Az idén alakult mezőkövesdi modern metal négyes, az Unmuting Absolution erősen zárja az évet. Két kislemezzel előlegezi meg a decemberben érkező debütalbumukat. Most az első dalukat hallgathatjátok meg Losing Time címmel.
A zenekar eddigi történetéről és jövőbeni terveivel a csapat frontembere osztotta meg velünk gondolatait:
Évekkel ezelőtt kezdtünk el együtt zenélni más zenekari névvel. Kisebb fesztiválokon, motorostalálkozókon koncerteztünk, egy-két saját számot is írtunk magyar nyelven. Ez után úgy döntöttünk, hogy stílust és munkamódszert váltunk és olyan zenét alkotunk, amely külföldi közönség számára is befogadható lesz. 2017-ben megírtuk a "Web Of Fate" album zenei anyagát, amely már jóval kiforrottabb és letisztultabb lett mint az előző szárnypróbálgatások. Szövegeinket angol nyelven írtuk meg. Témájuk többségben az emberek belső harcai és vívódása különböző filozófiai kérdéseket illetőleg.
Részletes tájékozódás és keresgélés után úgy döntöttünk az album összes produkciós munkálatát a saját kezünkbe vesszük, így saját stúdiónkban kezdtük el felvenni az elkészült anyagot. A zenekari arculat és a lemezborító is a saját kezünk munkája. Az ezen található központi motívum egy ősi skandináv szimbólum a "Web Of Wyrd" más néven "Web Of Fate" mely a skandináv mitológia szerint a három nővér által szőtt három idősík (múlt, jelen, jövő) összefonódását és egyben a végzet beteljesülését jelképezi.
A szimbólum neve egyben a decemberben megjelenő nagylemezünk címe is. Erről a lemezről az első megjelent kislemez a Losing Time nevet viseli. Szöveges videója elérhető YouTube-on és a népszerű online zenei áruházakban. Az album megjelenéséig még érkezik egy súlyosabb, sötétebb dal a Can We melynek megjelenése két hét múlva várható.
Lemezünket 2018-ban turnéra visszük, koncertszervezéssel kapcsolatos felkéréseket szívesen fogadunk Magyarországról és külföldről egyaránt. Érdemes feliratkozni Youtube-csatornánkra, amelyen hamarosan egy rövid videókból álló sorozat kezdődik, amely bemutatja a teljes album megírását, felvételeit és a zenekari promóció háttérmunkálatait.
Az Unmuting Absolution jelenlegi felállása:
Erős László - basszusgitár, ének
Erős Ferenc - dobok
Köteles Máté - gitár
Floszmann Gergő - scream, nyers ének