Rozsdagyár

PIT OF SARON - Klippremier: Joy Rush

2021. január 29. - Kovenant

pit_of_saron_1.jpg

A debreceni Pit Of Saron zenekar még 2020 tavaszán jelentkezett egy karanténklippel, melyet az Everdream című dalukhoz készítettek. Azóta jelentősen lassította a banda munkáját a koronavírus, most viszont sikerült elkészíteniük újabb zenés videójukat, melyet az előző hármas dalcsokorból, a Joy Rush címre keresztelt nótához forgattak a srácok.

A dal szövege és a klip képi világa is a közösségi médiák függőséget okozó, túlzott használatáról szól. Emellett  arról is, hogy az élet megrendezett, kisebb-nagyobb eseményeit idegen emberek kedvelik, ami egy rövid ideig tartó, hamis boldogságérzetet kelt. Ezek az események nem feltétlenül igazak, őszinték, viszont ömlik rájuk a like. A lényeg, hogy ki kellene nézni a képernyő mögül és meg kellene igazán élni az életet, mielőtt még elmegy mellettünk, miközben a legjobb filtert keressük, egy valójában jelentéktelen fotóhoz.

Sajnos a 2020-as év nem volt olyan termékeny, mint szerette volna a zenekar, viszont tervekből nincs hiány ebben az évben sem. Készülőben van egy újabb videó is, mely stílusában más lesz, mint amit eddig megszokhattunk a csapattól. Ezen kívül a négy részben megjelenő album második fele is készül, sőt, ennek egy része már fel is lett véve.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2616408640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása