Rozsdagyár

NUCLEAR BLAST - Óriási leigazolások a nyári szezonban

2016. június 16. - Kovenant

nuclear-blast1.jpg

A világ talán legnagyobb metal lemezkiadója, a német Nuclear Blast három sztárigazolást is bejelentett a napokban, mely alaposan megmozgatta a színteret. Olyan csapatokról van szó, melyek a saját stílusukban korszakalkotó módon zenéltek (hogy alkotnak-e ma, az már más kérdés), így mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni a fejleményeket. Uborkaszezonról tehát szó sincs. A német istálló a napokban három együttes átigazolását jelentette be, vegyük is sorra őket.

Paradise Lost

pl_1.jpg

A brit gothic metal alapcsapata, mely a death metalból indult a nyolcvanas évek végén, tavaly jelentette meg "The Plague Within" című kitűnőre sikerült albumát a Century Media kiadónál (lemezkritika itt). Azóta megváltak tőlük is, meg Adrian Erlandsson dobosuktól is, így most egyelőre pihenőidejüket töltik, minden valószínűséggel az új korong megírásával vannak inkább elfoglalva, mintsem a turnézással.

Opeth

opeth.jpg

Mikael Åkerfeldt, a svéd progresszív (death) metal zenekar vezetője már be is jelentette, hogy a "Sorceress" névre hallgató új, tizenkettedik korongjuk ez év végén érkezik. A kiadóvezető körülbelül 220 km/órás sebességgel száguldó Porsche versenyautójában meghozott döntés nem szól arról, hogy vajon még továbblép-e az Opeth a hard rockosodás útján vagy inkább egy kicsit visszakanyarodik a gyökereihez.

In Flames

in_flames.jpg

A szintén dobos nélkül maradt svéd In Flames (hajdan dalamos death metal, ma már inkább, hát ... modern metal banda) 2014 végén jelentette meg "Siren Charms" című albumát, mely nem aratott kirobbanó sikert sem a szakma, sem pedig a közönség körében (lemezkritika itt). A zenekar jelenleg egy koncert DVD kiadványon dolgozik, melynek részletei hamarosan kiderülnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3810417600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása