A Brain Drain immáron második alkalommal jelentkezik klippel ebben az évben. Amíg év elején egy a populáris zenei világ felé kacsintott ki, most visszatért a saját közönsége által megszokott elektro-rock világába és a szenvedélybetegségekről énekel új dalában.
A formációt a kényszer újra trióra változtatta négyév után, ez azonban egyáltalán nem hátráltatta a munkálatokat, hiszen az új basszusgitáros – Kustár Gergely – remekül helyt állt. Törőcsik István, a zenekar dobos-énekese az alábbiakat osztotta meg velünk a klip és a dal kapcsán:
Nagyon örültünk Geri érkezésének, hiszen kreativitásával és dolgozni akarásával teljesen új energiákat mozgósított meg a gépezetben. A kísérletezéssel most nem foglalkoztunk, egyszerűen összeraktuk az újdonsült dalok világát a régiekével, így a táborunk mindkét részének próbáltunk kedvezni. Szövegileg azonban – az eddigiektől eltérően – a szociálisan lesüllyedt emberek ihlettek meg. Egyszerűen katasztrófa, hogy mennyi elzüllött embert látok napi szinten, akik ilyen vagy olyan, legálisan vagy illegálisan beszerezhető droggal mérgezik magukat, s közben a környezetüket is teljesen tönkreteszik az önzőségük miatt.
A klip tehát egyfajta prevenciós célt is szolgál, a zenekar saját Facebook-oldalán kitett bejegyzésben is felhívja a figyelmet, hogy a tudatmódosító szerek használata megkerülhetetlen társadalmi probléma, így figyeljünk oda egymásra is.