Még a nyár közepén, július 8-án hozta ki az Agonia Records a svéd death metal csapat, a Centinex friss albumát "Doomsday Rituals" címmel és nem túlzás azt állítani, hogy ez a korong tökéletes példája annak, hogy mi a gond a mai metalszíntérrel. Szó sincs arról, hogy vállalhatatlan vagy kínos lenne a produkció: ilyen vérprofi veteránoktól ezt nem is várhatjuk. Első belehallgatásra minden klappol, de aztán, úgy a harmadik-negyedik dal tájékán kellemetlenül feszengni kezdünk, hirtelen eszünkbe jut, hogy ki kell vinni a kutyát sétáltatni, el kéne intézni néhány telefonhívást, egyszóval ezernyi más tennivalónk akadna és mind-mind hasznosabbnak tűnik fel, mint a Centinex aktuális korongja.
A svédek még 1990-ben alapították meg csapatukat, a death metal hullám csúcsán. Amolyan másod-harmadvonalas bandaként adtak ki hét sorlemezt, de ez semmiképpen sem jelent színvonalbeli lemaradást: az akkori svéd, illetve floridai death metal mozgalom annyira bitang erős produkciókkal állt elő, hogy még a csak klubokban fellépő, jó esetben egy demóig eljutó előzenekarok is energikusabb zenét nyomtak, mint a mai klónbandák.
A Centinex aztán 2006-ban feloszlott, néhány tag megalapította a Demonic utódbrigádot, de 2014 elején mégis visszavedlettek az eredeti bőrükbe, azonban mára csak a basszusgitáros, Martin Schulman képviseli a kezdeti daliás időket. Alexander Högbom, aki az újjáalakulást követően már a második korongon hörög, meglehetősen meggyőzően, korábban az October Tide, a Moondark és a Spasmodic énekeseként szerzett tapasztalatokat a színtéren.
Tíz tétel sorakozik a mindösszesen harminchárom perces anyagon, tehát igen rövid, két-háromperces darálások kaptak helyet a kiadványon. Ahogy megdörren az első két nóta, a stílus rajongói kényelmesen dőlhetnek hátra a fotelben és kedvtelve bólogathatnak a menetrendszerűen érkező riffekre. A Centinex annyira otthonosan és kényelmesen mászkál a régisulis death metal határfalai által körbekerített szűk szobácskában, hogy szépen lassan úgy érezzük, elszívja előlünk az amúgy is kevés levegőt és ki kell mennünk a szabadban, hogy fellélegezhessünk.
Ritkán éreztem úgy, hogy egy félórás időintervallum sosem ér véget, de a svédeknek ez sikerült. Az általuk választott stílus rendkívül szűkös és szerény eszköztárral rendelkezik, de amit a "Doomsday Ritual" albumon kapunk, az tényleg megdöbbentően spórolós: az énekes egyhangú bömbölése, melyben a változatosság legkisebb nyomát sem találhatjuk, a teljesen egyforma riffek, melyek középtempós málházását csak nagy ritkán töri meg egy-egy gyorsabbnak mondható tétel, a gitárszólók tökéletes hiánya, az agyzsibbasztóan egysíkú dalszerkezetek, a minden (!) szerzemény esetében ugyanazon hangnem erőltetése: nos, mindez rendkívül fárasztó végeredményre vezet.
Pedig amikor elkezdtem a lemezzel való ismerkedést, igencsak nagy reményekkel közelítettem a svédek anyagához. Szemet gyönyörködtető borító, egy elismert lengyel kiadó, kifogástalan hangzás, svéd death metal: mi kellene még? Nos, talán a kreativitás, a fantázia, azaz egy szóval a tehetség.
Ezeket a zenei megoldásokat és ötleteket körülbelül hatvanmilliószor hallhattuk már jó huszonöt évvel ezelőtt, ráadásul sokkal érdekesebb és szellemesebb módon. Ha a múltidézés volt a csapat szándéka és célja, akkor azt sikerrel teljesítették, ámbár nem értem, hogy mi ebben a ráció. Ha viszont a "Doomsday Rituals" hűen tükrözi a Centinex mai képességeit és dalszerzői színvonalát, akkor ezt erősen át kellene gondolni.
Még egyszer: kifogástalan hangszeres teljesítmény és döngölős, hibátlan megszólalás jellemzi a produkciót, ebbe nem is lehet belekötni, így a színtér nosztalgiára vágyó fanatikusai minden bizonnyal elismeréssel fognak adózni a svédek albuma előtt, de a death metal már nagyon máshol tart. Sokkal izgalmasabb produkciók születnek szinte követhetetlen mennyiségben és gyakorisággal (Rivers Of Nihil - lemezkritika ITT), így időnket és energiánkat inkább érdemes erre fordítani.
6/10
