Kilencedik soralbumához érkezett a német-görög heavy/power alakulat, a Mystic Prophecy, melyet a Massacre Records március 18-án jelentet meg "War Brigade" címmel. Sokak számára onnan lehet ismerős a csapat, hogy napjaink sztárgitárosa, a görög Gus G., aki Ozzy bandájában nyüvi a húrokat, a zenekar első három albumán játszott, majd távozott, hogy a Firewind együttes dolgaira koncentrálhasson. Mára már csak R.D. Liapakis énekes maradt az alapítók közül, a tagság folyamatos cserélődése lassan teljesen megszokottá vált a brigádban, de szerencsére ez a zene minőségét sosem befolyásolta. Annyi mindenesetre biztos, hogy a "War Brigade" az eddigi életmű legbivalyabb, legerősebb, egyszerűen legjobb darabja.
A Mystic Prophecy egy alapvetően sémakövető európai, német ízű power metal csapatnak indult, de aztán a 2007-es "Satanic Curses" koronggal léptek egyet és azóta egyre inkább építik be zenéjükbe az amerikai power és thrash metal zenekarok világát, megoldásait és ez egyenes arányban áll az albumok színvonalának emelkedésével. Ehhez a stílushoz persze elengedhetetlenül szükséges egy erős, igazi rocktorok, aki R.D. Liapakis személyében meg is van: az ő hangjában ott van egy kis Bruce Dickinson, egy kis thrash/death-íz, de finomabb hard rock dallamokat is érzéssel tud megszólaltatni.
A tizenegy dalos, majd' ötvenperces lemez egy igazi adrenalinlöket. Alapvetően középtempós, iszonyatosan döngölős nótákkal van tele, melyek tulajdonképpen kétfajta szerkezetre épülnek: alaposan felpörgetett Accept-, illetve Judas Priest-ízú riffek, gyakran kétlábdobos, basszussal megtámogatott őrlés, majd bejön a megjegyezhető, együtt énekelhető dallamos refrén (ilyen például a Follow The Blind vagy a Metal Brigade), illetve megtalálhatóak a brutális, thrash metalra épülő nóták is (lásd Fight For One Nation, Burning Out, Pray For Hell nótákat). Közös bennük azonban a gitárszólók elképesztő mennyisége és minősége: gyakorlatilag egy szólóorgia kellős közepébe érkezünk. Markus Pohl és Laki Ragazas előtt tényleg le a kalappal, mert amit itt felnyomtak, az tényleg kivételes.
Egy több mint tizenöt éves csapat esetében nagyon ritka az a sodró lendület, az a jó értelemben vett agresszió, amit a Mystic Prophecy itt produkál. Egyszerűen leszakítják a fejünket az egymás után érkező metalzúzdák, és bár a korong a második felében némileg sablonosabbá, szárazabbá válik, az első hét dal hibátlan a maga stílusában (és ezt még a digpak kiadáson szereplő Tom Jones-feldolgozás, a Sex Bomb sem képes elrontani, felejtkezzünk is gyorsan el róla).
Ezt a szikár, szúrós alaphangulatot színesíti néha az Iron Maident idéző gitármunka, illetve nálam beugrott még a Morgana Lefay nevű, régóta hallgató svéd power metal csapat is: a dallamvezetés, a melódiák őket idézték nem egy nótában. A "War Brigade" egyik meglepetése a 10.000 Miles Away című klasszikus hard rock ballada: itt R.D. Liapakis egészen új ízeket hoz és megmutatja, hogy a karcos, rekedt hangjában jóval több van és megállná a helyét bármelyik modern rock/metal csapatban is.
Természetesen ideje leszögeznünk: ez heavy metal, mégpedig a fejet letépő fajtából. Itt nincs djent, üvöltés, hörgés, stíluskeveredés is alig, azaz - ha úgy tetszik - ez egy igencsak hagyománytisztelő korong, azonban retro-produkciónak korántsem nevezhető. Rengetegen lesznek majd, akik kiszámíthatónak és önismétlőnek fogják mondani, igen. Semmi újdonság nincs benne se koncepció, se dalszerzés terén: egyszerűen arra a bő háromnegyed órára meg fog fájdulni a nyakad a bólogatástól, ez egészen biztos. Olyan energiaadagot kapunk ettől a lemeztől, amit a színtéren alkotó hasonszőrű bandáknál hiába keresnénk. Ehhez elég meghallgatni a Primal Fear januárban kijött albumát: minden tiszteletem az övék, de dinamizmus és lendület terén körülbelül úgy viszonyulnak ők a Mystic Prophecy muzsikájához, mint a megyei bajnokság II. osztályában vitézkedő Tiszakölpény csapata a Real Madridhoz.
Ez, kérem szépen, egy bitang power metal produkció: nem több, nem kevesebb annál, de annak eddig az év albuma.
8,5/10
