van. :)

Álom erősítő kapcsán márkát nem említenék. Egy olyan csöves erősítő nagyon igényelnék, ha már az álmodozásnál tartunk, aminek van legalább három különálló csatornája. Alapvetően high gain cucc kellene , hogy legyen, de nagyon fontos lenne, hogy elő lehessen varázsolni belőle Fender / Marshall minőségú clean és szóló hangszíneket is. Egy beépített reverb - re lenne még szükség az erősítő kapcsán, és kész is. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de a high gain erősítök többségével vagy csak rombolni lehet, vagy a beépített reverb hiányzik belőlük. Nem szeretnék külön effekteket kötni az erősítőre. Meguntam már az évek során a sok kábelt, meg a felesleges cuccokat. Ez a helyzet. Egyelőre ez az álom erősítő tényleg csak tervezet, de nagyon remélem, hogy valamikor lesz alkalmam lecserélni a mostani felszerelést, mely az én szempontomból sok mindennek mondható, de praktikusnak semmiképp sem. Rajta leszek az ügyön, ez a lényeg! :) 

Az utolsó, amiről beszélünk, mi is lehetne más, minthogy vázold föl nekünk hol és mikor láthatunk titeket legközelebb, valamint mesélj picit a távolabbi tervekről, ha szabad ezeket tudni.

Az év első felében kevesebb koncertünk lesz. Ez annak köszönhető, hogy ismét stúdiózásra készülünk. A nyírbátori Drow zenekarral fogunk kihozni egy split anyagot. Mindkét brigádtól két darab dallal.

Egy koncertünk biztosan lesz március 5.-én a székesfehérvári Fezen Klubban. Inked Feszt elenevezésű rendezvényen fogunk aprítani egy nagyot a Cadaveres, Wackor, Sleepless, The Joystix, Septicmen zenekarok táraságában. Hatalmas bulinak ígérkezik ez az este! Nagyon várjuk már! :)

A másik fix koncertünk a Rockmaraton Fesztiválon lesz majd. A pontos dátumot, hogy melyik napon, mikor játszunk, sajnos még nem tudjuk. Amint lesz infónk ez ügyben, és az esetleges további koncertek  kapcsán, rögvest kitesszük a közösségi oldalainkra. :)

A koncerteken kívül az első klipünk összehozása lesz még fő célkitűzés. Évek óta kínlódunk ezen a kérdésen. Bízom benne, hogy idén végre tető alá fogjuk tudni hozni  ezt is. Hosszútávú tervként a második nagylemez összerakása van kitűzve. Valamikor 2017 - ben lenne majd esedékes a lemez felvétele. Dalok már most is vannak egyébként szép számmal előkészületben, úgyhogy ezzel a résszel most sem lesz gond, az biztos. :)

Addig is, az idei őszi - téli szezonban szeretnénk majd némileg többet koncertezni. Meglátjuk, hogy alakulnak majd e téren a dolgaink.

Ezzel pedig köszönöm neked ezt a hosszú, tartalomban gazdag és kellemes beszélgetést. Koncerteken még biztosan összefutunk hamarosan! ;)

Nagyon szépen köszönöm én is a lehetőséget! :)

12189591_1037958679569858_7953100290665340071_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5610418506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása