Rozsdagyár

RAMMSTEIN - Cáfolják, hogy ez lesz az utolsó lemez

2017. szeptember 20. - Rock n roller

rammstein_logo_3d_by_erikstein-d8d6kil.jpg

A Rammstein közleményben cáfolja, hogy az utolsó lemezük készülne.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Richard Z. Kruspe gitáros, még júliusban a spanyolországi Resurrection Festen adott egy interjút, ami valamiért csak most látott napvilágot. Ebben az új lemezről nyilatkozva, a következőket mondta:

"Valamiért egyébként úgy érzem, ez lesz az utolsó album, amit elkészítünk. Ez csak egy érzés – lehet, hogy tévedek, de jelenleg az van bennem, hogy talán ez az utolsó nekifutásunk egy lemeznek, és kétszáz százalékot akarok beleadni"

A Rammstein rajongókat világszerte elkeserítette a hír, a németek ezért a hivatalos honlapjukon adtak ki közleményt, miszerint "a zenekarnak nincs egy titkos terve búcsúlemezre, és búcsúturnéra. A zenekar a sikeres fesztiválturné után, új dalokkal foglakozik".

Bár, ha azt vesszük, hogy Kruspe nem a hivatalos tervekről, csak a megérzéséről beszélt, a közlemény nem feltétlenül cáfolja az általa elmondottakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2912879692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása