A magam részéről nagyon kedvelem a közmondás átalakításokat, összevonásokat, kitekert szólásokat, de azt is el tudom fogadni, ha valakinek ezektől falnak ugrási késztetései támadnak, ezért előre jelzem, most egy ilyen fog következni. A rugalmasságáról is híres, valóban sokrétű magyar nyelv tálcán kínálja ezeket, csak annyi a dolgunk, hogy leemeljünk onnan egy-egy ízes falatot ismerőseink és embertársaink nagy-nagy örömére. Tehát: az éremnek két oldala van, mégis megbotlik. Ez jutott eszembe erről a már nem is annyira fiatal, de kétségtelenül pályája elején lévő zenekarról, és annak nagylemezéről. Mert a zeneszámok közben eszembe ötlött gondolatok, s érzetek kétpólusúak, ami végeredményben a ló botlásához, mégpedig egy ügyes, tehetséges ló botlásához vezetett.
Azonban a botlás még nem vezet teljes bukáshoz, ennek a lónak csupán arra lenne szüksége, hogy a legnagyobb buktatókat elkerülje, és akkor még nagyot ugorhat előre az ismertség ranglétráján. Ilyen például a lemezborító vagy a nagylemez címének kiválasztása. Esetünkben mindkettő elég szerencsétlenül sikerült, csak remélni tudom, hogy egyik sem veszi el alapból a kedvét senkinek, aki szereti a Black Sabbath, Saint Vitus, Candlemass jellegű, sötét doom muzsikát.
Mondjuk hogy a borító még elmegy, a korábbi verziókhoz képest ez még aránylag elfogadható változat, de a visszaélések vagy megrontások anatómiáját semmiképpen nem célszerű ebben a fajta zenében boncolgatni, a téma súlyossága inkább egy vadabb, alternatív/punk zenekar szókimondó szövegeihez illik. És ha már szövegek, talán ezzel kellett volna kezdenem, a mai világban már korántsem kelt akkora megbotránkozást a sátánimádat, mint mondjuk a konzervatív(abb) nyolcvanas években, mégis furcsa ez így ebben a formában. Elsősorban a színvonallal van bajom, mert az náluk alig megy a középszint fölé.
A számcímeket, és szófordulatokat a műfaj nagy öregjei is megmosolyognák, ebben biztos vagyok: „ A Sátán az uram, letérdelek elé” vagy „kedves Sátán” vagy a „pokol urai” és ilyenek. A legendás Prosectura egyik lemezét juttatják eszembe, melynek címe: "Sátán sátán hátán". Érdemes lett volna a legócskább közhelyek felhasználása nélkül alkotni, s valamivel mélyebb tartalmú szövegeket írni.
De ez volt az érem, avagy a hold sötétebb oldala, most lássuk a fényesebbet! A zenekar története nem mindennapi, hiszen a Santa Fe városából induló Serpent Cobra még csak a szárnyait bontogatja. Ha azt mondom Santa Fe, akkor valószínűleg mindenkinek western filmek és talán Bon Jovi egyik dala ugrik be, csakhogy ez a Santa Fe nem az Államokban van, hanem Argentínában, nem messze San Francisco-tól. Merthogy egy ilyen település is található arrafelé… Az argentin Santa Fe a vizek városa, ám ami békés, nyugodt időkben nagyon szép tud lenni, az esős évszakban maga a pokol. Talán innen gyökeredzik a motiváció?
A zenekar fáradhatatlan motorja, énekese, basszusgitárosa és szövegírója Carolina Dussau, aki még nagyon fiatal hölgy, bőven van ideje ahhoz, amit én szintlépésnek gondolok. Azt hiszem, a legfontosabb dolog teljesen rendben van nála, ez pedig a hitelesség. A Serpent Cobra minden tagja szemmel láthatóan rajongó, mégpedig a korabeli brit vonal elkötelezettje. A banda elképesztően egyszerű doom rockot nyomat, a legkisebb cicoma nélkül, nyeglén és pimaszul, fogalmazzunk úgy, lényegre törően.
A számcímeket már említettem, sok figyelmet ezeknek nem szentelnék, sem az öt mondattal körül írható mondanivalónak. Alapvetően kellemes érzés áradt szét bennem, ahogy a padlómélyre hangolt, súlyos gitár megröffent, ahogy az első tétel beindult, rögtön éreztem, hogy ez egy modern vonások nélküli, csontig hatoló oldschool társulás lesz, akik szép pillanatokat tudnak szerezni ezzel a beborult zenei világgal. Olyasmi, mintha a Girlschool állt volna át lassú őrlésre vagy ha a sokat emlegetett Blood Ceremony elhagyná a progresszív vonásokat.
Nagyon őszinte, hatásos, füstös klubokba való zene ez, ma már szinte kihalófélben van, hiszen a djent, a metalcore, a crust punk a divat, s a doomnak is a hörgésekkel tarkított vagy éppen azokra alapozott változata a menő. Akik nem ma kezdtek ismerkedni a műfajjal, azoknak bizonyára örömet okoz a régivágású argentin csapat debütálása, az újkori rajongók valószínűleg ügyet sem vetnek rájuk, hiszen nincs bennük semmi extrém. Lassan ez lesz az extrém… Mindenesetre én azt javasolnám, jegyezzük meg ezt a nevet, még ha világsztárok sanszosan nem is lesznek, a stíluson belül komoly elismertségre tehetnek szert a jövőben.
7/10
