Ismerjük a konvencionális metal dalokat: verze, refrén, verze, stb. Vannak a kedves őrültek, akik ezeket a kereteket felrúgják, de legalábbis megvariálják, gondoljunk itt akár Mike Patton vagy Devin Townsed nyakatekert munkásságára. És vannak azok a lázadók, akik – első hallgatásra – mintha nem is emberi fogyasztásra gyártanák zenéjüket. Ilyen például a lentiekben tárgyalt Wyrmwoods.
Az atmoszferikus avantgárd black metalban utazó egyszemélyes finn produkció (előző albumát ITT taglaltuk) egyértelműen nem a slágergyártásra szakosodott, még a metalszíntéren belül sem. Új albuma, az Inverse Records gondozásában megjelenő „Spirit & Teeth” ötvennégy perces, és mindössze négy számot tartogat merész hallgatóságának. Ez már önmagában egy sokatmondó arányosság, de ha még azt is megsúgom, hogy ebből a négyből két szám igazából az ötperces játékidőt se éri el, sejthetjük, hogy nem mindennapi szerzeményeknek nézünk elébe.
És nem is tévedünk. Nyitódalában, a The Sun Will Radiate Its Light Through The Scenes Of Horror-ban (ezt a címet leírni majdnem annyi idő, mint meghallgatni magát a dalt) rögtön az első hangokkal olyan zajkavalkádot szabadít a nyakunkba, ami az extrém metalra edzetlenebb, harmóniára éhes fülű jelentkezőket azonnal elriasztja. Beatles-en szocializálódott férjemet szeretem azzal sokkolni, hogy kontextus nélkül mutatok neki zenéket; ő annyiban foglalta össze (azt a pár másodpercet, amíg tűrte), hogy ez olyan, mintha egy csapat kisiskolás beszabadult volna a zeneterembe. Annyival kiegészíteném, hogy a zeneterem ez esetben valószínűleg egy középkori kínzókamrában van berendezve, és nem sok gyereket láttam még duplázóval játszani, de annyiban igaza van, hogy az első benyomás kérdésen felül kaotikus. De az egészen bizarr, nyöszörgésbe hajló üvöltéseken, és egy excentrikus centrifuga zakatolásán túl az extrém metalra nyitott hallgató hamar megtalálja benne az értékeket.
Nincs avantgárd black metal dzsesszes behatások nélkül: a Wymwoods is sokat merített e stílusból. A meghangszerelt hangorkán mögött álló Nuurag-Vaarn saját bevallása szerint ennek elérése érdekében a szintetizátor helyett sokszor elektromos zongorát használt, és a lágy, sajátosan visszafogott billentyűtémák meglepően szépen ülnek a kíméletlen zúzások mellett. A másik nagyon markánsan jelen lévő stílus pedig a klasszikus black metal. A hangzás, bár javarészt a darálás, dzsessz és atmoszferikus elemek különös keveréke, vissza-visszaköszön a stílus gyökereihez. A címadó Spirit & Teeth például olyan nyers, dobozhangzású, fűrészelős riffel nyit, mely leginkább egy kisvárosi tehetségkutató hangtechnikai megoldásait idézi. Az élmény annyira átható, hogy szinte a színpadnak kikiáltott dobogó előtt headbangelő kettő lelkes havert is látni magunk előtt.
De nem beszélnék a Wyrmwoods-ról, ha ez lenne stílusuk legsarkalatosabb eleme. Nuurag-Vaarn átlátja a káoszt, amit teremtett, és a megalomániás, tizen-húsz perces darabokat mint egyfajta vásznat használja, melyekre széles ívben tudja felvinni milliónyi különböző zenei impresszióját. A technikás, virgonc zongorafutamok mellett bőven van még szín a palettáján. Az album ötvennégy perces játékidejébe kényelmesen beleférnek a hosszú, merengős zenei pihenők, ahol az atmoszferikus zajokon kívül nem hallunk hangszereket, csak zörejeket vagy elhaló dallamtöredékeket. Nem szorul háttérbe a szintetizátor sem; a könyörtelen zúzásból elő-előtűnő lebegős, visszhangos billentyűtémák olyan hatást keltenek, mint egy robotpillangó szárnycsapásai.
A vokál nem kap kulcsszerepet, gyakorlatilag az atmoszféra megteremtésében vesz részt, de ehhez képest elég sokszínű: a nyitó dalban valahol a nyöszörgés és a sikítás között van (nyikorgásnak mondanám, ha használnánk ezt a szót énekre), előfordul itt olyan mély hörgés, mely szinte a látható rezgés kategóriáját súrolja, de a zárószám fináléja felé közeledve gyakorlatilag szerepét elvesztve csap át gyakorlatilag majomrikácsolásba. Tiszta énekben ne reménykedjünk.
Megkockáztatom, extrém metalra azért valamelyest edzett vagyok, de a zúzós részek intenzitását és vadságát még így is egészen lehengerlőnek találtam. Mintha a gitárok beleestek volna egy darálóba és a szétszakadó húrok minden fordulatnál a gép falát ostoroznák. A dobok pedig azt a fajta mosógépet idézik, melyekért béketűrő mivoltom ellenére még én is felkopognék a szomszédhoz. Mindez a brutalitás azonban nem céltalan. A kemény témák szépen összefonódnak a lágy, dzsesszes, illetve atmoszferikus elemekkel; egészen meglepő, hogy a bágyadt szintetizátordallamok nem csak hogy kihallatszanak, de érvényesülni képesek ilyen mértékű agresszió mellett. A kaotikus hangszer-szétverések időnként olyan horrorisztikus és grandiózus akkordokba csapnak át, hogy ha a Gyűrűk Ura idén forgott volna, a nazgulok bizonyára a Spirit & Teeth hátborzongató dallamára hagynák el a legendás jelenetben Minas Morgult.
A „Spirit & Teeth” elemien vad és bágyadtan lágy fejezetei úgy követik egymást, mint a nappalok és az éjszakák. A számok már-már nem dalként, hanem zenei tájképként funkcionálnak, melynek minden részletét érdemes közelebbről szemügyre venni: csak győzzük széthúzni előle a disszonancia rémisztő függönyét.
8,5/10
