Rozsdagyár

ANTIMATTER - Március 18-án koncert a Robotban

2019. március 13. - Felicium

antimatter_1.jpg

Március 18-án visszatér Budapestre az Antimatter, mely rendszeresen játszik Magyarországon a Negative Art vendégeként. A Mick Moss és Duncan Patterson (ex-Anathema) által 20 éve alapított érzelmes, művészi hanglatú rockzenekarban története során számos vendégelőadó és zenész megfordult már, így a lemezek műfaja is sok árnyalatot viselt a post rocktól a dark akusztikus neofolkon át az elektronikus, progresszív rockzenéig. A koncepciót azonban mindig az egyetlen máig tag alapító, és egyben az éneket, a gitár-, basszusgitár- és billentyűsávokat is feljátszó Mick határozta meg.

A 2018-as új Antimatter album címe Black Market Enlightement, és a lemez a szakma visszajelzései alapján egyértelműen jól sikerült: még azok is nagy lelkesedéssel nyilatkoznak róla, akiknek az előző, 2015-ös Judas Table kevésbé nyerte el a tetszését. A lemez tehát egyfajta visszatérésként is értékelhető: érett, kellően súlyos dalokat rejt, értékes hallgatnivalót kínálva az Alternative 4-korszakos Anathema, vagy éppen a Porcupine Tree rajongóinak. Az erőteljes hangszeres felépítménnyel, és magával ragadó énekkel összerakott The Third Arm című dal (korhatáros) videóját itt láthatjuk:

Mick és a zenekar Budapestre a turné elején, március 18-án érkezik, ahol a Robotban játszanak majd, egy hazai együttes fellépését követően - az utóbbi csapat nevére a koncert Facebook eseményében derül fény hamarosan. A legutóbbi budapesti Antimatter koncerthez hasonlóan ez az este is jó eséllyel pályázik a teltházas érdeklődésre, így a jegyeket érdemes elővételben megváltani.

A Negative Art és a Fekete Zaj Fesztivál bemutatja: Black Market Tour 2019:  An Electric Evening of Antimatter
2019. március 18., hétfő 20 óra
Budapest, Robot
Antimatter koncert + vendég
Belépő: elővételben 3000 Ft, a koncert napján 3500 Ft
Jegyek kaphatók a https://tixa.hu/antimatter_20190318_robot oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.antimatteronline.com/
https://www.facebook.com/pg/negativeartprod/
https://www.facebook.com/events/422296781637759/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr10014685704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása