Amennyiben ma, 2020-ban valaki azt mondja, hogy indusztriális metal, akkor első körben biztosan az olyan zenekarok fognak mindenkinek beugrani, mint a Combichrist, a Fear Factory vagy a legjellegzetesebb példa, a Rammstein. De mindennek el kellett kezdődnie valahol. A hely Chicago, az év 1981, amikor is a kubai születésű Alejandro Ramírez Casas (továbbiakban Al Jourgensen) úgy döntött, hogy megalapítja Ministry névre keresztelt bandáját. Ekkor még fogalma sem volt róla, hogy évekkel később mit szabadít a világra és hány, később kultikussá váló zenekarra lesz hatással a kezdetben new wave, szinti-popnak induló agymenése. Eddigi pályafutása alatt a csapat nem kevesebb mint 14 albumot termelt ki magából, melyek közül a legutóbbi a 2018-as "AmeriKKKant", melyről kritikánkat ITT találod. Jelen cikkben azt a nem kis munkát vállaltuk magunkra a Rozsdagyárral, hogy sorba rendezzük ezt a 14 korongot a legrosszabbtól a legjobbig. 

Szex, drogok, rock 'n roll, politika. Talán ezzel a négy jelzővel lehet a legjobban leírni a Ministry életművét. Akik pontosabb leírásra vágyik a csapattal kapcsolatban, annak az internet a barátja, de még inkább tudnánk ajánlani a csapat főnökének, Al Jourgensennek az önéletrajzát, a Psalm 70: Al Jourgensen Elveszett Evangéliuma című művét, amit idehaza Dudich Ákos magyarra is lefordított, ebben tényleg mindent megtaláltok. 

Nézzük, hogy mai szemmel milyen újra végighallgatni az amerikai csapat munkásságát, és melyik album mennyire volt időtálló. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a lista abszolút szubjektív, amennyiben Te, kedves olvasó, máshogy gondolod a rangsort, ne fogd vissza magad, és oszd meg velünk véleményed komment formájában. 

14. Filth Pig (1996) 

Az 1996-os "Filth Pig" a '92-es "Psalm 69" folytatásaként érkezett és Jourgensen saját bevallása szerint ma már képtelen végighallgatni. Maga az album nagyon hirtelen és erős váltás volt az ezt megelőző két album thrash-esebb, gyorsabb világa után. Belassult, mélyre hangolt gitárok, és minden dalból ömlik a drogok okozta masszív depresszió és mindenáron halni vágyás. A rajongókat sem győzte meg, amit hallottak és bár a lemez nem nyitott rosszul és a kritikai fogadtatása sem volt elsöprően rossz, itt már érezni lehetett, hogy valami nagyon eltörött a Ministry gépezetében. 

13. With Symphaty (1983)

Az első hivatalos Ministry-stúdióalbum, melyet Al talán még a "Filth Pignél" is jobban utál. Ha mai füllel meghallgatod ezt a lemezt csak úgy, és nem veszed figyelembe, hogy Ministry név alatt fut, akkor egy elég pőre és szimpla '80-as évekbeli szinti-pop anyagot kapsz, mely gyakorlatilag bármelyik akkori new-wave csapat munkája is lehetne. Ettől függetlenül csúnya dolog lenne azt mondani, hogy nem tartalmaz jó dalokat. Elég csak a Revenge-re vagy a Work For Love-ra gondolni. Jelen sorok írója is szívesen veszi elő időről időre ezt a lemezt, még ha közel sem tartja tökéletesnek. 

12. Twitch (1986) 

A szinti-pop vége, de még a teljesen elektronikus zónában mozgás ideje. A "Twitch" esetében nehéz teljesen új albumról beszélni, mert a felépítés szerves részét képezi egy remix, illetve egy leginkább medley-ként is felfogható, több mint 12 perces, három számnak az újra dolgozott verziójából álló tétel az album végén. A hangzás az előző albumhoz képest hatalmasat ugrott és megkockáztatom, mai napig atombiztosan megállja a helyét. Abban meg teljesen biztos vagyok, hogy valahol ezzel az albummal számíthatjuk az aggrotech stílus megszületését, ha csak az ilyen dalokból indulunk ki mint a Just Like You vagy a We Believe. A helyezést leginkább az indokolja, hogy egyrészt helyenként elégé újrahasznosított az egész, másrészt elég fárasztó hallgatni, nekem már nem is megy egyben. 

11. Animositisomina (2003)

A 2003-as "Animositisomina" tökéletes lenyomata a Ministry-ben akkor uralkodó állapotoknak. Al akkortájt küzdötte le magát a masszív kábítószer függőségéről, és ezt érezni a végeredményen. Önmagában nem rossz a lemez, de nagyjából minden dalon hallani, hogy sem morálisan, sem fizikailag nem volt egyben sem Al, sem a zenekar. Ez volt a Ministry utolsó albuma Paul Barkerrel, aki '88 óta volt Al mellett a másik fő dalszerző. A háttérben főleg pénzügyi egyenlőtlenségek húzódtak meg, de valószínűsíthetően közrejátszott ebben a "két dudás egy csárdában" helyzet is. Nem a csapat legrosszabb albuma, de pont annyival gyengébb, hogy már ne férjen bele a top 10-be. 

10. Dark Side Of The Spoon (1999) 

Elérkeztünk a tíz legjobb albumhoz, innentől nehéz a listázás. Az 1999-es "Dark Side Of The Spoon" végül azért került a 10. helyre, mert bár egy igazán kivételes albumról beszélünk, de még mindig éreztette a hatását az ezt megelőző '96-os anyag, a "Filth Pig". Humoros címválasztás, tagadhatatlanul a Pink Floyd '73-as klasszikusára, a "Dark Side Of The Moonra" utalva, határozottan pörgősebb, élettel telibb dalok, melyekből a Bad Blood egészen a Grammy-jelölésig jutott, ütősebb hangzás, viszont az alaphangulat továbbra is valahol a heroin túladagolás és a részeg öngyilkossági gondolatok között van valahol félúton. Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy a "Dark Side Of The Spoon" jóval összeszedettebb és befogadhatóbb album lett, mint elődje.

9. The Last Sucker (2007) 

Miután legyőzte a drogfüggőségét, Al a politika irányába fordult. A csapat történelmében nem először, de most a legintenzívebben. Olyannyira, hogy egy komplett trilógiát szánt csak George W. Bush-nak. Ennek záródarabja, a 2007-es "The Last Sucker" a 9. helyre bizonyult elégnek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez leginkább annak tudható be, hogy három kíméletlen thrash-albumról van szó, és erre a pontra már mintha egy kicsit megfáradt volna a koncepció. A csapat ekkor olyan tagokból állt, hogy a hibázás lehetősége körülbelül lehetetlennek tűnik. Tommy Victor, a Danzig és Prong soraiból, Paul Vincent Raven, aki szintén volt Prong-tag, de a Godglesh-ben és a Killing Joke-ban stabil helyet foglalt el. Sajnos, Raventől ugyanebben az évben vett búcsút örökre a közönség. 

8. Relapse (2012) 

2008-ban a Ministry a feloszlás mellett döntött. 2009-ben kiadtak egy élő felvételt "Adios...puta madres" címen, majd visszavonultak. A köztes időben azért nem voltak teljesen csendben, remixek, válogatások, maxik követték egymást. 2012-ben viszont megtört a jég, és a Ministry egy teljesen új albummal jelentkezett. Elképesztően ütős visszatérés lett, mely bár nem tudott felnőni a klasszikus időszakhoz, de nem egy remek dalt tartalmazott, és a hangzás is ötcsillagos volt. Sajnos a lemezt beárnyékolta a Paul Barker mellett szintén fontos alaptagnak számító Mike Scaccia hirtelen jött halála. Az eredetileg a Rigor Mortis nevű thrash metal csapat sorait erősítő gitáros nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat a csúcsra törjön. RIP Mike! 

7. From Beer To Eternity (2013)

A 2013-as "From Beer To Eternity" kétségtelenül az egyik legerősebb Ministry-album, és különlegességét az adja, hogy bár Mike Scaccia 2012 decemberében elhunyt, de a dalok jó része még ez előtt született, ergo így posztumusz még hallhatjuk a játékát az albumon. Nagyon masszív dalok sorakoznak a lemezen, többek között a beszédes című Punch In The Face vagy a hipnotikus ütemekkel operáló PermaWar. Amit talán fel lehet hozni ellene, ami miatt nem került jobb helyre, az a hossza: ez az első Ministry-korong, melynél azt éreztem, hogy bár tetszik, amit hallok, de úgy körülbelül a felénél már kicsit fárasztott. Közel egy óra, ami a legjobbak között van, de közel sem tökéletes. 

6. House Of The Molé (2004)

A Bush-trilógia első része. Tulajdonképen ennél az albumnál kezdett visszatérni a csapat a klasszikus csapásirányhoz. Ekkor Alben még olyan erősen munkált a Bush elleni ellenszenv, hogy nem csak a dalok koncepciójában hangsúlyos, hanem, szerintem - de javítsatok ki, ha volt még hasonló - példátlan módon azok címében is. A nyitó No W-t leszámítva mind W-vel kezdődik. Gyengesége a nem igazán időtálló hangzás. Valószínűleg a maga idejében vadállat módjára szólt, de mostanra meglehetősen porosnak érződik, ettől függetlenül a számok továbbra is ütnek, az album felütésének szánt Carmina Burana betét meg az egyik legbetegebb ötlet, melyet valaha kitaláltak.

5. AmeriKKKant (2018)

Erről az albumról csak néhány szóban, amennyiben átfogóbb véleményt szeretnél olvasni, a lemezről írt cikkünket ITT megtalálod. Alapvetően egy remek lemez lett az "AmeriKKKant", viszont valahogy hiányzik belőle az a plusz, mely igazán időtállóvá tehetné. Van itt jó pár kimagasló dal, melyeket a mai napig hallgatok, de az anyag nagy részére már nem is emlékszem, pedig a cikk írásakor számtalanszor hallgattam végig. Ettől függetlenül több mint biztos vagyok benne, hogy hasonlóan a "Molé-hoz", itt is egy trilógia első részéhez van szerencsénk, ezúttal Donald Trumppal a célkeresztben. 

4. The Land Of Rape And Honey (1988) 

Sokak szemében a definitív Ministry-album, ami tulajdonképpen helytálló. Pontosan tudom, hogy sokan ennél a pontnál fogják abbahagyni a cikk olvasását, mert pont ez az album nem lett dobogós. Ennek az egyetlen oka, hogy még nagyon kiforratlan az összkép ezen a lemezen, elsőre nehezen befogadható, főleg a "Twitch" után tűnik nagyon hirtelennek a váltás. 

Az viszont elvitathatatlan, hogy ez az album egy személyben felelős azért, amit ma indusztriális metalnak hívunk, és olyan bandákra volt felbecsülhetetlen hatással, mint a Fear Factory, a Skinny Puppy, a Combichrist, vagy akár a Linkin Park. Korszakalkotó album, olyan mára kult-slágerekkel, mint a Stigmata vagy a Deity. És a java csak ezután jött. 

3. Rio Grande Blood (2006) 

A Bush-trilógia második, egyben legerősebb része. Brutális thrash-indusztriális túrás, ebből a korszakból a csapat legjobbja. Olyan fokú harag árad mind az 50 percből, hogy az példátlan. Ráadásul nem egy dal simán elmenne akár Slayernek is. Ez a lemez a tökéletes fúzió olyan tételekkel, mint a nyitó Rio Grande Blood, a lassan induló, majd egyszer csak embertelen sebességre kapcsoló Fear (Is Big Business), vagy a már-már táncolható Yellow Cake. Már első hallgatásra az egyik legnagyobb kedvencemmé vált, és aki vevő a hasonló állatságokra, annak garantáltan ugyan ez lesz a vélemény.

2. Psalm 69: The Way to Succeed and the Way to Suck Eggs (ΚΕΦΑΛΗΞΘ) (1992)

Kétségtelen, hogy a Ministry ennél, illetve a nem sokára következő első helyezettnél volt a csúcson. Ekkora érett be igazán, ami a "Land Of Rape And Honey"-nál elkezdett formálódni. Ez volt az első album Mike-kal, itt született meg a klasszikus Ministry gitárhangzás, ez akkoriban viszonyítási alap volt. 

Nem egy kötelező koncertsláger született ezzel a lemezzel. Olyan dalok, mint az N.W.O, a személyes kedvenc dalom a Just One Fix, a jéghideg riffel és Gibby Haynes (Butthole Surfers) tolmácsolásában részegen felénekelt hablaty szövegű Jesus Built My Hotrod, vagy a címadó Psalm 69. Egy közel tökéletes indusztriális metal album, betonstabil hangzással és végtelen újrahallgathatósági faktorral. 

1. The Mind Is A Terrible Thing To Taste (1989) 

Az abszolút legjobb! A tökéletes balansz az ipari hangzás és a metal között. Talán még a "Psalm 69"-nél is több slágert tett le az asztalra. Thieves, Burning Inside, So What, Never Believe, Dream Song. Tulajdonképen az egész számlistát fel lehetne sorolni, a csapat első koncertalbuma, az "In Case You Didn't Feel Like Showing Up" is ehhez a lemezhez köthető. 

A hangzás korszakalkotó volt, dalok húzása példaértékű, és borító ennyire találóan még nem írta le egy adott album hangulatát. Sötét, groteszk, dekadens. Ha csak egy lemezt hallgatsz meg a Ministry-től, akkor mindenképpen a "Mind...." legyen az, kellő nyitottsággal akár még rá is csavarodhatsz.