Először jöjjenek a szokásos, elmaradhatatlan, de nem elhanyagolható információk: a 2008-ban alakult francia black metal formáció, a Necrowretch negyedik soralbumához érkezett. A "The Ones From Hell" a Season Of Mist gondozásában látott napvilágot 2020. február 14-én.
A Necrowretch dalszövegeinek egyik fő táptalaja a sátánizmus, mely egy énközpontú, az embert, mint isteni lényt ábrázoló vallás. Nos, a zenekar legújabb anyagát hallgatva valóban úgy érezzük, mintha valami földöntúli, sátáni erő költözött volna belénk. Az utóbbi időben egyébként több ízben is éreztem már ilyesmit hasonszőrű bandák lemezeivel kapcsolatosan.
Míg régebben a lázadás eszközeiként szerepeltek a zenei éléskamrámban a death/black zenekarok, addig mára már a legfőbb erő-, energia- és inspirációforrásommá léptek elő. A rockzenei stílusirányzatok majdnem mindegyikének megvan a maga szerepe a mindennapjaim hangulatát illetően, de mindezek közül a legfelemelőbbek mindenképpen a súlyos, sötét atmoszférájú műfajok.
A Necrowretch esetében a zenehallgatás nem korlátozódott számomra ilyen-olyan énektémára, gitárriffekre vagy éppen dobtémákra. De olykor még dalokra sem. Lehet, hogy furán hangzik, de amikor a megfelelő alkalommal kapcsolódtam össze vele, akkor valami megmagyarázhatatlan erő, illetve energia áradt szét bennem, hihetetlen jó érzéssel karöltve.
Kíváncsi lennék, hogy a zeneszerzők, illetve az előadók előre kiokoskodják-e azt, hogy a muzsikájuk által a rajongók valószínűleg valami ilyesmit fognak majd érezni, mint amit az előbbiekben megfogalmaztam vagy ez csak a véletlen szülte szimbiózis. Nem tudom, mindenesetre mindkét fél számára nagyon kedvező élettani hatással van egy ilyen találkozás.
Semmiképpen sem akartam az első meghallgatás után egyből megírni ezt a kritikát, többször is beleástam magam a nagylemezbe. Nyilván nem sikerült minden egyes alkalommal elkapni azt a bizonyos fonalat, néha jobban koncentráltam egyes dalrészletekre, mintsem az album egészére. A véleményem ennek ellenére sem igazán változott meg. A "The Ones From Hell" minden kétséget kizáróan az egyik legváltozatosabb, legizgalmasabb és legerősebb black metal koronggá lépett elő a színtéren.
A Pure Hellfire misztikus felvezetése a lehető legjobb választás volt a zenekar részéről. Így kell ezt, nem pedig azonnal belecsapni a lecsóba. Persze mindezek után a pusztító black metal témák sem maradnak el, kíméletlenül arcon csapják a hallgatót. A Luciferian Sovranti folytatja a brutál feketefém által kitaposott ösvényt, a címadó tétel szintén, de visszafogottabb, kimértebb tempóban.
Az Absolute Evil egy rövid, instrumentális black metal menetelés (a legvégét leszámítva), a Codex Obscuritas pedig egy monumentális doom szerzemény a svéd Candlemass vizein evezve. Tetszik a lemez hangzása és az amúgy eléggé klisés borító is. A Necrowretch nem szarozik, érdemes komolyan venni őket.
9/10
