Ha jó zenét akarsz hallgatni, akkor ajánlom figyelmedbe a Meshiaak új korongját. Ennyi, befejeztem. Ja, nem. Tulajdonképpen ez is elég lenne mint ajánló, mert az ausztrál banda egyéni, sokoldalú, és nem utolsósorban világszínvonalon alkot, ám ennyivel nem ússzátok meg.
Eléggé nehéz úgymond bekategorizálni a banda zenéjét: vannak itt grunge, thrash, valamint power és progresszív elemek is. A lemezről a The Offering bemutatkozó korongja jutott eszembe: ők is hasonlóképp ötvözik ezeket a stílusirányzatokat, szintén megkérdőjelezhetetlen zsenialitással prezentálva azt.
A 2014-ben létrejött zenekar első nagylemezén ("Alliance Of Thieves" - 2016) még a dobosistenség, Jon Dette (Slayer, Anthrax, Testament, Iced Earth, stb.) verte az ütemet, őt 2007-ben David Godfrey váltotta fel, társai pedig a következők: Danny Camilleri - gitár/ének, Dean Wells - gitár/ének, Andrew Cameron - basszusgitár.
Ahhoz képest, hogy nem valami tök egyszerű muzsikát játszanak, mégis már elsőre beüt a dolog; nincs olyan érzése az embernek, hogy na, ezt még jó sokszor meg kell hallgatnom ahhoz, hogy véleményt tudjak formálni róla. Amikor belefüleltem a korongba, rögtön felcsillant a szemem, illetve a hallójárataim nyögtek fel örömükben.
Rengeteg jó zene van, de ezek létjogosultságát többnyire az idő határozza meg: nyilván amire pár év múlva a kutya sem emlékszik, az lehet jó, de semmiképpen sem meghatározó, klasszikus vagy éppen mestermű. A "Mask Of All Misery" közel jár ezekhez a címkékhez (vagy legalábbis súrolja azt a bizonyos lécet): nem lehet csak úgy félvállról venni az anyagot.
A vonósokkal megtámogatott Miasma a progresszív és a power metal témákat felváltva adagolva vezeti fel a lemezt, mely egy hangulatos, pazar szerzemény. A címadó tétel már megvillantja a banda thrashesebb oldalát, ám itt is felütik a fejüket a vonósok, és a progresszív ízek is úgyszintén képviseltetik magukat. A harmadik Bury The Bodies hipnotikus, Alice In Chains-es vokálja egy újabb színfoltja a lemeznek: súlyos gitártémája, fülbemászó refrénje azonnal hat, monumentális, felejthetetlen darab. A következő City Of The Ghost egy piszok jó thrash metal nóta, mely súlyos, Trouble-szerű riffeléssel kezd.
A Face Of Stone-ban - amellett, hogy ez sem egy könnyű tétel - a dallamoké a főszerep: az énektémák és a gitárok is többnyire a melodikusság mellett törnek lándzsát. Szintén kegyetlen jó vokáltémákkal, valamint riffekkel operál a Tears Than Burn The Son, a gitárszólóról már nem is beszélve. Az akusztikus gitár alapokon nyugvó Doves ismételten egy monumentális mestermű: a refrénnél a hideg futkosott rajtam a gyönyörűségtől.
Az In The Final Hour következik: picit esik a színvonal, de nem kell megijedni, ez még így is nagyon jó. Aztán itt van még a brutál, thrashes Adrena, valamint a záró, istentelen riffekkel megáldott Godless, melyben az ének is rendesen bedurvul, nem csak a hangszeresek. Ám akárcsak a többi tételben, itt is megjelennek a dallamok, mert anélkül nincs Meshiaak-dal.
A "Mask Of All Misery" a Mascot Label Group gondozásában érkezik 2019. november 15-én. Év lemeze esélyes, kihagyhatatlan korong!
10/10
Fotó: Karina Wells
