Rozsdagyár

ALICEISSLEEPING - Completely Fine (2021)

2021. március 14. - Dazoll

cover_aliceissleeping_completely_fine.jpg

A '90-es évek muzsikái nagy hatást gyakoroltak a zeneiparra (és persze rám is). De azon belül az alternatív rock, a grunge nagyot robbantott. Azóta a műfaj kivándorolt a mainstreamből, de kétség kívül ottmaradtak a hatásai a kétezres években is (még ha ez különböző mértékben is zajlott).

Sok új zenekar próbált valamiben hasonlítani a régiekre, de ha sikerült is, ezzel inkább a nosztalgiafaktort erősítették. Azóta is sok víz lefolyt már a Dunán. A frissen alakult Aliceissleeping nem is tagadja a hatásait, saját elmondásuk szerint pszichedelikus grunge rockban utaznak és ez helytálló is. Szóval, akinek nem szívügye az ilyesmi, az jobb, ha továbbáll, de aki szívesen megveti a lábát az efféle táptalajon, az nyugodtan gyökeret is ereszthet, mert a "Competely Fine" nem fog csalódást okozni. Sőt!

A londoni székhelyű trió ezidáig egy 2018-as "Space Wanders & Bleeding Heart" című EP-t tudhat a háta mögött. A bemutatkozó anyag 2019 augusztusa és 2020 júliusa között került rögzítésre, majd a "Competely Fine" február 5-én meg is jelent a Mandrone Records gondozásában. A csapat a nevét az énekes/basszer Alice Dionis-ról kapta (korábban MAB, nagyon underground, de megéri rálesni) aki a fő esszenciája a zenekarnak. Hangja sokszínű, változatos és szépen ki is tudja engedni. A dobokért Jon Hare-Winton, a gitárért pedig Dan Murroni felel és panasz nem is érheti őket.

Az album kilenc dalt foglal magában, ezalatt a banda bemutatja teljes eszköztárát, remek hangulattal egybekötve, mindegyik dal egyedi ízű a maga módján. A lemez legnagyobb előnye hogy nem ül fel a nosztalgia vonatra, hanem kellően mai és modern. Ebbe a hibába könnyen bele lehetett volna esni, ismerve az egykor szebb napokat is látott stílust (és utódformációit, de ez egy másik történet).

A korong végig hangulatos, érzelmes, kreatív és olykor sablonelemeket is felhasználnak, de tökéletesen építik be a dalokba, ügyelve az egyensúlyra: a csapat sikeresen vette az akadályokat. Mindegyik dal remek, erős nóták, nincs töltelék így csak néhány csemegét említenék meg. Az Over and Over Again talán a lemez legslágeresebb darabja, a Scary Mary a legerőteljesebb töltet, igazi impulzusbomba.

A Not Cool egy dalolászós, fülbemászós punk rock sláger. A Twilight a kakukktojás a lassú borultsága miatt, de olyan atmoszférája van, mely mégis tökéletesen illeszkedik a képbe. Vagy a nyitó Outsiders, ahol remekül összeolvasztják a '70-es évek pszichedelikus rockját a '90-es évekbeli alternatív rockkal. De végül is bármelyik dalt ki tudnám valami miatt emelni.

Annak ellenére, hogy tisztán látszik, miből merít a zenekar, tudják saját képükre formálni a dalokat. A lemez végig izgalmas és egy pillanatra sem ül le. Szépen kidolgozott, elő is jönnek a mélységei, nincs önismétlés. Egyetlen hibája, hogy viszonylag rövid, nincs negyven perc, de öröm az ürömben, hogy így nincs üresjárat és tökéletes anyag született. Természetesen semmi világrengetőre ne gondoljunk és a grunge feltámasztásáról sincs szó. Pusztán remek zene egy remek bandától, akik tisztában vannak hatásaikkal, és hogy mit akarnak, és e vonalon járják saját útjukat, mindezt napjainkban.

A lemez remekül szól, minden hangszer a helyén, Alice hangja egyenesen ráolvad a zenére. A B-filmek ihlette borítót pedig az olasz Federico Salis készítette. Az Aliceissleeping egy üde színfolt a palettán. Külön öröm számomra az ilyen csemege és mivel fűt a stílus szeretete, tetszik, hogy mai napig nem tűnt el nyomtalanul és lehet friss dolgokat művelni vele. Az album betalált és akárhányszor is meghallgatom, mindig másik dal a kedvencem róla. Már várom a folytatást.

10/10

aliceissleeping_portrait2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4716460872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása