0. nap
Véleményem szerint vonattal utazni 2017-ben idehaza nem a legkomfortosabb dolog. A probléma már a jegyvásárlásnál elkezdődik. Potom 35 perc sorban állás a Déli Pályaudvar pénztáránál kb. 40 °C-ban nem egy életre szóló pozitív élmény, főleg a fülledt időjárás miatt előző éjjel masszív 3 órát aludt egyénnek. Sebaj, jegy megszerezve, irány a vonat. A 8-as vágányra írták ki, de ott kapásból 2 is áll, 5 perc tanakodás után a kijelzőn megjelent a megváltással felérő információ: a 8:55-ös járat a vágány elejéből indul. Kényelembe helyezkedik, néhány percen belül már néhány szintén a fesztiválra tartó metalhead társaságában. Olyan másfél órányi utazás után sikeres landolás, majd jön a sokk: a taxik száma az orosz hadsereg egy emberre jutó burgonya mennyiségével vetekszik, viszont egy sem elérhető. Gyors telefonálás egy személyre szóló fuvarért, ami közel 25 perc várakozás után meg is érkezik. Kis kocsikázás, bájcsevej a sofőrrel, majd következő sokk: a beengedést a szervezők kicsit kevesebb mint 90 perc alatt le is bonyolították, ami már csak azért is brutális, mert előző este már kikerültek képek egy nagyobb (gigászi) csoportosulásról, akik nem kis banzájt csaptak -1. nap fedőnéven.
Megfontolt, ámde nem elkapkodott sátorállítás után még jó pár órám maradt az első bulikig. Körbenézve a szigetet konstatálnom kellett, hogy itt semmi sem változott. Kajáldák ahol eddig, színpadok ahol eddig, merch ahol eddig. Némi élelmiszer bevitel után kezdődhetett a buli, ami számomra a Misfit River nevű csapattal indult. Leginkább metalcore-ra hajazó zenéjük kellemes nyitánynak bizonyult, bár azt nem mondanám, hogy 6 láb mély nyomot hagytak volna bennem. Az ezt követő Slower már egy érdekesebb bandának bizonyult. A dunaújvárosi trió leginkább doomos, erősen Black Sabbath-os zenéje egész megfogó volt számomra, főleg, hogy az egész instrumentálisan ment.
Némi szusszanás után színpadra állt a Lycanthropia. Számomra ez volt a nap fénypontja. Brutális death metaljuk levett a lábamról, ami egy eszméletlen headbangelésben csúcsosodott ki. Folytatásnak a kifejezetten megfogó névvel rendelkező Band In The Pit-et választottam, és ezzel meg is lett a "2017-es Rockmaraton Fesztivál Legbizarrabb Zenekara" díj boldog tulajdonosa. Ez a trió olyan szintre viszi a fura fogalmát, hogy ezer bölcsész kevés lenne a megmagyarázásához. A zene instrumentális, egyszerre doomos, stoneres, experimentális, ambientes. A dalok hosszúsága a 10 perctől 30 percig terjedhet, ezzel nem kis nyomás alá helyezve a hallgatót. Ha maradok, lehet, hogy elunom magam, ha lépek, lehet, hogy lemaradok valamiről. Én a maradás mellett döntöttem, de mái nem tudnám meg mondani, hogy mi szögezett oda a színpad elé.
Némi pihenés után új erővel vetettem bele magam a The Morning Star programjába. A csapatot már a tavalyi Rock On! feszten sikerült megnéznem és akkor teljesen lenyűgöztek, jelentem, ez idén sem történt másképp. Feszes progresszív death metaljuk a komplett fesztivál egyik legjobb 45 percét kölcsönözte számomra. A nap zárásának a Warchief zenekart szántam, akik ugyan jók voltak, viszont semmi nagyon kiemelkedő, levezetésnek éppen megfeleltek: fura egyvelegű metal/hc/punk zenéjük kb. 20 percig volt tényleg izgalmas.
1. nap
Túlélve az előző esti vihart, kíváncsian vettettem bele magam az első nap izgalmaiba. A kötelező kávé, reggeli, mosakodás kombó után némi strand, elvegyülés a tömegben és gőzerővel várakozás a délutáni metal dömpingre. A 4-kor elstartoló buliáradat a Samas-szal kezdődött számomra. Ez már a sokadik koncertjük, amin jelen lehettem, és azt kell mondanom, hogy ez volt a legjobb is egyben. Olyan brutális zúzdát zavartak le kicsit kevesebb mint 45 percben, hogy a hajam nem maradt a helyén. Annyira egyben volt az egész mint egy óramű, még sok ilyet. Tovább haladva úgy döntöttem, hogy belelesek a Kylfingar műsorába. Na, most nekem itt figyel a polcomon a "Halhatatlanok" album, viszont ha jól emlékszem, összesen kétszer hallgattam végig, és abból az utolsó alkalommal kettő részletben. Valamiért a kicsit Ensiferumra hajazó zenéjük soha nem tudott igazán megfogni, és ezen sajnos ez a koncert sem változtatott: nem rosszak, egyszerűen csak annyi jobb van a műfajban, hogy sajnos elsikkad az ő zenéjük.
Egye fene alapon belelestem a Niburta koncertjébe is, ami viszont meglepően bejött, bár ekkor engem már javában az este 7-kor kezdődő Dalriada buli izgatott. Három éve nem tudom elérni ezt a csapatot, mindig valami közbeszólt, de idén végre láthattam őket és elégedetten távoztam. Kifejezetten tetszetős setlistet állítottak össze, középpontba helyezve a legutóbbi "Áldás" albumot, bár az "Ígéret" korongról is elhangzott nem egy dal, a záró Hajdútánc ugyan kiszámítható volt, de én mégis örömmel fogadtam, ahogy az "Arany Album"-os Walesi Bárdokat is.
Hagyva magamnak némi pihenést, 9 körül kullogtam vissza a színpad elé, hogy megnézzem az első külföldi bandát, a TYR-t. Már volt szerencsém hozzájuk korábban, és emlékeimben egy kifejezetten jó folkos, progresszív metal banda szerepelt. Az már egy plusz volt számomra, hogy a dobok mögött a Dalriada dobos Tadeusz ült. Valahogy az az érzésem volt végig, mint a decemberi Headbanger's Ball buli az Iced Earth-nél. Amit hallok, az nagyon jó, hibátlan, csak nem köt le. Kb. 30 perc után valahogy kifogyott számomra a kraft. Sajnálom, pedig nagyon jól indult a buli.
Az este zárását nekem az Amorphis jelentette. Elég régóta követem a finn csapat munkásságát, konkrétan a 2007-es "Silent Waters" album óta: hogyha kéne csinálnom egy all time top 10-et, akkor az tuti rajta lenne. A buli nagyobbik részét a legutóbbi "Under The Red Cloud" album tette ki, viszont nagyon figyeltek rá, hogy azért a lehető legtöbb albumról játszanak legalább egy dalt. Mondjuk így is maradtak ki komplett albumok, számomra a legfájóbb, hogy a "Silent Waters"-ről semmi nem volt. Ettől függetlenül viszont majdnem tökéletes bulit adtak, csak sajnos a rájátszás elmaradt az egyre jobban felerősödő szél és a vihar veszélye miatt.
2. nap
Következő nap egy kicsit hosszabb elnyúlást engedélyeztem magamnak: egyrészt az előző este kipihenése apropóján, másrészt, mert az első bandák, akik kimondottan érdekeltek, csak délután 6-kor kezdtek. A Hatvan City H.C.-ról van szó, már a nevük hallatán felkaptam a fejem. Nevükből is adódóan a srácok hardcore-t játszanak, de azt olyan szerethető energiával, amit én a Madball óta nem tapasztaltam. Kifejezetten szórakoztató műsort nyomtak ebben a szűk 50 percben, amint tehetem újra megnézem őket.
Néhány perccel később színpadra állt az ukrán Jinjer. Elég termékeny hazai pályafutásnak örvendhet a csapat, egy nagyon sikeres Dürer Kertes koncert és vendégszereplés a Trivium előtt, ahol szintén nem kevesen néztük őket. Eszméletlen bulit nyomtak idén is, ez tagadhatatlan. Középpontban a legutóbbi " King Of Everything" album állt, ami ugyan nem darált apróra anno, de így is kíváncsi voltam, és örömmel jelenthetem, az új dalok gyilkos jól szólnak élőben. És ami külön öröm volt számomra, volt Captain Clock is!
Az Agnostic Front és a Thell Barrio buliját megosztva néztem meg, de nagyon egyik sem döngölt földbe, a mexikóiak bulija a sátorban hangulatos volt, viszont nem különösebben izgalmas, a New York-i banda bulija meg számomra a leglaposabb, legsemmilyenebb koncertje volt az egész fesztiválnak. Bár azt elismerem, hogy a végén a Ramones Blitzkrieg Bop újragondolásuk szórakoztató volt.
Az Arch Enemy bulija előtt még gondoltam, belenézek a szintén New York-i H2O bulijába. A srácok egészen lazára, már-már gizdázósra vett hardcore-ja kezdetben eléggé elidegenített magától, viszont a kezdeti ódzkodás után végül egy egészen kellemes, táncolós, ökölrázós buli kerekedett ki.
Tűkön ülve vártam az Arch Enemy buliját. Tudom, minden évben legalább egyszer meglehet őket találni itthon - kíváncsi vagyok mikor lépnek fel a Stefánia Vendéglőben.... -, lassan jöhetnek packban a Sabatonnal, viszont én még Alissával nem láttam őket, és egyszerűen végre át akartam esni a tűzkeresztségen. Maga a koncert hihetetlen élmény volt, egyrészt a Sabaton buli óta először most láttam pirotechnikát hazai koncerten, ami nagyon passzolt is, másrészt olyan bombaformában volt az egész csapat, mintha egész életükben erre a kicsit több mint 1 órára gyúrtak volna. A dalok nagyon rendben voltak, külön örömet okozott a "Doomsday Machine" albumról elnyomott My Apocalypse. Jöjjenek minél hamarabb újra, én már biztosan az első sorban fogok tombolni!
A beszámoló hamarosan folytatódik a következő 3 nappal!
