Mindig borzadállyal vegyes rettenettel, kavargó gyomorral és alattomosan felkúszó vérnyomással figyelem a Havasi Balázs, Edvin Marton és a többi, krosszóver komolyzenének mondott katyvaszban harcoló vendéglátóipari dolgozó aktuális produkcióját. A legszomorúbb a dologban az, hogy kultúrmissziónak hazudott tevékenységüknek hála szépszámú közönségük azzal a teljesen téves és káros tudattal megy haza arénakoncertjeikről, hogy végre megmerítkezhetett a magas művészet holdfénytől csillogó varázstavában, pedig csak egy giccses, az eredetit vásári mutatvánnyá alacsonyító csinn-bumm cirkuszt láthatott működés közben.
Pontosan ez az érzés fogott el, amikor végighallgattam a kanadai Ex Deo harmadik soralbumát, mely a Napalm Records gondozásában érkezik február 24-én "The Immortal Wars" címmel. Az Ex Deo zenekart a veterán death metal brigád, a Kataklysm énekese, Maurizio Iacono és gitárosa, Jean-François Dagenais alapította még 2008-ban és tulajdonképpen akkor aktivizálódik, amikor az anyabanda éppen pihenőt tart.
A csapat a Római Birodalom történelmét énekli meg epikus, szimfonikus death metal körítésben, általában konceptalbumok formájában. A "The Immortal Wars" sem kivétel, most a második pun háború került sorra: Hannibál felemelkedésétől kezdve az Alpokon való átkelésén keresztül egészen a mindent eldöntő, katasztrofális pun vereséggel végződő zamai csatáig bezárólag megzenésítésre kerül minden fő mozzanat, mintha csak egy történelmi film zenéjét hallgatnánk.
Mindez érdekesnek is tűnik, a gond csak az, hogy a zenei tartalom egyrészt sajnos elég sablonos, igen sokszor hallott death metal sémákból építkezik, másrészt pedig a kanadaiak meglépték azt, amin számtalan hasonszőrű brigád is elhasalt már: a nagyzenekari, álkomolyzenei betétek, a giccses elemek túltolása és teljesen indokolatlan alkalmazása szépen agyonvágja az egész produkciót.
Mindehhez hozzájárul még az igen egysíkú és már középtávon rendkívül monotonná váló vokális teljesítmény: Maurizio Iacono ugyanazon a dühödt, marcona de igen elkötelezett üvöltéssel tolja végig az egész korongot. Értem én, hogy a hősi helytállásokkal teli csatákban tobzódó történet igényli a férfias megközelítést, de lehetett volna sokkal változatosabb módon előadni ezeket a témákat.
Visszatérve a dalokhoz és hangszerelésükhöz: ezek a fúvós-vonós, szimfonikus betétek és díszítések semmit sem adnak érdemben hozzá a dalok hangulatához, márpedig ennek hiányában ismét a parasztvakítás-faktor jut először az eszünkbe. Végtelenül leegyszerűsített, általában két-három-négy hangból álló, kőegyszerű, középtempós riffek érkeznek szakmányban, ráadásul még a refrének sem kínálnak olyan dallamokat, melyeket megjegyezhetnénk, így a dalok egybeolvadnak, megkülönböztethetetlenné válnak és a mindösszesen csak harmincnyolc perces lemez sokkal hosszabbnak tűnik fel, már a negyedik-ötödik tétel környékén: mintha sosem akarna véget érni ez a második pun háború.
Egyetlen kivétel akad az albumon, mégpedig az Ad Victoriam (The Battle Of Zama) című szerzemény: itt a menetelős, átkozottul eltalált tempó és riff viszi a hátán a nótát, bár a középrészben ismét bevillan némi teljesen funkciótlan nagyzenekaros megoldás, de szerencsére még ez sem tudja elrontani az atmoszférát.
Kényszercselekvésnek érzem ezt az egész Ex Deo projektet: egy jó tematikai elgondolást nem igazán sikerült zenei tartalommal megtölteni, így maradtak a külsőségek (felesleges és elég alacsony színvonalú szimfonikus hangszerelés, no meg a jelmezes bohóckodás). Ezeket az energiákat inkább az új Kataklysm korongra kellett volna koncentrálni.
6,5/10
