A veszprémi egyszemélyes projektzenekar, a Nagaarum március végén kezdte új lemezének a megírását a világjárványt választva témaként (előző lemezeiről ITT és ITT írtunk, illetve interjú is olvasható vele ITT).
Amikor 2014-ben kijött a "Rabies Lyssa", nem gondoltam volna, hogy öt év múlva az abban vázolt sztori valóra is válik. Ez év elején, amikor mások még az esti műsorokat nézték álmosan a kanapén, én már a kínai híreket olvasgattam. A hazai vészhelyzet kihirdetésekor döntöttem el, hogy ebből lemez lesz, pedig idénre nem terveztem.
Az ötödik tétel készült el pár napja. Amint úgy érzem, hogy kikerekedett a sztori, DVD-tokos CD-kiadványként lát napvilágot az NGC Prodnál a "Covid Diaries" névre keresztelt album.
01 - Prelude for 2020: megtört a jég, ez az első Nagaarum szöveg, melyet nem én hoztam, hanem Farrrkas a Fémforgácsról. Ő az, akinek a narrációi hallhatóak voltak már az "Apples" albumon is. Rövid kitekintés, előzmény, és egy kicsit a jellemünket is kormozza.
02 - The First Ingredient: A kínai incidens, és a terjedés indulása.
03 - Superstitious Remedy: Kiélezett történelmi időkben, amilyet most is élünk, különösen babonássá válunk, ezeken a tévhiteken keresztül birodalmak eshetnek egymásnak, társadalmak változhatnak meg. Hogy a jövő mit hoz a 2020-as nagy járvánnyal kapcsolatban, ez még rejtély, de az biztos, hogy a nap mint nap megkötött alkunk az ájtatossággal kihatással lesznek erre... Betty V. producerkedett egy kicsit, majd énekelt.
04 - Competitors: Betty V. angyali / démoni hangján szaval korábbi, történelmi időkben lezajlott nagy járványok okozói nevében - a pestis, a himlő és a lepra beszél a sorok közt. Videoklip készült, amiben a kovács valóban kalapál, tényleg annak a hangját vettem fel.
05 - I Am Special: Sokan azt hiszik, hogy velük semmi olyan nem történhet meg, amitől rettegni kellene.
Az anyag dalról - dalra jelenik meg, a megszületésük sorrendjében és pillanatában. Roppant inspiráló ez így, számomra is kérdéses, hogy idővel és kellően eltávolodva érzelmileg milyennek ítélem meg egyben a Covid Diariest.