Már az önmagában egy jó ajánlólevél, ha egy bandában a Grave Digger két alaptagja, Uwe Lulis gitáros és Tomi Göttlich basszer foglal helyet, de ha ezen túlmenően még sikerül valami egyedit is alkotni, az már garantáltan instant siker. A Rebellion egy 2001 óta létező csapat, és rengeteg tagcsere után 2016-tól elég stabil felállással működnek. Igaz, Uwe azóta elhagyta a csapat sorait, de érdemi változás a zenében nem következett be.
Ami a tematikát illeti, az tényleg igazán egyedi. Leginkább Shakespeare-történetek adják az alapján, bár itt-ott előkerül egy-egy viking, szász, germán érintettségű anyag is. Jelen cikkünk tárgyának gyökerei egészen a 2002-es debütanyag, a "Shakespeare's Macbeth - A Tragedy In Steel"-ig nyúlnak vissza. És hogy hogyan sikerült a folytatás? Nos, még most is keresem a megfelelő kifejezést.
Van valami egészen szokatlan a Rebellion muzsikájában. Ha az alapjait nézzük, akkor kő egyszerű heavy/power metal, itt-ott speed metal ízekkel, viszont valahogy így sem érzem annyira egységesnek az anyagot. Rögtön az albumot felvezető A Fool's Tale egy in medias res jellegű kezdés, ami nagyjából le is fedi, hogy milyen lesz a továbbiakban az anyag, de itt jön be, hogy a látszat sokszor csal. Főleg mivel a dalok egy elég hullámzó képet festenek, már legkésőbb az album felénél, ami egy több mint hatvanperces anyagnál annyira nem is meglepő, viszont itt minőségben sokszor hatalmas ugrások vannak.
Nem azt mondom, hogy rosszak lennének a dalok, inkább nagyon érezni, hogy melyik dal jött rutinból és melyik az, ami akár hetekig íródott. Utóbbira nagyszerű példa a The Mad Shall Lead The Blind tétel, melynél egy színjátszós részletet is kapunk, de anélkül is süt a dalból a profizmus. Viszont vannak az olyan nóták is, mint a Thankless Child, mely nem rossz, viszont néha olyan érzése van az embernek, mintha a stúdióban született volna nagyjából fél óra alatt.
Ami meglepett, az a záró tétel. Ritkán szoktam kevesellni a majdnem kilencperces játékidőt, viszont itt valamiért mégis kevésnek éreztem. A Farwell-nek van egy olyan húzása, mely a power műfajnak eléggé sajátja, és az ember akkor sem ütközik meg rajta, ha adott dal olyan tizenegy-tizenkét perc hosszú.
Van még egy dal, melyet külön megemlítenék, a Black Is The World. Egyik személyes kedvencemmé vált már az első öt másodperc után. Egyrészt a legütősebb énektémák itt hallhatóak, Michael Seifert itt nagyon kitett magáért. Másrészt az erősen Black Sabbath-os riff miatt, mely egyből beleül az ember fülébe.
Megnyugtató volt hallani, hogy egy kifejezetten összeszokott csapat a Rebellion. Ritkán tapasztalható ilyen erős összhatás egy zenekar tagjai között, de itt minden annyira a helyén van, hogy nem igazán van mibe belekötni. Az Oliver Geibig/Stephan Karut páros szinte végig hibátlan riffeket szállít és még a gyengébb pillanatokat is simán el tudom nekik nézni (pld. Storm And Tempest). Lényegében itt minden gyengébb riffre jut vagy öt remek.
Tomi Göttlich basszusozása ugyanolyan magas színvonalú, mint amilyen a Grave Diggerben volt. Ilyen téren nem történt változás. És nem mellesleg remekül kiegészíti Tommy Telkemeier dobjátékát, mely helyenként kimondottan mennydörgő. Példának ott van az album vége felé előkerülő Truth Shall Prevail, egy szinte hibátlan nóta.
Ami ennek a csapatnak az abszolút erőssége, az az ének. Michael Seifert egy igazán színes tehetség. Már az is egyedi, amikor énekel, de amikor beveti színészi képességeit, esetleg szavaló tudását, akkor villan meg igazán az előadása. Amit a záró dalban mutat, az meg egészen varázslatos. Jó lenne minél előbb élőben is hallani, mert ha ugyanez a színpadon is megy, akkor új kedvenc power énekest avatok.
A Tragedy második része jött, látott és győzött, egy remek, nagyon kiforrott anyag, mely megérdemli a figyelmet, és minden szélsősége ellenére is az erre fogékonyakat már a második percénél zsebre fogja rakni. Ritkán cövekelek le ennyire egy power anyagnál, de a Rebellion új albuma egy olyan lemez lett, melyet még biztosan elő fogok venni. Nem a műfaj új klasszikusa, de amit ígér, azt maradéktalanul teljesíti, ennél többre meg számomra nincs is szükség.
9/10
