Rozsdagyár

SODOM - Megvan az új felállás

2018. január 22. - Kovenant

sodom.JPG

Még az év legelején érkezett a hír, hogy a teuton thrash alapbanda Sodom tagsága szétrobbant (ITT írtunk a fejleményekről). A zeneipar malmai azonban szélsebesen őrölnek: Tom Angelripper zenekarvezető máris bejelentette a csapat új felállását.

A basszusgitáros/énekes frontember mellé Husky dobos (Asphyx, Desaster), illetve Frank Blackfire (ex-Sodom, ex-Kreator, Assassin) és Yorck Segatz (Beyondition) gitárosok érkeznek. Frank Blackfire neve ismerősen csenghet sokunknak, hiszen játszott ő már korábban a zenekarban, mégpedig az "Agent Orange", a "Persecution Mania" soralbumok és a "Mortal Way Of Life" koncertlemez idején. 

A kétgitáros felállás teljes újdonságot jelent a Sodom számára: a brigádnak ez sok új lehetőséget ad, többek között olyan számokat is előadhatnak majd élőben, melyeket trióban nem tudtak volna. A koncertprogramot már el is kezdték összeállítani: a kötelező klasszikusok mellett olyan szerzemények is helyet kapnak majd a műsorban, melyeket eddig még talán nem is játszottak soha. 

Köztudomású, hogy mindhárom új tag kivételesen tehetséges zenész és hogy a heavy metal az életük. De a Sodom a személyes kapcsolatokról is szól. Az új felállásból mindenki él-hal a bandáért és mindannyian Essen városában élnek? Kell-e többet mondanom? 

Új próbaterembe is költöztünk, ami ugyanaz, ahol 1982-ben elkezdtük a zenélést! A lehető leghamarabb elkezdjük írni az új korong dalait, kislemezt is tervezünk kiadni legalább két új nótával és egy bónusz tétellel, hogy a rajongók ízelítőt kapjanak, hogy mi vár rájuk! A lemez zenei iránya is kezd kialakulni: tele adrenalinnal, akcióra készen! A Sodom a nyolcvanas évek régisulis thrash metaljának dicső napjait fogja ünnepelni, mellyel mindannyian felnőttünk és amiért a Sodomot is annyian szeretik. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7013594859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása