
Ha kíváncsi vagy, hogy a legnagyobb magyar rockzenekar hogyan élte túl a lemezipar összeomlását, hogyan vásárolta meg magának a függetlenségét és hogyan lett azzá, amit ma a Tankcsapda név jelent, akkor mindenképpen nézd meg a Backstage Fórum (NKA Hangfoglaló Program) Fejes Tamás szereplésével tartott előadását.
A Tankcsapda hazánk egyik legismertebb zenekara, akik igen komoly rajongói bázist építettek fel az évek során. A zenészek és a menedzsment számára a szponzorációs megállapodásaik során a legfontosabb szempont, hogy a rajongói bázisukat megtartsák, előttük hitelesek maradjanak. Hogyan lehet ezt a célt elérni, és közben kölcsönösen előnyös együttműködéseket kötni a partnerekkel?
A csapat ritkán osztja meg ez irányú tapasztalatait, de a május 23-án megtartott Backstage Fórumon kivételt tettek: az eseményen Fejes Tamás, a debreceni trió dobosa beszélt arról, hogy egy zenekar miként tud a lehető legkevesebb kompromisszummal járó, ugyanakkor jövedelmező támogatói és szponzorációs együttműködéseket tető alá hozni.
Fejes Tamás 12 évesen kezdett el dobolni, első bandáját a bátyjával alapította. 2000 óta a Tankcsapda zenekar dobosa. Az ő érkezéséhez köthetők a legnagyobb Tankcsapda-slágerek és a zenekar legsikeresebb időszaka, amely még ma is tart. Belépése után új alapokra helyezte a zenekari háttérmunkát. Stábot szervezett a menedzsment munkájára és kialakította a stabil szponzorációs kapcsolatokat. Hosszú távú stratégiát talált ki a zenekar működtetéséhez.
Ez a fajta Tankcsapda-modell évek alatt példaértékűvé vált a zeneiparban is. Zenészi munkája mellett hangszer és vendéglátós vállalkozásokban is érdekelt, de a lemezkiadásban is jelentős szerepet vállalt azzal, hogy a CD terjesztést újraszervezte a MOL kúthálózatában.
Fotó: Fejes Tamás @ Tankcsapda / Facebook. Forrás: www.hangfoglaló.hu (NKA Hangfoglaló Program)