A debreceni Heartkiller zenekar új EP-vel és a címadó tételre készült klippel jelentkezett. Az EP-n szerepelnek új dalok, és régiek is új köntösben, újrarögzítve, újragondolva. Egy új fejezet kezdődött tavaly a banda életében azzal, hogy két új harcostárs (Gulybán Márton - basszusgitár és Szabó Loránd - gitár) állt csatasorba, és a csapat szerette volna a múlt hibáit kiküszöbölve, méltóképp lezárni az elmúlt évek munkásságát.
A Mélyütés című dalról a frontember, Nagy Gábor mesélt:
A dal és az EP címe is "Mélyütés". Egy ökölvívó szakkifejezés, melynek jelentése: "Szabálytalanság, amelynek során a versenyző öv alatti testrészén üti meg az ellenfelét." Esetünkben a versenyző én vagyok és az élet mért rám ilyen ütést, melynek következménye egy bő évig tartó sötét, depresszív időszak volt, mikor úgy éreztem, hogy minden kilátástalan és kirántották alólam a talajt.
A szöveg arról szól, hogy töréspont érkezett el az életben és megpróbáltatások között, magányosnak, egyedül éreztem magam. Mivel minden Istentől való, ezáltal is ő tett próbára. Büntetés volt ez számomra és az EP-borítón lévő főszereplő ezt a dalt, ezt a szöveget, mondanivalóját ima vagy fohász formájában, a falon lógó képre tekintve Istenhez intézi.