Már elnézést kérek, de sosem voltam valami nagy speed/thrash rajongó, illetve ha hallgattam is ebben a stílusban mozgolódó bandákat, akkor azoknak nagyot kellett villantaniuk, hogy elnyerjék a tetszésem. Ha gyors zenékre vágyom, akkor mondjuk a hardcore/metal vagy a death/grind nekem tökéletesen megfelel, de amúgy a lassú, súlyos muzsikák játszanak nálam igazán.
A Vulture második nagylemezének klisés borítója egy kissé megrémisztett: ha csak ez alapján ítélkeznék, meg sem hallgattam volna a szóban forgó korongot. Na, de a zenekar promófotója sem keltett bennem óriási szimpátiát. Szerencsére vagyok annyira toleráns, hogy nem alkotok véleményt holmi marginális szempont alapján és igenis kíváncsi vagyok arra, ami végül is a lényeg: a zene.
A 2015-ben megalakult német Vulture (L. Steeler - ének, S. Genozider - gitár, M. Outlaw: gitár, A. Axetinctör - basszusgitár, G. Deceiver - dob) a 2017-es bemutatkozó nagylemez, a "The Guillotine" után 2019. június 7-én a Metal Blade Records gondozásában jelentette meg legújabb anyagát, mely a "Ghastly Waves & Battered Graves" címet viseli. A stílus a már említett speed/thrash, a végeredmény pedig nem is lett olyan rossz.
A thrash nagyágyúk (Testament, Slayer, Megadeth stb.) nyilván nálam is sűrűn megdörrenek a hi-fi cuccomon, de odáig még sosem fajultam, hogy elkezdjek kisebb, kevésbé ismert bandák után kutatni ebben a műfajban. De mivel a jelenlegi helyzetem más megvilágításba pozicionálja a dolgokat, meg kell hogy valljam, igenis élvezem, ha újabb tehetséges bandákat fedezek fel, bármilyen stílusról is legyen szó (a rockzenén belül természetesen).
Első hallgatás alkalmával csak annyi jött le, hogy nem rossz, de ezt jóval többször próbára kell tenni ahhoz, hogy egy egészséges, és nem elhamarkodott vélemény szülessen meg vele kapcsolatban. Bizony sokszor beleestem abba a hibába, hogy elsőre ítélkeztem és vagy indokolatlanul pozitív, vagy éppen negatív döntést hoztam. Szóval, most elmegyek és meghallgatom még párszor.
Nos, újra itt vagyok, lássuk hát akkor: a dalokban felbukkanó Testament-, illetve Exodus-hatásokról jutott eszembe, hogy bizony őket például sokat hallgattam egy időben. Az énekes hangja is hasonlít az Exodusos Steve Souza-hoz, és Chuck Billyéhez is. Ebből kiindulva már egyre jobban rászegeződött a figyelmem a bandára. A nagy kérdés már csak az, hogy nyúlják-e ezeket a bandákat vagy csak stílusban hasonlót alkotnak.
A Fed To Sharks bár eléggé nyilvánvaló Bay Area-hatásokat vonultat fel, mégsem lehet rásütni, hogy ezt vagy azt a bandát másolnák. Az énekes velőtrázó sikolyai is bizonyítják, hogy nem csak egy közönséges Exodus-kópiával van dolgunk. A The Garotte brutál jól nyit: melodikus gitártéma, galoppozós dobolás, majd egy tipikus Bay Area speed/thrash riffelés. Olyan, mintha a Testament jammelne az Exodussal.
Harmadikként a B.T.B. (Beyond The Blade) gyilkolja le a hallójáratainkat: tipikus thrash zúzás, bármiféle izgalom nélkül. A címadó Ghastly Waves & Battered Graves is amolyan átlagos thrash menetelés: nem rossz, de nem is ivódik belénk annyira, hiába is szeretnénk. A Dewer's Hollow már több izgalmat tartogat: a dal tipikus Exodus-hatásokkal ékeskedik, ám továbbra sem tudom egyértelműen eldönteni, hogy csak nagyon hasonlítanak egymásra, vagy a Vulture igenis egy Exodus-kópia csapat.
A Tyrantula nem hordoz magában eget verő témákat, egyszerűen csak az orrunk alá dörgölnek egy thrashdalt, mely kiváló nyakficam előidéző, de ennyi. A Stainless Glare felvezető zongoratémája után továbbra is a már megszokott Bay Area thrasht kapjuk az arcunkba: itt se várjunk agyból kitörölhetetlen témákat, kíméletlenül zúdul a nyakunkba a thrash, itt-ott egy kis melódia, továbbá zakatolós riffhalmaz üti fel a fejét.
Az utolsó előtti Murderous Militia sem váltja meg a világot, de rossznak sem mondanám. A Thin Lizzy-klasszikus, a Killer On The Loose thrashesített átdolgozása zárja a sort. Konklúzió: hallgatható cucc, de semmi extra. Bay Area thrash rajongóknak ajánlott.
8/10
