Rozsdagyár

FOLLOW THE CIPHER - Follow The Cipher (2018)

2018. június 29. - Kovenant

follow_the_cipher_follow_the_cipher_artwork.jpg

Teljesen érthető igyekezet és szándék a piacról élő lemezkiadók részéről, hogy ráakadjanak az aranytojást tojó tyúkra: minden menedzser álma, hogy ő legyen az, aki felfedez és csúcsrajárat egy induló bandát, egészen a teltházas arénaturnékig meg a tízezerszámra értékesített zenekaros bögrékig és hűtőmágnesekig bezárólag (a lemezeladásra épülő üzleti modell már kimúlt csendben és a sírjánál zokogó gyászolók hada nélkül, ugyebár). 

Az is teljesen logikus lépés, hogy a tömegek lelkesedését csak a dallamosabb, befogadhatóbb, a szélsőségeket mellőző zenét játszó bandákkal lehet felkelteni és megragadni: a Metallica a kivételek kivétele volt a berobbanó thrash metaljával. Az már azonban gond, amikor maga a kiadó próbálja összeeszkábálni a sikert, ráadásul olyan görcsösen, hogy messziről érződik az izzadtságszag és az erőlködés. Ha pedig az iszonyatosan megtolt marketingfogások és barokkosan túlzó promóciós szövegek, no meg a (jórészt megvásárolt) lelkesedő sajtókritikák mögött a produkció bizony igencsak harmatos, akkor igen hamar a süllyesztőbe kerülhet a nagy reményekkel megtévesztett zenekar.

A Nuclear Blast május 11-én jelentette meg a svéd Follow The Cipher azonos című albumát: a játék neve power metal és szomorúan kell megállapítanom, hogy manapság tényleg ez a muzsika jelenti a valaha sokkal szebb napokat látott stílust. Hiába tudjuk, hogy ez NEM power metal, ha valamit elégszer erőltetnek le az egyszeri rockhallgató torkán, akkor a fiatalabb generációk számára ez lesz a power metal és slussz. Valami érthetetlen okból kifolyólag a Nuclear Blast, de a többi kisebb istálló is orrba-szájba tolja ezt az elképesztően megfáradt, giccses és csili-vili, vattacukormázzal körbenyalt muzsikát, melyben annyi az újdonság, hogy a metalt a nyolcvanas évek euro-szinti-popjával akarja keresztezni vagy feltámasztani.

Ebbe a sorba illik a zseniális hangú énekesnővel felálló finn Battle Beast (lemezkritika ITT), az annak spin-offjaként létrejött és pusztítóan borzalmas Beast In Black (lemezkritika ITT), a nyálpop Amaranthe és a többi hasonszőrű rettenet. A nyolcvanas évek olasz és német popslágereinek melódiáit és hangszerelési megoldásait szakmányban átvevő dalok szoros falanxba verődve és mintegy ötödik hadoszlopként támadják a jó ízlést, illetve magát a rockzene esztétikáját is.

A Follow The Cipher Ken Kängström énekes-gitáros-dalszerző projektjeként indult. A zenészt leginkább onnan lehet ismerni, hogy a Sabaton Carolus Rex című slágerének volt a társszerzője. Ez a tétel egyébként a mostani korong záródarabja is egyben, saját verziójukban előadva. Ken Kängström maga mellé vette Linda Toni Grahn énekesnőt, illetve Viktor Carlsson gitárost is, aki a tiszta férfiénekért felelős. A zenekarvezető pedig a hörgős témákat hozza, mégpedig kiválóan.

Nos, a svédek debütalbumának két legmegdöbbentőbb és legirritálóbb vonása közül az első sajnos Linda Toni Grahn iszonyatosan éles, gyakorlatilag non-stop fülsérülést okozó orgánuma. Az énekesnő ráadásul folyamatosan hangi adottságainak lehetőségeit messze túlszárnyalva énekel, oly mértékben meghaladva saját vokális képességeit, hogy szinte fizikai fájdalmat érzünk a hallgatása során. Érdemes meghallgatni a Valkyria című szerzeményt és azonnal tisztába kerülünk a hangszálszakadás jelenségével.

Ugyanez a nóta világít rá a másik jellemzőre, a hihetetlenül zavaró és érthetetlen módon kiválasztott szintetizátor-nyavalygásra is. Nem tudom, hogy ezt a hangzást ki találta trendinek vagy nem is tudom micsodának, de egészen elképesztő, hogy mennyire kikészíti az embert ez a műanyag nyekergés-vinnyogás. Ez szinte minden egyes tételben felüti a fejét, tehát a csapat hallhatóan ragaszkodik az immár szinte zenei névjegyévé vált szintetizátor-varázshoz.

A másik merénylet a jó ízlés ellen a silány tömegpopzenében már minden szívfájdalom nélkül alkalmazott Auto-Tune használata a Winterfall című popcsodában. Ahhoz képest, amit itt hallunk, R2D2 maga a bukovinai székely népdalokat előadó hetvenéves Sára néni mindent meglágyító ősi vokális tisztasága. Egyébként a dalok zenei tartalma simán hozza a fentebb említett együttesek által már ezerszer megénekelt és előadott sémákat, kliséket: sima nyolcvanas évekbeli dallamvilággal rendelkező giccses-nyálas popnóták ezek, melyekbe bele-belehörög néha egy-egy emberes férfitorok, no meg megy alatta a torzított gitárakkordozás.

Egyébként komolyan nem értem a Nuclear Blast üzletpolitikáját. A Battle Beast és a Beast In Black is a német óriáskiadónál van, ráadásul a Battle Beast nagyságrendekkel jobb színvonalon űzi az ipart, köszönhetően a zseniális hangi és előadói adottságokkal rendelkező, karizmatikus Noora Louhimo énekesnőnek. Nem tudom, hogy mi célból teremt saját csapatainak konkurenciát a cég: nem akkora ez a piac és ez a tábor, hogy három-négy-öt tökéletesen csereszabatos banda is megélhessen belőle.

6,5/10

followthecipher_georgios_grigoriadis.jpg

Fotó: Georgios Grigoriadis

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7714082779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása