Úgy néz ki, én írom a moldáv Infected Rain első lemezkritikáját Magyarországon, és ez enyhén szólva furcsa. A zenekar 2008 óta létezik, az Endorphin a negyedik nagylemezük, a videóik milliós nézettséget produkálnak, az interneten elérhető élő fellépésüket több mint 500 ezerszer látták, szóval nem egy ismeretlen banda, és mégsem foglalkozott velük senki komolyabban. Miközben szinte hazajárnak hozzánk koncertezni, tavaly a Rocmaratonon is találkozhattunk velük, idén pedig december 6-án a Mikulás hozza el őket a Lacuna Coil társaságában a Barba Negrába.
Azért is érthetetlen a csapat körüli hazai csend, mert döbbenetesen képzett a banda. Mind megszólalásban, mind zenei tudásban, mind színpadképes produkcióként a világ élvonalába tartoznak. A női screamerekkel felálló nu-metal csapatok között a dobogóra vagy legalább a közelébe illenek. Még akkor is, ha a tizenegy év alatt kiadott négy lemez tulajdonképpen nem olyan sok, ha figyelembe vesszük, hogy nagyobb szünet nélkül együtt vannak.
Mindegyik kiadványukat ismerem, mi több, kedvelem is, azok közé tartoznak, akik elsőre megfogtak annak idején, ezért az idén októberben kiadott "Endorphin" kapcsán egyértelműen kijelenthetem, messze ez a legjobb dalgyűjtemény tőlük. Minden kétséget kizáróan minőséget léptek, nagyon gondosan megtervezett, precízen megszerkesztett, sokszínű, erős anyagot hoztak össze. Az időközben megjelent, nem kevesebb mint öt (!) zenei videó is jelzi, itt nyoma sincs bárgyúságnak, amatőrségnek, belekötni formai dolgokba nem lehet. Profik a srácok. Ennyi.
Tartalmilag már érheti kifogás a házuk táját, mert az "Endorphinon" is érzem leggyengébb pontjuk előfordulását, ez pedig a slágeresség. Amikor lágyabb részek váltják fel a technikás darálást, akkor szerintem a sziruposság határán mozognak. Nem mondanám éppen nyálasnak a szerzeményeket, az is jól érezhető, hogy szigorodtak e téren, de ha Elena Cataraga abszolút felhagyna a dallamokkal, és kizárólag csak izomból tolná, akkor még jobbak lehetnének.
Erre ők - gondolom - azt mondanák, hogy pont e kétpólusú világ adja az Infected Rain különlegességét, és ebben van valami, csak én azt gyanítom, a keményebb zenék kedvelői nem igazán kedvelik a szintis prüntyögést, mint ahogy a szintisek sem lelkesednek a hörgős metalért. Igaz, jelen sorok írója a bizonyosság rá, hogy még ilyen szélsőséges zenehallgatóra is lehet példa. Nem beszélve a videóikra rácuppanó milliókról.
Jó az arány. Ennyi a titok. Pont ott és akkor kell ajtót nyitni a következő szobába, amikor már úgy érzed, lépni kell, mert nem bírod egy helyben tovább. Szerintem ezt ők nem érzésből csinálják, erre használtam a „precízen megtervezett” kifejezést, hanem szépen leülnek kisakkozni, vajon mennyit bír elviselni a közönség egy-egy periódusból, és ennek megfelelően szűkítik-bővítik a zenei folyamot.
A Babici-fivérek nyúzzák a gitárokat: Vladimir Babici - basszusgitár, Serghei Babici - elektromos gitár, a doboknál Eugen Voluta tevékenykedik, és van még egy szólógitáros Vadim Ozhog személyében. A fő attrakció - ki ne tudná - Lena Scissorhands, azaz Elena Cataraga, aki minden tekintetben megfelel a csapatfőnök szerepének, karizmatikus, jó megjelenésű. erős torkú frontember. Ha nekünk magyaroknak lenne egy zenei színtéren ennyire piacképes metal ladynk, azt hiszem sokat dobna az ország nemzetközi megítélésén.
Ehhez persze érteni kell a szakmát – mármint a rockszakmát – és mint azt már több cikkben is említettem, kifogástalan színvonalon kell megszólalni angolul. A többi már szinte magától megy. De csak szinte, mert dolgozni azért ebben az esetben is kell, mondjuk például az Interneten. Ha a videókra valaki rákattint, akkor látja, hogy azok nem kétforintos filmecskék, mindegyik elkészülése feltehetően napokba telt, az említett énekesnő pedig valóságos színészi kvalitásokat villant meg ezekben, bámulatos milyen sok, egymástól eltérő arca van. Ám ha valaki az igazira kíváncsi, akkor se menjen messze a YouTube-tól, mert ott a szép Elenának saját csatornája működik, BANANA néven. Itt láthatjuk többek között a videók werkfilmjeit, egy "Innen indultam" jellegű környezettanulmányt vagy például azt is, hogyan tetováltatta a hölgy a domborulatait.
A lemezen található tíz szám közül hozzám legközelebb a Pendulum - Passerby - Lure felvételek bugyorgó, középtempós zakatolása áll. Ezek gyönyörű basszusfutamokkal, hullámzó énekkel, kimunkált hajlításokkal díszített káprázatok. Ha csupa ilyen lenne, akkor felsőfokban beszélnék a kiadványról, A Symphony Of Trust, a Storm, a Black Gold szintén tartalmas darabok, de dallamok terén sajnos kicsit rontanak az összhatáson. Azt hiszem, végeredményben akkor mondom ki a nagy igazságot, ha leírom: szerintem eddig ez a legjobban sikerült Infected Rain lemez, de még lehetne faragni a feleslegből.
8/10
