Rozsdagyár

KIES - Klippremier: Fel a fejjel

2020. március 28. - Kovenant

kies_3.jpg

A 2015 márciusában megalakult kecskeméti rock/punk/grunge zenekar, a KIES februárban jelentette meg új albumát, melyről most a Fel a fejjel kapott stílszerűen karanténvideót (2016-os lemezükről ITT írtunk kritikát).

Ez a dal a februárban megjelent "Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék" című lemezünk egyik tétele, melyről most úgy éreztünk, hogy aktuálisabb, mint valaha. A súlyos egészségügyi krízis mellett rengeteg munkahely megszűnt, sok cég került válságba, és nagyon sokan vannak most kilátástalan helyzetben. Szerettük volna az emberek felé azt kommunikálni, hogy tartsanak ki, ebben a nehéz gazdasági, és egészségügyi helyzetben, fogjunk össze, hogy gyorsabban túl legyünk ezen az egészen.

 

Rengeteg klipet tervezünk az új lemezre, és épp aktuális lett volna egy új forgatása is, de mivel mi zenekari szinten és egyénileg is gyakoroljuk a társadalmi felelősség vállalást. (kerüljük a tömeget, mindent otthonról intézünk, amit csak lehet) így Ádinak az az ötlete támadt, hogy forgassunk egy videót arról, hogy mit csinálunk otthon, amíg átvészeljük ezt az egészet.

Mindenki magának rögzítette otthon a felvételeket, majd Szűcs Andris (Naplók Stúdió) rakta össze a végleges videót. Ezzel is ösztönözve mindenkit arra, hogy tartson ki, és próbálja hasznosan tölteni az időt, ha sajnálatos módon így alakult. Vigyázzunk egymásra, és legyünk türelemmel! 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5615565678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása