Átkozottul ritkán vagy éppen soha nem kerül a kezem közé olyan érdekes háttérsztorival rendelkező kiadvány, mint a svéd Trespasser "Чому не вийшло?" című debütalbuma. Az anyag először 2018-ban kazettaformátumban látott napvilágot az Iron Front Productions gondozásában, majd idén a Heavenly Vaults is kiadta bakelitkorongon, ráadásul a koncertképessé hizlalt, eredetileg kétfős projekt szeptemberben turnéra is indul, így minden adott volt, hogy írjunk róluk.
A black metalt a média elsősorban a szélsőjobboldallal köti össze: még önálló miniszcénája is van a szubkultúrának NSBM (nemzetiszocialista black metal) néven, de ez természetesen teljesen marginális rétege a stílusnak. Azonban az kétségtelen, hogy az NSBM-oldaltól eltekintve is a feketefém teljesen elutasító a kollektivizmusra, globalizmusra és a nemzeti jelleg eltüntetésére felesküdött baloldali-szélsőbaloldali politikai oldallal szemben.
Éppen ezért eléggé meglepő, hogy a Trespasser kifejezetten radikálbalos, egészen pontosan anarcho-kommunista csapat, mely a "Чому не вийшло?" ("Miért nem sikerült?") című lemezét egy az egyben az anarchizmus történelmének és mozgalmi bemutatásának szentelte. Nos, a címben feltett kérdésre filozófusok, politikusok és történészek garmadája keresi a választ immár majd' harminc éve, azaz a kommunizmus bukása óta (illetve meg is találta már az alapeszme eredendően hibás voltában), de ne mossuk egybe a dolgokat, ugyanis az anarcho-kommunizmus még ezen is csavar egyet.
Szemben a klasszikus anarchizmus totális individualizmusával, az anarchisták nagyon is hittek a szerveződés, a kollektív munkás-paraszt hatalom erejében, azonban a politikával és az állammal, mint elnyomó szervvel szemben teljesen elutasítóak voltak. Szerintük az államot azonnal, a proletariátus diktatúrájával és fegyveres harcával meg kell szüntetni, majd ezt követően a munkás-paraszt kommunák és tanácsok gyakorolják a hatalmat az így létrejövő paradicsomi állapotok közepette.
Ennek a szélsőséges ideológiának a XX. század első felének Európájában igen nagyszámú követője akadt, egyrészt az októberi forradalmat követően a Szovjetunióban (pontosabban Ukrajnában), illetve Spanyolországban, ahol az anarcho-kommunisták a Franco tábornok ellen harcoló köztársaságiak egyik főerejét alkották. A Trespasser leginkább a Nesztor Ivanovics Mahno ukrán forradalmár által létrehozott mahnovista mozgalom történéseire koncentrál lemezén.
Ez a történelmi epizód (az anarchista gerillakaland mindösszesen öt évig, 1917 és 1922 között tartott ki) teljesen ismeretlen volt a számomra és gyanítom, hogy néhány szaktörténészen és lánglelkű tizenéves radikálbaloson kívül hazánkban is mély homály fedi. A Mahno vezette, főleg az ukrán parasztságra építő anarcho-kommunista felkelés egyaránt harcolt a bolsevik kommunistákkal, akiket árulóknak és a pártdiktatúra kiszolgálóinak tartott, a fehér gárdával, azaz a polgári oldal rendkívül heterogén, a cári rendszer híveit, a köztársaságpárti liberálisokat, Kerenszkij szociáldemokratáit és a szélsőjobboldalt is magában foglaló koalíciójával, valamint a helyi ukrán nacionalistákkal is.
A bolsevikokkal néha összefogott a fehérek ellen, de aztán a vörös hadsereg, miután Ukrajnából kiűzte a Fehér Gárdát, kíméletlenül leszámolt az anarcho-kommunistákkal: ezer számra ölték meg az anarchista katonákat és híveiket (a krími tisztogatásokban a Tanácsköztársaság leverése után a szovjethez menekült Kun Béla is derekasan kivette a részét, több tízezer áldozat teteme maradt utána).
Ezt a kaotikus, vérgőzös időszakot énekli meg a svéd csapat, láthatóan és hallhatóan forradalmi hevülettel, magáénak érezve a XX. század eleji ukrán parasztok életének minden keservét. A projekt zenei agya, a szimplán csak XVI mozgalmi néven futó zenész azzal a céllal hozta létre bandáját, hogy ellensúlyozza a black metal szerinte fasiszta eszmeiségét. Elmondása szerint a Trespasser nem black metal, hanem politikai mozgalmi zene, anarchista himnuszgyűjtemény.
Tekintsünk el attól, hogy a svédek hallható lelkesedéssel dalolnak a társadalom különböző tagjainak és osztályainak legyilkolásáról és elüldözéséről. Színtiszta szélsőbalos tempó ez, tulajdonképpen semmi újdonság nincs benne: a leginkább megmosolyogtató azonban az, hogy mindezt 2019-ben teszik a jóléti skandináv állam polgárai, egy olyan országban, mely szerencséjére sosem tapasztalta meg semmilyen szélsőséges (kommunista vagy fasiszta) diktatúra áldásait.
A zenekar szerint céljuk a mozgalom erősítése és az anarcho-kommunizmus terjesztése: nem értem viszont, hogy ehhez miért pont a black metalt választották eszközül. Mindegy is: az egész ideológiai maszlag inkább tűnik divatos antifasiszta megmondóemberkedésnek, mintsem valamiféle komolyan kidolgozott koncepciónak.
A zene mindenesetre korrekt: amolyan korai Marduk és Immortal fémjelezte nyers, de azért dallamokat is magában rejtő black metal, szélsebes, daráló tempóval és tremolós, jéghideg riffekkel telepakolva. A héttételes, alig félórás anyagot én mindenesetre nagyon is élveztem, mert a zenei tartalommal semmiféle gond nincs. Nagyon is van azonban a szélsőséges, erőszakos mondanivalóval: ahogy a nácikban és fasisztákban, úgy a kommunistákban és hasonszőrű társaikban sincs semmiféle tisztelni- vagy éppen követnivaló. Nem véletlenül került mindkét extrém politikai vonal a történelem szemétdombjára. Ámen.
8/10
