Rozsdagyár

FEZEN - Három vérbeli rockzenekar az első bejelentés

2017. november 29. - Felicium

23843133_1557817587597969_4503449671754335827_n.jpg

A zseniális hard rock supergroup, a Mr Big csaknem eredeti felállásban érkezik a Fezen színpadára, nyáron jelent meg legfrissebb stúdióalbumuk, így a "Defying Gravityre" (lemezkritika) került új dalokat is hallhatjuk a kihagyhatatlan slágerek mellett július 26-án. Előttük a Stuck Mojo gitárosa és dobosa, Mike Portnoy Adrenalin Mobjának basszerosa és a híres kanadai-amerikai pankrátor, Chris Jericho metalbandája, a Fozzy őrül meg a színpadon. Köztudottan szeret nálunk koncertezni az Enter Shikari csapata: a metalt és az elektronikát ötvöző brit négyes épp jövőre lesz 15 éves. Július 28-án a szokásos lendülettel érkeznek a FEZENre. 

Ez persze még csak a felsorolás eleje, az első három rocknév után érkezik hamarosan a többi, nem csak ezekből a műfajokból - a tavalyi teltházból kiindulva a bérletvásárlást sem érdemes sokáig halogatni - pláne az ünnepek közeledtével! 

A négynapos belépő karácsonyig 14 990 Ft-ért kapható, már elérhetőek a napijegyek is 6 990 Ft-ért. A diákok idén is kedvezményes áron válthatnak belépőt: a bérletek 12 990 Ft-ért, a napijegyek (korlátozott számban!) 5 990 Ft-ért kaphatóak országosan a Ticketportál hálózatában és online: https://tixa.hu/fezen2018

23795898_1556949564351438_5786082811806532846_n.jpg

Mr. Big

Ha a hard rock szupergroupokra gondolunk, elsőként merül fel a Mr. Big. neve. 1988-ban a basszusgitár-fenomén, Billy Sheehan mellé csatlakozott Paul Gilbert (Racer X), Pat Torpey és Eric Martin. Legsikeresebb lemezük, az 1991-es "Lean Into It" 15 országban volt listavezető a To Be With You című sláger, de ezen a korongon szerepelt a Just Take My Heart és a Green-Tinted Sixties Mind is. Fel is kérte az akkor még alig hároméves zenekart az Aerosmith, hogy előttük játsszon Wembley-beli koncertjeiken. Július 26-án, a FEZEN csütörtöki napján érkezik a kultikus csapat - a dobos poszt kivételével eredeti felállásban.

23722400_1556949587684769_5565770183332245021_n.jpg

Fozzy

A Stuck Mojo gitáros Rich Ward és Chris Jericho közös metalbandája idén ősszel jelentkezett új lemezzel. A frontember, aki egyébként egy Helloween albumról kölcsönözte a nevét, profi pankrátor - összesen 30 bajnoki címet nyert, kilencszeres interkontinentális bajnok. Látványvilágban mindenképp ígéretes műsorral készülnek, a Mr. Big előtt lépnek színpadra július 26-án.

23722563_1556949634351431_9123295366491396403_n.jpg

Enter Shikari

Jövőre ünnepli 15 éves fennállását az a brit zenekar, mely a post-hardcore, a metalcore és a dubstep, trance, drum and bass elemeket összemixelve, egy elég sajátos ízt létrehozva alapozta meg sikerét. Az Enter Shikari azóta is töretlenül menetel, szeptemberben egy minden eddiginél személyesebb hangvételű lemezzel jelentkezett. A hazai közönséget köztudottan kifejezetten szerető csapat úlius 28-án a FEZEN Nagyszínpadán is garantáltan megőrül majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7313403553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása