Power we need, power we breath. Szükségünk van az erőre, erőt lélegzünk. Erő, tűz, harc, hősiesség. Ismerős témák, sokszor hallottunk már róluk, többnél több power metal album formájában. Megunja-e valaha az emberiség a power metalt? Lesz-e olyan pont, ahol azt mondjuk nem érdekelnek többé a hősi eposzok és harcok, a bátorságról és félelemről szóló dalok? Persze, hogy nem lesz.
Megérkezett a kikötőnkbe a Thaurorod újabb metalhajója, a "Coast Of Gold". A Thaurorod egy 2002-ben alakult finn power és szimfonikus metal zenekar, akik a 2010-ben megjelent, "Upon Haunted Battlefields" című debütáló albumukkal és az azt követő turnékkal léptek véglegesen partra. A koncerteken a Sabatonnal, az Alestormmal, és a Symphony X-szel közösen mutathatták meg, mire is képesek. A csapatra az Amon Amarth-hoz vagy az Emin Muilhoz hasonlóan nagy hatással volt a Gyűrűk Ura. A zenekar neve a J.R.R. Tolkien által alkotott egyik tünde nyelv, a sindarin szava. Jelentése: gonosz hegyek vagy hegyi titkok.
Tararara -Bumm: robban be az első dal, a Power. Az ember fel sem fogja, hogy hol van, mire már a refrénhez érnek a zenészek. Merész húzás, a power metal műfajban egy dalt Powernek nevezni, hogy az igazán méltó legyen a címére. Mégis ezzel a dallal sikerül. Gyors lüktetésű a tempó, dallamos a szóló, énekelhető a szöveg és már a második refrén utáni hey-hey résznél ott érzi magát az ember a koncerten, hogy csapassa a többi rajongóval. A Sabatonhoz hasonlóan a Thaurorod csapata is sokat énekel történelmi eseményekről. A második a The Commonwealth Lives az Oliver Cromwell által kikiáltott angliai köztársaságról szól, és I. Károly angol király kivégzéséről.
A pörgős zúzás megállás nélkül folytatódik tovább az album címadó dalával: Coast Of Gold. Ha valaki még nem érezné át a zene lényegét, annak a srácok szólnak még egyszer ezzel a dallal: Sail with me to the coast of gold. A dal témaválasztása érezhetően leképezi az egész albumét, de önmagában kevésnek mondható. Elég általános a hangzása, akár a dallamvezetése is. Itt már észrevehető az album egyik fő problémája, hogy szinte minden dalnak a verze-kórus-verze-kórus-szóló-kórus a szerkezete. Mégis azért tud központi dal lenni, mert a témákat mind körülöleli.
Soha életemben nem számítottam arra, hogy egy metaldalban a Nyomorultak lesz a téma, itt mégis megtörténik. 24601 a tétel címe. Nagyon ismerős volt a szám, de nem tudtam, honnan, ezért úgy döntöttem, hogy utána keresek. Mint kiderült, a szám a Nyomultak című regény főhősének, Jean Valjean rabkódjának a száma. A nóta a második leghosszabb az albumon. A játékideje lehetővé teszi, hogy kitörjön az említett szerkezeti formából, több résszel dolgozzon, és megmutassa a főszereplő belső érzelmeit. Az egyénét érintő vívódást sikerül bemutatni, de sajnálom, hogy a hős fájdalmát zeneileg nem sikerült jól áthozni. Epikus a dal, de nekem kevés benne a mély érzelem. Javaslom az album mellé megnézni a 2012-es Nyomorultak című filmet.
Az album második felére szembe találjuk magunkat az igazi power metal dalokkal. A Feed The Flame a többi dalhoz hasonlóan berobban az ember arcába, de - ha ez lehetséges - akkor még gyorsabb tempóval zúg tovább. A műfajra elég jellemző, még ha nem is kötelező, a tűzről való éneklés. Nincs mit mondani erről a dalról, egyszerűen csak élvezni kell, ahogy a srácok végigégetik az agyhullámainkat. Hasonlóan általános témájú az Into The Flood és a My Sun Will Shine. Ezek a nóták testesítik meg a power metal igazi esszenciáját. De hát hogy nem unjuk meg ezeket a dalokat? A motívumok és a hangulatok, melyeket ezek a dalok hoznak, annyira elemiek, hogy az emberek bármikor könnyen tudtak velük azonosulni. Így a hallgató sosem unja meg ezeket, de sajnos túl sok változatosságot sem várhat tőlük, mégis Thaurorodék megtalálták, hogy lehet egy kicsit több ez a műfaj.
Igazi meglepést okoz ismét a Cannibal Island című tétel. A nóta első pillantásra erősen párhuzamba vonható a Coast Of Golddal, mintha annak a negatív képe lenne. Az említett gyerekek itt igazán kísérteties és ijesztő hanggal köszöntik az embert. Sajnos a dal elveszti a bevezető után a kísértetiességét vagy akár a félelem keltését. Az igazi probléma számomra az, hogy a szám egy szibériai munkatáborról szól, ahol több ezer ember halt meg. Konkrétan felfalták egymást. Nicolas Werth írt is egy könyvet a nazinoi gulágról, ugyanígy Cannibal Island címmel. Ehhez a témához viszont nagyon nem illik a dal hangvétele. Amilyen jól indult, olyan csalódás volt.
A vége felé közeledve érkezik az Illuminati című szám, amely a nevéből is kitalálható, a szabadkőműves társaságról szól. Érdekes, hogy a zenészeink mint egy kísérteties, de nem rosszat akaró társaságként állítják be a szabadkőműveseket. Úgy kezelik, mintha ők is a részei lennének ennek az irányzatnak, akik igazából nem megértett hősök. Jól esett hallgatni ezt a dalt, mert sok volt az instrumentális átvezető. Az album nótáit jellemzi a szinte folyamatos ének, a sok szöveg, de ebben a dalban ezek mellett jutott idő a zenei építkezésre is. Záró dalnak pedig érkezik a Halla. Az egyetlen tiszta gitárkísérettel játszódó tétel. Kiváló levezetés a háromnegyed órás zúzás után.
Összesítve egy korrekt lemezről beszélünk, amelynek a zenei alapja pörgős, kicsit egyhangú, de dallamos is. A témaválasztások gyakran érdekesek és elgondolkodtatóak, de a zenészeink a szomorú vagy akár ijesztő témákat nem tudják jól megzenésíteni. Nekem kicsit kevés volt, néhol éreztem logikai buktatókat, de összességében tudom ajánlani.
7,5/10
